2014.12.20.

Lezárult a Fotel projekt

Befejeztük a Fotel projektben tervezett vállalásainkat, tevékenységeinket. Örömmel mutatjuk be az elmúlt két évben végzett kísérleti projektünk eredményeit. A projekt célkitűzése az volt, hogy megvizsgálja, hogy a fórum színházi módszer és az interkulturális kapcsolatokról való praktikus tudás együttes alkalmazása milyen mértékben tudja csökkenteni a korai iskolaelhagyás kockázatát a 13-16 évesek körében.

fotelhir.JPG

komment

Címkék: oktatás tréning fórum színház ifjúsági programok FOTEL

2014.12.19.

Újra lehet jelentkezni önkéntes mentornak bevándorló résztvevőink mellé!

Szeptemberben indult Work/Place integrációs programunkba újból önkéntesek jelentkezését várjuk! Ha szívesen ismernél meg bevándorlókat, és vállalni tudod, hogy egyikőjük mentora legyél, jelentkezz! Mentornak lenni azt jelenti, hogy heti rendszerességgel találkozol mentoráltaddal egy általatok közösen kitűzött cél érdekében, ami leggyakrabban a magyar nyelv gyakorlása, Budapest jobb megismerése, vagy a mindennapi, praktikus dolgokban való eligazodás. A programban való részvételeddel emellett egy bevándorlókból és önkéntesekből álló közösség tagja is leszel, akikkel sokszínű és izgalmas programokon vehetsz részt.

mentoralas.jpg

komment

Címkék: migráció mentorálás WorkPlace

2014.12.18.

ARTES nemzetközi konferencia

Az ARTES közösség célja, hogy olyan művészeti módszereket terjesszen szélesebb körben, melyek sikeresek voltak az oktatásban vagy a társadalom nehezebb helyzetű csoportjainak segítettek a bevonódásban. November 14-15-én egy nemzetközi konferencia keretében osztották meg szakemberek a világ minden tájáról tapasztalataikat, véleményüket és konkrét példákat különböző folyamatokról, projektekről, melyek eszköze valamilyen művészeti módszer volt, legyen az zene hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában vagy kreatív irodalmi foglalkozások egy börtönben.

arteskonf.jpg

komment

Címkék: konferencia beszámoló színház művészet fórum színház Artes

2014.12.17.

Felhívás: Work/Place program migránsoknak

Szeptemberben indult Work/Place integrációs programunk újra felvételt hirdet!

Várjuk olyan bevándorlók jelentkezését, akik az Európai Unió országain kívülről érkeztek Magyarországra, és úgy érzik, támogatásra lenne szükségük munkaerő-piaci beilleszkedésükben,továbbá szeretnének magyarul tanulni, és szívesen lennének egy bevándorlók és magyar önkéntesek alkotta közösség tagjai.

60.jpg

komment

Címkék: migráció WorkPlace

2014.12.17.

Call for participation: Work/place integration program

Our Work/Place Integration program running since September is open for applications again!

Contact us if you are a migrant coming from outside of the European Union and you need support in your job search just as in finding out more about the Hungarian labour market. We also offer you the possibility to learn Hungarian and to be part of a community where migrants and Hungarian volunteers meet regularly and do activities together.

60.jpg

komment

Címkék: migráció WorkPlace

2014.12.16.

Mítoszok és tények az eboláról

- Az ebola vírus a fertőzött betegek testnedveivel terjed.

- Az Ebola-vírus NEM terjed nyilvános helyeken. Nem lehet megfertőződni papírpénz vagy élelmiszerek megérintésétől, vagy pl. egy uszoda medencéjében. Az Ebola-vírust szúnyogok sem terjesztik. Az Ebola-vírus – az influenza-vírussal ellentétben – a levegőben sem terjed 

- A lappangási időszakban (21 nap) a beteg tünetmentes, ez alatt a vírus nem fertőző.

- A megbetegedés tünetei nagyon hasonlítanak az influenzára: magas láz, hányás, hasmenés stb. Az esetek 50%-ban belső vérzéssel jár.

komment

Címkék: Sierra Leone globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat Adjuk össze

2014.12.15.

Tanulópárok, melyek kontinenseket ívelnek át

komment

Címkék: média konferencia globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat

2014.12.15.

Globális iskolák – partnerségek Afrika és Európa között konferencia

2013 júliusában 4 magyar tanár járt Sierra Leonéban, hogy ottani középiskolákkal közös együttműködést indítsanak be az Artemisszió Alapítvány segítségével. Az előzetes terveink szerint, a Sierra Leone-i tanárok idén ősszel viszonoztál volna látogatásukat, azonban ez az ebola járvány miatt meghiúsult. A Nyugat-Afrikából kiinduló ebola járvány megrendítő módon világít rá az afrikai egészségügyi és fejlesztési problémákra. Ugyanakkor ez csak egyike a számos globális problémának, amivel nap, mint nap szembesülünk. Ezek megoldásában a felnövekvő generációnak, és így közvetlenül az iskolának is kulcsfontosságú szerep kell, hogy jusson. Konferenciánk a globális kihívások mellett a megoldásokkal is behatóan foglalkozott, jó példákat hozva mind Európából, mind Afrikából.

kerekasztal.jpg

komment

Címkék: oktatás konferencia kiállítás globális nevelés iskolai partnerség Észak-Dél Kapcsolat

2014.12.14.

Ajándékozz egy zsák rizst!

Ne hagyd, hogy a Sierra Leone-i diákok és családjaik éhezzenek! Segítsd őket egy zsák rizzsel és tisztasági szerekkel, amelyek csökkentik az ebola fertőzés kockázatát!

rizs.jpg

komment

Címkék: támogatás Sierra Leone globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat Adjuk össze

2014.12.13.

Az ebola-helyzet, mint a nemzetközi fejlesztés kudarca

komment

Címkék: videó konferencia globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat

süti beállítások módosítása