2014.10.08.

Beautiful Trouble – művészet és aktivizmus találkozása Budapesten

Közép-kelet Európában a klímaváltozás sokaknak egy megfoghatatlan, távoli fogalom (még akkor is, ha naponta kapunk hírt árvízről, szárazságról). Pedig a Földünk jövője függ ettől a globális változástól, és az ezt befolyásoló emberi tevékenységtől, aminek kapcsán kiegyenlítetlen erőviszonyok, és különböző gazdasági, politikai érdekek, prioritások ütköznek, és a hatások társadalmi szinten is megjelennek. 2014 szeptemberében a világ vezetői New Yorkban találkoznak, és a klímaváltozásról tanácskoznak. Ez az apropója a Climate March nevű nemzetközi megmozdulásnak, ami a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet. És ez volt az apropója egy budapesti képzésnek, aminek a kreatív aktivizmus állt a középpontjában.

bt_foto.jpg

komment

Címkék: beszámoló művészet tréning

2014.10.06.

Módszertani videók a Fórum Színház szerepéről a korai iskolaelhagyás megelőzésében

Ez a film a korai iskolaelhagyás okairól szól. Interjúkat készítettünk a projektben résztvevő diákokkal és tanáraikkal. Arról kérdeztük őket, hogy miért hagyhatja el valaki az iskolát. Elsősorban saját tapasztalataikra voltunk kíváncsiak. Ezenfelül a projekt során más, csoportos beszélgetések során próbáltuk feltárni hogyan látják a korai iskolaelhagyás problémáját a diákok.

A film címe "Problémakeresés". A célja, hogy előhozzuk a gyerekekből, miért is lesz valaki kiközösített egy osztályban, illetve közösségben. Közösen keressük a kirekesztés okait. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a korai iskolaelhagyás elsősorban a közösség nyomására történik. És természetesen egy jó közösség képes benttartani is az iskolában.

Miután feltártuk a kiközösítés és ezáltal az iskolaelhagyás legfontosabb okait, arra vállalkoztunk, hogy ezeket felhasználva egy képzeletbeli fiút teremtünk. Egy olyan fiút, aki egy potenciális iskolaelhagyó. Felépítjük az ő történetét, melyben ez a képzeletbeli fiú, Gábor az iskolaelhagyás választóvonaláig jut. A harmadik filmben e történet létrehozásának és gyakorlásának egy-egy fázisa jelenik meg. Gyakorlatokat mutatunk be, melyek segítenek az előadásban játszó diákoknak megtalálni és kidolgozni a történetben szereplő karaktereket.

A negyedik film magáról a fórumszínházról szól. A formáról, amelyet választottunk történetünk bemutatása kapcsán. Ez egy olyan interaktív előadási forma, melyben a nézők a történet megismerése után lehetőséget kapnak rá, hogy megváltoztassák a végkimenetelt, és ezálatal megpróbálják megoldani a főszereplő problémáját. A néző az egyes jelenetek újrajátszásakor tanácsot adhatnak a szereplőnek, hogy mit és hogyan mondjon vagy csináljon. De akár a főszereplőval helyet cserélve ki is próbálhatják saját ötletüket.

komment

Címkék: videó korai iskolaelhagyás fórum színház FOTEL

2014.10.04.

Breaking barriers

The cooperation of One Family People (OFP), an NGO in Sierra Leone, and Artemisszió dates back for some years, when we worked on our first joint EVS project. Some years ago, we hosted Hady and Manish in Budapest, and sent Bori (and two other European volunteers) to Freetown as an ’exchange’. Recently, OFP coordinates the local schools in our new joint project called ’North-South Connection’ promoting partnerships between European and African schools. One Family People advocates for the rights of disabled people, they organise arts’ groups (music, danse, theatre), and implement awarenessraising campaigns – proving that ’disability is not inability’.

Breaking Barriers/ One Family People from BrandOutLoud on Vimeo.

komment

Címkék: English globális nevelés

2014.10.03.

