Balogh József résztvevőnk Granadában önkénteskedik épp EVS-programon. Zsonglőr órákat tart és Erasmus+ projekteken dolgozik. Az ő eredeti beszámolóját olvashatjátok.

Nem tagadhatom, hogy sokkal (!!) boldogabb vagyok itt, mint otthon. Általában véve nyugodtan telnek a napjaim. Hétfőn és kedden délelőtt a Centro de las Mujeresben dolgozom, itt az irodában ténykedek az Erasmus+ projektek körül. Szerda és csütörtök pedig délután az Espacio Jovenben játszóház, gyerekek, pénteken zsonglőr órát tartok,
ami úgy néz ki, hogy 5-től 14 éves gyerekek jönnek. Alkotunk egy kört és jászunk egy játékot vagy kettőt, amit úgy kell játszani, hogy a labdákat egymásnak dobáljuk egy megadott sorrendben, és egyre több labdával, és ezt meg lehet bonyolítani. Utána pedig, három labdás zsonglőrködés. Ezután új trükkök gyakorlása, ezt követően mindenki bemutatja mit tanult ma.

Péntek reggel megbeszélés a főnökeinkkel, akik egy házaspár, P., a Centro de las Mujeres vezetője és J., az Espacio Joven hadvezére. A meeting úgy néz ki, hogy leülünk egy asztalhoz a konyhában, valaki általában hoz sütiket, egy másvalaki kávét főz, és megkérdezik, hogy hogy érezzük magunkat, mire van szükségünk, hogy állunk a feladatainkkal. J. szokás szerint előad egy monológot a szerelemről, megkérdezi, van e barátunk/barátnőnk, ezen mindig nagyokat kacagunk.

Szóval úgy gondolom, ennyiből leszűrhető, hogy nem ér túl sok stressz a mostani munkámban. Ez elég nagy váltás az otthoni vendéglátóshoz képest, mivel amióta az eszemet tudom, mindig hajtottam valamiért. Általában persze hülyeségekért; elismerésért, pénzért, és nem értékes ember próbáltam lenni, inkább azon igyekeztem, hogy sikeres ember legyek! Persze vannak feladataink, van beosztásunk, de semmi nem történik, ha nem mész be (tényleg, kipróbáltam).

Rengeteg volt a nehézség, de cserébe rengeteg a jó pillanat. Bejártam Spanyolországot és rengeteg inspiráló emberrel találkoztam.

Voltak kisebb kavarodások és kétségbeesések a tömegközlekedés miatt, de igyekeztem pozitívan hozzáállni és hálás lenni, hogy ismét itt egy feladat, amit megoldhatok.

De ezek a folyamatos szerencsétlenkedések a kis spanyol tudásomnak is köszönhetők jelenleg, ezért valahányszor segítséget kellett kérnem egy helyitől – bár mindenki iszonyú kedves és segítőkész itt –, nem kicsit nyomasztó az érzés, hogy megfosztottak a kommunikáció képességétől. Ezért minden probléma megoldása elég döcögősen megy amíg még él benned az újdonság mámora, az első pár hétben, amíg még minden olyan, mint egy nyaralás; aztán eljön az a pont, amikor tudatosul benned, hogy ez az életed, ez nem nyaralás, ezek a hétköznapjaid, ez a városod, ahol hiába van lakcímed és munkahelyed és SIM-kártyád, mégis minden idegen és furcsa. Ezt hívják mélypontnak, de mégis élvezem a sok kihívást, úgy érzem, hogy ezek nem ellenem történnek, hanem értem, hogy felkészítsenek a jövőre.

Nekem, azt hiszem, szerencsém van, hogy Tilda, egy másik magyar önkéntes is van a csapatban, aki sokat segített a fordítással.

Mielőtt kijöttem, körülbelül 3 darab spanyolórám volt, mivel előtte angolul tanultam. Szóval igen, számomra is csalódás volt belátni, de a nyelvtanulás nem megy csak úgy hipp-hoppra. Úgy éreztem megbuktam, amiért még mindig nem beszélek rendesen spanyolul.

Rájöttem, hogy ha fejlődni akarok, muszáj változtatnom a hozzáállásomon. Meg kell tanuljak spanyolul.

Rengeteg inspiráló emberrel találkoztam, barátokat szereztem, sok mindent tanultam az emberekről és az emberi kapcsolatokról. Mindez többnyire az EVS-nek köszönhető. Lehet, hogy nem tudtam meg sokkal többet a nemi-egyenlőség kérdéseiről a workshopok alatt, hiszen a fontos dolgokból nem sokat értettem.

Azt veszem észre, vállalkozóbb vagyok és kezd egyre kevésbé érdekelni, mit gondolnak mások. És úgy érzem, új barátokat kell szereznem Budapesten mert a mostaniak nincsenek annyira jó hatással rám, inkább hátráltatnak a céljaim elérésében mint hogy segítenének.

Az itteni barátaim emlékeztettek rá, mennyit tanultam az 5-hónap alatt, és ennek mind mennyi hasznát fogom venni. Nem buktam el semmit, csak nyertem, mégpedig rengeteg tapasztalatot.

Szóval valahogy nem úgy kaptam meg a dolgokat, ahogy számítottam rájuk, de megkaptam őket.

Mindez az EVS-nek köszönhető.

Hogy pontosan milyen úton folytatom életem, ha hazatérek ezek után Budapestre, ahol az emberek bunkók, ahol ha barna a bőröd, megítélnek, ahol lökdösnek a buszon és a metrón, de legalább eljutsz bárhova, bármikor, még ha bosszankodva is. Ahol nincs tapas, de legalább olcsó a pizza, ahol van túró és lángos és tojásosnokedli.

Zsonglőrködéssel kapcsolatos munkát szeretnék, és be kell, hogy valljam, vannak nyugtalan perceim emiatt. De legalább sejtem már, hogy nem csak egy út létezik, hanem sok. És mind olyan fura szituációkon keresztül vezet, amiket mostanában tanulok kezelni. Úgyhogy minden rendben lesz gyerekek,

ne sírjatok.;) 

Balogh József