A REACH Egyesület szervezésében egy egyhetes képzésen vettünk részt Sremski Karlovciban. A képzésre különböző országokból jöttek: Szerbiából, Spanyolországból, Portugáliából, Horvátországból, Franciaországból, Macedóniából, Albániából, Bosznia és Hercegovinából, Németországból, Görögországból és mint én, Magyarországról. A képzés témája az ifjúság, a színház és az interkulturális párbeszéd volt. Ezen belül is a konfliktuskezelés és a társadalmi befogadás problémájával foglalkoztunk.
There are many trainings. There are good trainings. Some are excellent, some are so-so. And there are trainings that are life-changing experiences. You are there, and you feel deep inside, you know that the experience will remain as a landmark for your future life. The “Youth, Theatre And Intercultural Dialogue” was one of those.
Photo by NNSpark Production
“To see beyond, what eye sees, to hear beyond, what the ear hears, to feel beyond, what touches the skin, to think beyond what words mean” / Augusto Boal /
“ Theatre is a form of knowledge, it should and also can be a means of trasforming the society”
/ Augusto Boal /
A fórumszínház egy speciális vállfaját mentem el megtanulni Barcelonába tavaly nyáron. Úgy vélem, hogy a nevelés, a társadalom különféle helyzetein használható és átadható ez a kollektivitáson és egyéni élményeken egyaránt alapuló tudás.
A fórumszínház segít megtörni az elnyomást, átlényegíti a gondolkodást, megvilágít helyzeteket, melyek külső és belső történések is lehetnek. Különleges területen, a nevelési gyakorlati munkában szeretném használni ezt a színházi módszertant, mely esszenciális, belső színházzal dolgozik. Nem csak fizikai helyen létezik a színpadon ábrázolt cselekvés, hanem emlékekben, testérzetekben, képzeletben páthuzamosan a nézőben egyszerre. Az esztétikai tér, amiben játszódik a színházi jelenet, az emlékek és képzelet által felidézve együtt az emberben lévő, életbeli helyzetekkel való szembesülés. Tükör.
Ezt előhívni használható tudás és pedagógiai eszköz ma egy olyan országban, ahol társadalmilag, szexuálisan és politikailag elnyomott emberek is élnek. Mivel sokszor, sok helyzetben az életben egyébként is játszunk, ezért talán nem is olyan nehéz ezt elhinni. A részvételi színház hatalom lehet az elnyomás (külső vagy belső elnoymás) ellen, segíthet feldolgozni belső történéseket.
Az Erasmus Plusz szakmai mobilitás az Artemisszió Alapítvány, Néprajzi Múzeum és az Ars Erotica Alapítvány együttműködésében jött létre. A La Xixa Theatre (http://www.laxixateatre.org/) trénerei, Adrián Crescini és Meritxell Martinez Bellafont tartották ezt a nemzetközi, nem csak európai résztvevőket egybe gyűjtő szakembereknek, szociális munkásoknak, politikai aktivistáknak szóló Rainbow of Desire képzését. A résztvevők az ott szerzett tudást és kompetenciákat már meglévő forumszínházi, tréneri, nevelési gyakorlatukb építik be.
Augusto Boal színházi tevékénységéből a Rainbow of Desire egy késői, érett technika életművében. A Rainbow of Desire módszertan a főhős elméjében lévő vágyakat vetíti ki, formálja meg. Gondoljunk csak bele, mi a színház? Két ember színpadon történő szenvedélyes cselekedete Boal szerint. Az esztétikai térben, a színpadon való történés pedig felszabadítja a nézőben a “már emlékszem!”, “ez velem is megtörtént” érzéseket. Mindezen folyamat, pedig belső, magányos cselekedet. Mégis együtt, egyszerre, a színházi eseményen történik meg.
Augusto Boal világhíres színházelméleti és gyakorlati szakember. Az Elnyomottak Színházának (Theatre of the Oppressed) kitalálója a színházat politikai kontextusban, nevelésben és fejlődésben használta. Games for Actors and Non Actors című művét számtalan nyelvre lefordították és a mai napig használják. Módszertani fejlesztéseivel a színházi világ egészét új, korszakalkotó, korszakváltoztató rendszerbe helyezte át.
A Rainbow of Desire a személyes fejlődés színházi módszertana. Belső munka zajlik képekkel, a fórumszínházból ismert Image Theatre módszerével, melynek pszichoterápiás felismerések is eredményei lehetnek.
Boal Európában fejlesztette ki ezt az itt és mostban dolgozó módszert. Előtte Brazíliában dolgozott, kezdetben, a 60-as években a legszegényebb sorsú, analfabéta emberekkel. Elnyomottakkal. Elnyomottakkal, akik általános elnyomásban élnek, akiknek az Igazság kimondása megoldást jelenthet, életváltoztató lehet.