Breaking barriers

A Sierra Leone-i szervezet, a One Family People (OFP) együttműködése az Artemisszióval néhány évre nyúlik vissza, amikor is az első, EVS önkénteseket mozgató projekten dolgoztunk együtt. Akkor két lelkes önkéntest, Hadyt és Manish fogadtuk Boriért (és még egy francia és egy olasz önkéntes lányért) ’cserébe’. Jelenleg az ’Észak-Dél Kapcsolat’ nevű, iskolai partnerségeket szorgalmazó programunkban a sierra leone-i iskolákat az OFP koordinálja. Az OFP egy olyan szervezet Sierra Leonéban, amely hihetetlen energiával, kitartással és kreativitással áll ki a fogyatékkal élő emberek jogaiért, művészeti csoportokat működtet, és figyelemfelhívó kampányokat szervez. Egyszóval bebizonyítja, hogy ’a fogyatékosság nem egyenlő a tehetetlenséggel’ (’disability is not inability’).

Breaking Barriers/ One Family People from BrandOutLoud on Vimeo.

komment

Címkék: globális nevelés

2014.10.01.

Szakmai gyakorlatost keresünk művészeti projekthez

Az Artemisszió Alapítvány szakmai gyakorlatost keres egy, a művészet és oktatás, művészet és társadalmi bevonás témájú projektjéhez.

artes_gyak.jpg

komment

Címkék: aktuális szakmai gyakorlat Artes

2014.09.29.

Valószínűleg nem lesz Magyarországon nemzetközi fajvédő konferencia! - avagy: miért ugrálnak a civilek?

Minden jel arra mutat, hogy az október elejére tervezett budapesti konferencia valóban elmarad!

fajvédő.jpg

komment

Címkék: rasszizmus fajvédő konferencia

2014.09.23.

Európa Jövője nem lehet a gyűlöleté! Tényleg nem!

Szeptember 22. fontos nap azoknak, akiknek számít az, hogy Európa, és ezen belül Magyarország milyen üzenetet küld a világnak – és leginkább saját magának - az együttélésről, a Másik tiszteletéről, a békéről, egy egész régió világképéről és önképéről. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tegnap közölte, „elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát”.  Az állásfoglalás azt is leszögezi, hogy „a magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a tervezett radikális konferenciától is. A konferenciát a szélsőséges körök arra akarják felhasználni, hogy lejárassák Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt, ami elfogadhatatlan.”

Racists_kicsi.jpg

komment

Címkék: rasszizmus fajvédő konferencia

2014.09.23.

Készült magyar és sierra leonei koprodukcióban

Aktuális híreinkben partneriskoláink második közös projektjeiről olvashatsz. Vízvizsgálat, iskolakert, csipszbrigád - tudj meg róluk többet! November 25-én pedig szeretettel várunk Észak-Dél projektünk nemzetközi szakmai konferenciájára, ahol a iskolai partnerséggel és az iskolába bevihető globális témákkal foglalkozunk majd.

image003.jpg

komment

Címkék: oktatás kiállítás globális nevelés iskolai partnerség

2014.09.18.

Felhívás: Európa jövője nem lehet a gyűlöleté!

2014. október 3. és 5. között Budapesten a "The National Policy Institute” nevű amerikai szervezet orosz és magyar meghívottakkal „Európa Jövője” címmel konferenciát szervez. Az NPI egy, a fehér faj felsőbbrendűségét nyíltan hirdető, a fajelmélet mellett kiálló és a fajvédelmet szorgalmazó szervezet. Az NPI nem titkolt célja, hogy „megváltoztassa a világot”. Az a világ, amiben a fajvédők hisznek az izmusok, fóbiák és gyűlöletek világa. Ezek mind - a rasszizmus-szexizmus-antiszemitizmus-homofóbia-nőgyűlölet-cigánygyűlölet - egy tőről fakadnak. Magyarország demokratikusan gondolkodó közössége nevében tiltakozunk a fajvédők budapesti konferenciája ellen!

fajvédő.jpg

komment

Címkék: rasszizmus állásfoglalás fajvédő konferencia

2014.09.18.

Petíció: Európa jövője nem lehet a gyűlöleté!

 

komment

Címkék: rasszizmus állásfoglalás petíció fajvédő konferencia

süti beállítások módosítása