2014.12.20.

Lezárult a Fotel projekt

Befejeztük a Fotel projektben tervezett vállalásainkat, tevékenységeinket. Örömmel mutatjuk be az elmúlt két évben végzett kísérleti projektünk eredményeit. A projekt célkitűzése az volt, hogy megvizsgálja, hogy a fórum színházi módszer és az interkulturális kapcsolatokról való praktikus tudás együttes alkalmazása milyen mértékben tudja csökkenteni a korai iskolaelhagyás kockázatát a 13-16 évesek körében.

fotelhir.JPG

Kutatás

A kutatási fázisban megvizsgáltuk az okokat/faktorokat az iskolai lemorzsolódásban veszélyeztetett fiatalok – romák, migránsok, alacsony társadalmi tőkével rendelkezők – körében. Ugyanakkor megvizsgáltuk a Fórum színház hatását a kísérleti projektünkben szereplő diákok körében. Beszámolókat készítettünk a nemzetközi partnerség kutatási eredményeinek összevetésével: „A korai iskolaelhagyás faktorainak vizsgálata 5 Európai ország kontextusában” és „A Fórum színház, mint eszköz hatása a korai iskolaelhagyásra 5 Európai ország kontextusában”.

Kísérleti műhelymunka iskolákban

A kutatási beszámolók elkészítése után kísérleti műhelymunkákat vezettünk a helyi iskolákban, melyek mind egy-egy fórumszínházi bemutatóval végződtek. A öt országban végzett iskolai munka felépítése, folyamata, valamint a bemutató előadás megtekinthető a FOTEL Project oldalon.

Kézikönyv tanároknak és oktatóknak  és Tanárképzés

A FOTEL projekt kísérleti fázisa adta az alapját a következő tevékenységeinknek. Megszerveztünk és lebonyolítottunk egy nemzetközi tanárképzést Budapesten, valamint létrehoztunk egy tanári kézikönyvet a Fórum színházi módszerek iránt érdeklődő tanároknak.

A tanárképzés egyszeri alkalom volt, de nyitottak vagyunk arra, hogy akár helyi szinten megismételjük a képzést. Széles körben terjesztettük a kézikönyvet, s azt reméljük, hogy jó útmutató és inspiráció lehet azok számára, akik először lépnek be a Fórum színház világába.

Nemzetközi konferencia

Az elmúlt két évben azt a célt tűztük ki, hogy tanárok és tinédzserek körében elterjesszük a fórum színházi módszer, mint eszköz alkalmazását a korai iskolaelhagyás csökkentésére. Ennek az ötletnek a népszerűsítésére nemzetközi konferenciát szerveztünk Esély az iskolában, esély az életben – művészeti eszközökkel a korai iskolaelhagyás ellen címmel, Budapesten 2014. október 31-én és november 1-jén.

További információkért látogasson el a honlapunkra, ahol a következő témákban böngészhet:

- Szövegek a Fórum színház módszeréről

- Galéria,

- Kapcsolat a konzorcium tagjaival: Artemisszió Foundation Magyarországról, Giolli società cooperativa socjale Olaszországból, Association of Drama Practitioners STOP-KLATKA Lengyelországból, Elan Interculturel Franciaországból és La Xixa Teatre Spanyolországból.

További információkért, kérjük, látogassa meg a weboldalunkat: fotel-project.eu.

This project has been funded with supportk from the European Commission. This publication [communication] reflects the views only of the author, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.

komment

Címkék: oktatás tréning fórum színház ifjúsági programok FOTEL

süti beállítások módosítása