2017.04.27.

Elindult a Pearls nemzetközi tanárképzés

Megérkeztek a tanárok Horvátországból, Németországból, s ezzel elkezdődött a Pearls projekt egyik kiemelt eseménye, a nemzetközi tanárképzés. Az első reggelt ismerkedéssel kezdtük. Ezután nem-formális eszközökkel, dolgoztunk, beszélgettünk a diverzitásról és az iskoláról, mint a tanulás…

komment

Címkék: PEARLS

2017.04.05.

A mentorprogram a Losonci Téri Általános Iskolában

Szerintünk az a lényege ennek a programnak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és, hogy játékosan tanuljanak. Azért jelentkeztünk, mert ki szerettük volna próbálni, hogyan zajlik ez. Nagyon jó, amikor hetente találkozunk a középiskolás mentorunkkal. Ha van házink, akkor megcsináljuk együtt. Nagyon…

komment

Címkék: PEARLS

2017.01.19.

„Több, mint korrepetálás” - Mentorprogram mint közösségi szolgálat

A Pearls program keretében január elején tartottuk a Vörösmarty Gimnázium diákjainak felkészítését a mentorprogramra. A képzést követően ők maguk dönthették el, hogy egyénileg mentorként, vagy csoportosan programszervezőként szeretnék-e a Losonci iskola tanulóit támogatni. Tanos Réka a…

komment

Címkék: oktatás beszámoló aktuális mentorálás PEARLS

2017.01.04.

"Reméljük, még több ilyen lesz" - beszámoló a Losonci iskolában tartott foglalkozásról

A Pearls program keretében november-december hónapokban a  Losonci iskola nyolcadikosaival játékos, non-formális órák keretében készültünk az iskolaválasztásra. Csoportos kompetencia-felmérést tartottunk, sorra vettük a tanulók által választott szakmákhoz szükséges készségeket, s azt, hogy mi…

komment

Címkék: PEARLS

2016.12.12.

HOW TO USE PEARLS KNOW HOW IN SCHOOL ENVIRONMENT?

Presentation of the Pearls project and the method of the competence mapping program we used with Losi pupils. The audience is made of 18 elementary and secondary school teachers from Hungary The presentation was embedded into a teachers’ training „good practice” section. Budapest, 12/12/2016

komment

Címkék: PEARLS

2016.10.19.

A PEARLS csapat Törökországban!

A PEARLS projekt nemzetközi csapata most októberben, ezúttal Törökországban, Edirnében talákozott, hogy megtervezzék a következő időszakot és véglegesítsék a jövő áprilisban Budapesten tartandó nemzetközi tanárképzés anyagát. A PEARLS projekt célja a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem a…

komment

Címkék: oktatás Erasmus + PEARLS

2016.10.12.

Tree of Life

Artemisszió has been working in Hungary for the last 18 years in order to develop intercultural competences so that people of diverse cultural backgrounds are able to live next to one another more peacefully and smoothly. 18 years is a long time, therefore in the framework of a big celebration we…

komment

Címkék: képzés DÉT Erasmus + PEARLS

2016.10.01.

Art as motivation - Innovative methods in school environment

A very interested event – financed in the framework of Erasmus+ - about new methods and tools in education offered us a possibility to introduce Pearls project through the Tree of Life method. This method combines with elements of personal and group competence mapping is one of the activities we…

komment

Címkék: PEARLS

2016.06.16.

"Most már egész máshogy látom" - mentorálás a józsefvárosban

Búcsút vett egymástól a Losonci Téri Általános Iskola és a Vörösmarty Gimnázium 12 mentor - mentorált párja és három programszervező társuk, akik 2016 áprilisa és júniusa között működtek együtt Pearls projektünknek köszönhetően. A 9. és 10. osztályos diákok az iskolai…

komment

Címkék: oktatás beszámoló mentorálás PEARLS

2015.10.20.

Elindult PEARLS projektünk!

Elindult PEARLS projektünk, melyet a Losonci Téri Általános Iskolával szorosan együttműködve valósítunk meg a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében, különös tekintettel a roma és bevándorló gyerekek iskolai teljesítményének növelésére. A projektben számos külföldi…

komment

Címkék: oktatás migráció PEARLS

süti beállítások módosítása