2016.06.18.

Young activists for Peace - Welcome refugees: erőszakmentes kommunikáció és békeépítés

Hogyan tarthatjuk fenn a békét a mindennapjainkban? Miként űzhetjük ki az erőszakot a kommunikációnkból? Táborvezetőként milyen csapatépítő játékokkal kovácsolhatjuk össze a közösség tagjait? Többek között ezekre a rendkívül érdekes kérdésekre is választ kaptunk azon az ICJA szervezésében létrejövő egyhetes képzésen, ahová összesen 11 országból érkeztek résztvevők.

berlin_1.jpg

komment

Címkék: beszámoló képzés ifjúsági programok

2016.06.17.

Amikor rendőrök és szociális munkások tanulnak egymástól

Befejeződött idei második képzésünk, amelynek célja, hogy a szociális és rendészeti intézményrendszer dolgozóit felkészítsük arra, hogy a munkájukkal járó interkulturális konfliktusokat megértőbb és hatékonyabb módon oldják meg.

rendor2.jpg

komment

Címkék: beszámoló rendészet interkulturális képzés szociális terület

2016.06.16.

"Most már egész máshogy látom" - mentorálás a józsefvárosban

Búcsút vett egymástól a Losonci Téri Általános Iskola és a Vörösmarty Gimnázium 12 mentor - mentorált párja és három programszervező társuk, akik 2016 áprilisa és júniusa között működtek együtt Pearls projektünknek köszönhetően. A 9. és 10. osztályos diákok az iskolai közösségi szolgálat keretében hetente találkoztak 5. és 6. osztályos mentoráltjaikkal, társaik pedig havonta közös programot szerveztek számukra. Ősszel újra indul a program, így újabb gyerekek kapnak lehetőséget arra, hogy mentoruk legyen! Harczi Orsolya beszámolójában személyes élményeit meséli el.

img_0998.JPG

komment

Címkék: oktatás beszámoló mentorálás PEARLS

2016.06.15.

Terülj, terülj asztalkám!

Hazánkban élő külföldiek beilleszkedését segítő programunk keretében rendszeresen tartunk kisebb-nagyobb szabású közösségi programokat, ahol a programban résztvevő önkéntes mentorok és tanárok, és a külföldi mentoráltak közösen vesznek részt. Célunk, hogy a résztvevőink minél jobban megismerhessék egymást, tartalmas kapcsolatok alakuljanak ki köztük, mégpedig úgy, hogy közben lehetőségük is van kilépni a megszokott keretekből.

13288549_1073081852763579_461224187_o.jpg

komment

Címkék: beszámoló migráció menekültek mentorálás Building bridges

2016.06.03.

Külön: Óra – migráció közelről

Iskolai érzékenyítő programunk keretében 15 csoportnak, összesen több, mint 300 diáknak tartottunk foglalkozásokat februártól júniusig. Általános iskolai osztályokban, középiskolákban, gyermekotthonban jártunk, és vendégül láttunk egyetemistákat és külföldi diákokat is. 7 magyar és 2 menekült önkéntes segített nekünk a migrációról és menekültekről szóló foglalkozások kitalálásában és levezetésében. Szeretnénk megköszönni önkénteseinknek és adományozóknak a segítséget. Nem csak a diákoknak voltak tanulságosak a foglalkozások – önkénteseink és mi is rengeteget tanultunk. Két önkéntesünk írt arról, miért csatlakoztak az Artemisszióhoz, hogyan élték meg ők a programokat, és milyen különböző reakciókat váltott ki a fiatalokból egy-egy workshop.

blog1_1.jpg

komment

Címkék: oktatás migráció menekültek külön óra globális nevelés Adjuk össze

2016.06.01.

ON THE MOVE – street art workshop on mobility

A street art workshop will be organised in the frames of the EVS20 programs, in collaboration with Open Doors. It will take place from 10 am on 11 June. 2016, in Artemisszió office. We will learn to create stencil, stickers, and land art, all in line with the topics of mobility, movement, volunteering.

All young people are welcome! Volunteers, former or future EVS, migrants, refugees, socially disadvantages youngsters have priority. The workshop will be followed by an intercultural picnnic on the Margaret Island.

Participation is free of charge, but registration is required. More info and registration: edina.tarjan@artemisszio.hu

streetart.png

The program is supported by the EVS20 / Erasmus+ program.

komment

Címkék: aktuális képzés English EVS Európai Önkéntes Szolgálat ifjúsági programok Erasmus +

2016.06.01.

ON THE MOVE – street art workshop a mobilitásról

Az EVS20 keretében street art műhelyt szervezünk június 11-én, szombaton 10 órától, az Artemisszió irodájában, az Open Doors-szal együttműködésben. Megtanulunk stencilezni, matricát készíteni, és land art alkotást is létrehozunk – mindezt a mozgással, a mobilitással, önkéntességgel kapcsolatos pozitív és/vagy figyelemfelkeltő üzenet formájában.

Várjuk fiatalok jelentkezését! Önkéntesek, migránsok, menekültek, hátrányos helyzetű fiatalok, volt leendő EVS-esek előnyben! A műhelyt interkulturális piknik zárja a Margitszigeten, társas-, és egyéb játékokkal.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információ és regisztráció: edina.tarjan@artemisszio.hu

streetart2_hu.png

A program az Erasmus+, EVS20 program támogatásával valósul meg.

 

komment

Címkék: aktuális képzés EVS Európai Önkéntes Szolgálat ifjúsági programok Erasmus +

2016.05.25.

Call for participation: Skills On!

poszter_blog.jpgJoin our program if you are a refugee/migrant and you need some help in finding a job.

With our assistance you will have the possibility to practice Hungarian, you can get more prepared to meet the challenges of the job market, and you can develop your job skills so that you have better chances to get employed.

To apply contact Erzsébet Csáky at erzsebet.csaky@artemisszio.hu or 06704117135.

Skills On! offers:

*job skills training where we give you practical tips related to job search and information on the Hungarian job market

*guidance from a social worker who helps you find work, accommodation and solve your official issues (service provided by Menedék Association)

*regular Hungarian classes to practice the language

*individual sessions with an expert to discover, realise, and improve your competences

*internship placement which provides work experience at a Hungarian or international company/organisation based on your field of profession/interest

komment

Címkék: aktuális migráció menekültek skills on

2016.05.20.

Test, társadalom, kultúra: együtt az integrációért - képzés a Néprajzi Múzeumban

Festői környezet, jó gyakorlatok, kellemes társaság, számtalan tanulási lehetőség; nem is kívánhatna többet az ember egy nagyszerű képzés során. Az Artemisszió Alapítvány szakmai gyakornokaként lehetőségem nyílt részt venni az Artemisszió, az Ars Erotica Alapítvány és a Néprajzi Múzeum közös szervezésű, kétnapos workshopján.

test1.jpg

komment

Címkék: beszámoló Divercity Test kultúra társadalom

2016.05.14.

Pálya? Nem pálya?

Az Artemisszió Alapítvány önkéntes mentoraként 2016. április 30-án mentortársaimmal együtt az alapítvány által szervezett mentor-mentorált találkozón vettem részt. Az esemény fő célja az volt, hogy a ‘Building Bridges’ projekt keretében induló mentorprogramban résztvevő mentorok és mentoráltak megismerjék egymást (fyi: az említett mentorprogram fő célja a magyarországi migránsok integrációja).

bridge.png

komment

Címkék: beszámoló migráció menekültek mentorálás Building bridges

süti beállítások módosítása