2014.06.16.

Hatnapos interkulturális képzés szociális területen dolgozóknak - beszámoló

2014. május 8-án ért véget a szociális területen dolgozók számára tartott interkulturális kompetenciafejlesztő képzésünk, mely – az Európai Unió Integrációs Alapjának (EIA) támogatásával – az Interkulturális képzések közszolgáltatási területen dolgozók számára című projektünk keretében valósult meg.

A háromszor 2 napos képzésen 22 szociális szakember vett részt, és rendkívül vidám hangulatban zajlott, melyhez a résztvevők nyitottsága, aktivitása és jókedve mellett a helyszínül szolgáló Classic Hotel szolgáltatásai és a napsütéses idő is hozzájárult. A képzés során a résztvevők megismerték és gyakorlatok során elsajátították Margalit Cohen-Emerique három lépcsős modelljét, fokozatosan a decentráció (saját etnocentrizmusunk tudatosítása), a másik referenciakeretének feltérképezése és a negociáció (tárgyalás és mediáció) lépésein keresztül.

interkulti_képzés.jpg

„Május 8-án elkezdődött az Artemisszió Alapítvány  tréningje! A téma mellett a résztvevők szakterületei és tapasztalatai is igen sokszínűek, mely hatalmas erőforrást jelent. Eddig kipróbálhattuk többek között azt, hogy milyen az, amikor szociális szakemberek rapid randiznak, megtudtuk mi a kapcsolat az identitás és a hagyma között, és megdöbbenéssel érzékeltük a siker falának távlatait. Megtanultuk a bevándorlókkal kapcsolatos alapfogalmakat, és hallhattunk néhány meglepő információt is. Az esetelemzés során megvitattuk egy babakocsi történetét, és átélhettük a győzelmet, majd a teljes zavartságot egy szimulációs kártyajáték segítségével. Az együttlétet energizerek tarkították, melyek hozzásegítettek minket ahhoz, hogy a két nap elteltével ne idegenként köszönjünk el! Az oldott hangulat és az őszinte légkör hozzájárultak ahhoz, hogy mindannyian örömmel és kíváncsian várjuk, mi fog történni a következő alkalommal” Kósik Krisztina, Varga Dóra, résztvevők

„Vannak napok, amelyeket semmiképp sem hagynék ki az életemből. Na, az Artemisszió Alapítvány mostani képzésének napjai pont ilyenek. A társaság remek, a képzők... na jó, nem puncsolok soká... királyprofik. Az anyag rágós (lelket is), de mindenképp hasznos, ha valaha találkozol kirekesztett, elkeseredett, magukra maradt emberekkel!” Bérces Dóra, résztvevő

Az egyéves, 2014. január 1-től december 31-ig tartó program során négy alkalommal tartunk interkulturális képzést, melyből kettő (pedagógusok és oktatási területen dolgozók, valamint a szociális szakemberek számára szervezett képzések) már lezárul, és további kettő (egy-egy a szociális- és az egészségügyi területen dolgozók számára) idén ősszel fog megvalósulni. A képzésekről bővebb információ itt található.

komment

Címkék: beszámoló tréning interkulturális képzés szociális terület

süti beállítások módosítása