2014.12.14.

Ajándékozz egy zsák rizst!

Ne hagyd, hogy a Sierra Leone-i diákok és családjaik éhezzenek! Segítsd őket egy zsák rizzsel és tisztasági szerekkel, amelyek csökkentik az ebola fertőzés kockázatát!

rizs.jpg

2013. júliusában 4 magyar tanár járt Sierra Leonéban, hogy ottani középiskolákkal közös együttműködést indítsanak be az Artemisszió Alapítvány segítségével. A Sierra Leone-i helyzet azóta drámaian megváltozott. A Nyugat-Afrikából kiinduló ebola-járvány megrendítő módon világít rá az afrikai egészségügyi és fejlesztési problémákra, és nemzetközi szolidaritásra hív fel.

2014 májusában regisztrálták az első ebola beteget Sierra Leonéban, azóta 5056-an betegedtek meg, és 1250-en haltak meg. A Sierra Leone-i egészségügyi rendszer nem rendelkezik megfelelő felszereltséggel, személyzettel, hogy a megbetegedéseket megfelelő módon kezelje, és a nemzetközi közösség is lassan reagált a kezdetekben. Így a járvány terjedését nem tudták eddig megállítani, az már az ország fővárosát Freetownt is elérte.

A tanárokat és a diákokat, akikkel a 4 Sierra Leone-i partneriskolában együtt dolgoztunk, nem csupán az ebola, de a gazdasági válság miatt az éhezés veszélye is fenyegeti. Az egészségügyi krízisen túl a járvány gazdasági hatásai is jelentősek, ezek Sierra Leone teljes lakosságát (6 millió ember) érintik. Az országba a ki- és beutazás jelentősen megnehezedett, szükségállapot bevezetése miatt a gazdasági tevékenység 85%-a leállt, a családok elvesztették a munkájukat.

A diákok a leginkább veszélyeztetettek:

-          az iskolákat bezárták, oktatásuk nem biztosított

-          a szülők munkanélkülisége miatt nő a szegénység és az éhezés

-          a szülők halála miatt elárvult gyerekek egyedül maradtak

Mire van szükség?

Partneriskoláink diákjainak és családjuknak szeretnénk segítséget nyújtani. Adjukössze kampányunk segítségével összesen 30 Sierra Leone-i diákot és családjaikat (szüleiket, testvéreiket, mindösszesen 150 főt) szeretnénk támogatni.

Mire elég támogatásod?

1000 Ft-ból 1 üveg fertőtlenítőszert tudunk vásárolni.

2000 Ft-ból 4 csomag szappant tudunk venni.

5000 Ft-ból 30 kg rizst tudunk vásárolni, ami egy havi élelmet biztosít egy családnak.

10000 Ft egy család teljes havi rizs adagját és tisztasági szereit fedezi.

Az adományok kiosztásáért, a pénzügyi elszámolásért kinti partnerszervezetünkkel, a One Family People-lel közösen vállaljuk a felelősséget.

Adjuk össze!

komment

Címkék: támogatás Sierra Leone globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat Adjuk össze

süti beállítások módosítása