Az Artemisszió Alapítvány önkéntes mentoraként 2016. április 30-án mentortársaimmal együtt az alapítvány által szervezett mentor-mentorált találkozón vettem részt. Az esemény fő célja az volt, hogy a ‘Building Bridges’ projekt keretében induló mentorprogramban résztvevő mentorok és mentoráltak megismerjék egymást (fyi: az említett mentorprogram fő célja a magyarországi migránsok integrációja).
A közös játékok kapcsán megemlíthetném, amikor Petőfi Anyám tyúkja című versét kellett az angol mint közvetítő nyelv beiktatásával hindire, fárszira és darira fordítanunk, úgy ahogy kihangsúlyozhatnám a Klauzál téri Kádár étkezde patinás, vendégváró hangulatát is a modernkori fogadós figurájának újjászületésével, kiemelhetném a ‘Fedezd fel Erzsébetvárost’ kvízjátékot (mit tudsz az Erzsébetvárosi Templomról? Azt, hogy Erzsébetvárosban találhatóJ), vagy akár a Kisüzemben tartott, sikeres életutakat ábrázoló előadás-sorozatot is, mely kitűnően rámutatott arra, hogy az integráció lehetséges. Az előadás-sorozat keretében felszólaltak: Klaudio Ortiz séf (Mexikó), Mercy Asizu divattervező (Uganda), Luwam Melake textil szakos hallgató (Eritrea), valamint Reza Sayed Mustafa a CEU hallgatója (Afganisztán).
Mégis sokkal inkább azt a feladatot emelném ki, melynek keretében csapatokba rendeződve nyomtatott színes fotókon szereplő utcarészleteket (cégéreket, szokatlan színkombinációkat, kapubejárókat, házszámokat, kiírásokat, homlokzatokat) kellett megtalálnunk egy előre kijelölt útvonalon úgy, hogy csapataink vegyes összetételűek voltak, ráaadásul mindannyian akkor találkoztunk életünkben először a másikkal.
Számomra ez a feladat jelképezte az Artemisszió mentoprogramjának valódi céljait: teljesen ismeretlenül, együtt indulunk el egy előre kijelölt közös úton, ahol megegyeznek az útjelző-táblák, ahol közös cél felé tartunk, ahol közösen gazdálkodunk a rendelkezésre álló eszközeinkkel, nem feltétlenül beszélünk azonban egy nyelvet és nem feltétlenül képviselünk egy kultúrát, mindezek ellenére mégis képesek vagyunk egyazon cél irányába mozogni, kommunikálni, egyetértésre jutni, feladatokat teljesíteni, akadályokat magunk mögött hagyni, vagy akár csak a sétálás mikéntjében megegyezni (és még sorolhatnánk...). Mindeközben az útjelző táblák nyújtotta iránymutatást kiegészítendő minden állomáson segítők várnak bennünket, játékos feladatokon és előadásokon keresztül gondoskodnak a fesztelen hangulatról és az ismeretszerzés lehetőségéről, valamint jelenlétükkel biztonságot, keretet adnak, és erős kézzel jelölik ki az egyes csapatok előtt álló további célokat.
Számomra a bemutatott játék tökéletes leképeződése a Sikeres Felzárkóztatásnak, pontosan így képzelem el a Sikeres Integrációs Pályát.
Kulcsszavak: nyitás és feltétel nélküli nyitottság az ismeretlenre, a másság mint gazdagító tényező felismerése és tiszteletben tartása, visszajelzés/megerősítés/tájékozódási pontok fontossága, kommunikáció a nyelveken is túl, szolidaritás, támogatás és kölcsönös segítségnyújtás, játékos szellemiség, együttműködés és csapatszellem, azonos célok mentén.
És ha még mindig itt vagytok, katt ide.
Hallgassátok meg Petőfi Anyám tyúkja c. versének első versszakát Mahdi Jafari után szabadon, fárszi hangzó nyelven.
Beták Patrícia
