2016.06.17.

Amikor rendőrök és szociális munkások tanulnak egymástól

Befejeződött idei második képzésünk, amelynek célja, hogy a szociális és rendészeti intézményrendszer dolgozóit felkészítsük arra, hogy a munkájukkal járó interkulturális konfliktusokat megértőbb és hatékonyabb módon oldják meg.

rendor2.jpg

A képzésen a résztvevők végighaladtak az interkulturális kompetencia fejlesztésének három nagy lépcsőfokán és közelről megismerkedhettek három, az övékétől eltérő perspektívával: bepillantást nyerhettek abba, hogy a menekültek, a romák és a mélyszegénységben élők számára hogyan néz ki a világ. Tapasztalatairól így vall a képzésen résztvevő egyik rendőr:

"Véleményem szerint jó volt a képzés… Azt hiszem egyértelmű volt, hogy az szinte mindenkinek tetszett, hogy az érintett csoportból valaki, vagy valakik meg voltak hívva. Hitelesítették az adott témát, "kézzel foghatóvá vált" amiről beszéltünk.

Véleményem szerint tanulótársaim előítéleteinek az egyik forrása, hogy szinte csak konfliktus helyzetben találkoznak, találkozunk romákkal, külföldiekkel, ufókkal  stb., egyébként mindenki éli a párhuzamos kicsi életét.

Én olyan családban nőttem fel, olyan környezetben, környéken laktam, hogy nem volt semmi táptalaja előítéletek kialakulásának, ennek ellenére, én is öntözgettem magamban néhány gyomnövényt. Irtásuk folyamatos munka.

Egy ilyen képzés karcolgatja a megkeményedett borításunkat, gondolkodásra késztet, egy bizonyos időtartamon belül. Ennél többet ez a képzés nem is vállalhat fel."

komment

Címkék: beszámoló rendészet interkulturális képzés szociális terület

süti beállítások módosítása