Boal a hetvenes években úgynevezett szimultán dramaturgiával dolgozott. Olyan darabokkal, melyek a lakosság problémáit, válsághelyzeteit mutatták be. Kritikus pontokon megállították a jelnetet, hogy megkérdezzék a jelen lévőket, mit tegyen a főhős?
Boal mindent a gyakorlatban fejlesztett ki és ezt az erőt a résztvevők a színpadon látták maguk előtt. Egyszer egy nő ment oda Boalhoz. Félénk volt, de ezt kérdezte: “Tudom, hogy politikai színházat csinál. Nekem nagy gondom van, de ez csak az enyém. Tud nekem segíteni az ön színháza?” Boal elmondta véleményét, miszerint szerinte Minden probléma politikai. Erre a nő azt válaszolta, hogy az övé biztosan nem az. Azt mondta, hogy a férje a problémája. Erre Boal így válaszolt: Ki mondja, hogy ez a férfi a férjed? A TÁRSADALOM mondja, hogy ő a férjed, tehát a probléma politikai.
Amikor Boal elkezdett a nő történetével dolgozni szimultán dramaturgiát használt. A kritikus pillanatban pedig a közönséget kérdezte meg: Mit tegyen ez a nő? A színészek improvizáltak a résztvevők válaszai alapján, majd olyan is előfordult, hogy a színpadon könyvekben törtek ki, megbocsájtottak, harcoltak, elhagytak. És a főhős a darabban egyre inkább megkönyebbült. Aztán a következő jelenetben a közönség még mindig elégedetlen volt. A hátsó sorban hőzöngtek, mire egy nagydarab nő elmondta, mire gondol, de a színészek, nem úgy valósították meg, ahogy elképzelte. Ekkor a nő megkérdezte: Szabad?
Felment a színpadra…
Így született meg a fórumszínház.
A megoldás tisztábbnál tisztább volt, személyes, egyedi, át nem ruházható, egyéni, színhészek nélküli, önmagát behelyettesítő megoldás.
Ez a fajta színház a vitán, párbeszéden alapul. Ez a színház nem volt didaktikus.
Kollektív tanulás volt. Ez a perui nő tanította meg, hozta be ezt a tudást a világba.
Aztán Boal Európába jött és 15 különböző európai országban dolgozott. Migránsokkal, tanárokkal, nőkkel, férfiakkal, rasszizmussal, szexizmussal, elviselhetetlen munkakörnyezetben dolgozókkal, akik elnyomástól szenvednek. De ezekben a fórumszínházi elnyomásokban új elnyomások voltak: magány, képtelenség a kommunikációra, az üresség könnyei. Ám a diktatúrák után kissé furcsa volt ezekkel a helyzetekkel szembentalálnia magát. Mindeközben Svédországban és Finnországban nagyon magas volt az öngyilkosságok aránya, ahol a lakosságnak mindene megvan: étel, ital, lakhatás, szociális biztonság.
Boal, aki diktatúrában dolgozott előtte, kegyetlen körülmények között, folyton azt kérdezte: hol vannak itt a rendőrök? Mert azelőtt látható elnyomással dolgozott. De lassan, lassan megváltozott a véleménye és a belső elnyomásokkal kezdett el foglalkozni. Hiszen bárhonnan is jön a halál, egy ember, aki annyira szenved, hogy eldobja az életét, az újfajta elmoymásokkal néz szembe.
1980-ban Boal Párizsba ment. Abból a hipotézisbőlindult ki eztán, hogy a rendőrök a fejben vannak. Nem kívül. A feladat az volt, hogy ezeket a “rendőröket” felfedezze és új utakat arra, hogyan távolítsa el őket.
Az Elnyomottak Színháza színházas és terápiás tudás, kivételes ereje van, intenzív hatása és energiája, melyet politikai, szociális, nevelési és pszichoterápiás helyzetekben is lehet használni.
A barcelonai képzésen nagy tapasztalatú trénerek adták át ezt a fórumszínházi és terápiás. tudást. Improvizációkkal, érzékfejlesztéssel, hangokkal dolgoztunk, non verbális gyakorlatokkal, színházi gyakorlatokkal. Láthatatlan színház módszereivel, internalizált elnyomásokkal. A testünkkel, identitásainkkal, álmokkal, érzelmi kapcsolatokkal, személyes, egyéni viszonyokkal, introspektív technikákkal, “rendőrök a fejben” technikákkal. Megteremtették azt az érzelmi biztonságot, melyben használható volt ez a módszertan, mely a bevonódáshoz kellett. A kérdések, amikkel dolgozott a csoport, ezek voltak: hogyan változtathatunk az életünkben azokon a dolgokon, amik zavarnak? Hogyan tudjuk megvédeni magunkban adott belső konfliktusainkban? Mi segít ki minket ebből?
Ez az a színház, ami segít építeni a jövőnket, egészségesebbé tenni helyzeteket.
Ez az a színház, mely annak a művészete, hogyan nézzünk magunkra másképp.
Ez az a színház, melyet Szenegálban, Argentínában, Franciaországban egyaránt használnak.
Ez az a színház, mely hierarchiamentes helyzeteket teremt az életünkben.
Ez az a színház, melyben tapasztalunk, érzünk, fejlődünk.
---
Fórumszínházas munkámat elsősorban az Ars Erotica Közhasznú Alapítvány több nemzetközi képzésén (www.boyproject.eu) és a Nem Privát Színház csoportban (nemprivatszinhaz.tumblr.com) mélyítettem el 2012-től kezdve.
Részt vettem a Dinamo portugál fórumszínházas szervezet képzésén 2011-ben, valamint a 2014-ben a FOTEL Nemzetközi Fórumszínházi konferencián Artemisszió Alapítvány által szervezett konferncián.
2015-ben fel éven at tartó értelmi fogyatékossággal élő embereknek szóló színházi és önismereti csoportban használtunk kollégáimmal fórumszínházas módszertant.
2015-ben több szexuális nevelés témakörében zajló szakemberképzésben is használtunk az alapítvány trénerivel fórumszínházas technikát.
Iskolai szexualis nevelési foglalkozásokon használunk, erről 2015-ben felvétel is készült:
http://film.indavideo.hu/video/f_n_s_te_-_4_porn_1
Eddigi legizgalmasabb fórumszínházas csoportbeli munkám a Botrány egy jó családban című színdarab fél éven át tartó építése volt. A közös munka eredménye akkor egy a szexualitás témáját körüljáró fórumszínházas darab lett, melyet több helyen bemutattunk.
A 2013-as iskolai fórumszínházas munkáról készült fanzine itt letölthető:
http://issuu.com/katonareka/docs/npsz-zine-1__5_
http://issuu.com/katonareka/docs/npsz-zine-2__5_/1
http://issuu.com/katonareka/docs/npsz-zine-3__5_
A Nem Privát Színház 2013-as munkájáról bővebben itt olvashatnak:
http://nemprivatszinhaz.tumblr.com/
Felhasznált irodalom: Augusto Boal: Rainbow of Desire. The Boal Method of Theatre and Theraphy
Katona Réka
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
A Wikipédia szerint a globalizáció egy olyan nemzetközi integrációs folyamat, amely a világot átfogó társadalmi kapcsolatokból, világ eszmék, termékek, ötletek és más kulturális, szociális, gazdasági és technológia szempontokból ered. Az ilyenfajta kölcsönhatások az országok között arra irányulnak, hogy egyesítsék a piacaikat, társadalmaikat és kultúráikat, egy sor társadalmi, gazdasági és politikai átalakulás réven, biztosítva számukra a globális státuszt. Ez a láthatólag tárgyilagos magyarázat egy láncreakciót indít el, amely lehet mind pozitív és negatív is attól függ, milyen nézőpontból vizsgáljuk. Stephen Castles szerint: "A migráció nem más, mint a globális változás eredménye, valamint egy erőteljes erő a további változásra a küldő és befogadó társadalmaknál."
According to Wikipedia, Globalization is a process of international integration arising from the interchange of world views, products, ideas and other aspects of culture, society, economy and technology. Such interactions among countries throughout the world aim at uniting their markets, societies and cultures, through a series of social, economic and political transformations, granting them a global status.
Living together in a summer camp with 600 kids around is a human rights education process itself, as our trainers said, and they were right. In July, the three of us took part in a human rights education workshops, within the framework of the Social Model Exchange project, which combines the tools of social circus, participatory theatre and human rights education. The workshop took place in Tsaf-Tsouf - a summer for children in Greece, near Kavala.
Véget ért a szakmai gyakorlata annak a 10 fiatalnak, akik az Erasmus+ programunk keretében töltöttek 14 hetet Marseille-ben és Padovában. A résztvevők (fodrász, pincérek, kőműves, szakácsok, asztalosok, ápolónő) tapasztalatai, élményei vegyesek voltak – és ez így is van rendben, hiszen sokféle szakmájú, hátterű, érdeklődésű, motivációjú fiatalról van szó. Külföldön élni 3 és fél hónapig nagy élmény, de próbatétel is – az idegen nyelv, az együttlakás, az ismeretlen város és emberek különféle kihívások elé állították a résztvevőket. Ezen kívül a gyakorlati helyen a szakmai elvárásoknak sem volt mindig könnyű megfelelni: van aki jobban vette az akadályokat, van akinek nehezebben ment a beilleszkedés. De tény, hogy a szakiskolás diákoknak emlékezetes élmény volt kipróbálni magukat külföldön, tükröt tartott eléjük a kintlét, és sok szakmai és személyes tapasztalattal gazdagodtak, változtak.
Csáky Erzsi, az Artemisszió Alapítvány munkatársa a Test, kultúra, társadalom c. mobilitási projektnek köszönhetően egy, a kulturális mediációról, mint a hátrányos helyzetű fiatalok bevonásának lehetséges eszközéről szóló tréningen vett részt 2015. június 15 és 17 között Lisszabonban.
