„Az idősebbek még emlékezhetnek: a gondolat szabadsága olyasmi, mint mikor a nagyszüleim a Wartburgban hallgatták a Szabad Európát.” Tüntetés vasárnap 17:00 órakor a CEU-ért, találkozó a Clark Ádám téren. Mi ott leszünk.
Igen, civilként is ki kell állni a CEU-ért – éppen most, mikor a parlament elé került a civiltörvény megbélyegző módosítása. Miért fáj nekünk éppen a CEU, mikor annyi minden más van, ami közelebbről érinti az embereket? Fontosnak tartom leszögezni, hogy a CEU-nak, ellentétben más magyar egyetemekkel, külön programja van romák és menekültek számára, és az ott tanuló fiataloknak a tanulás nem kerül milliókba – a magyar fiataloknak sem. Ellenkezőleg, a CEU ösztöndíjat ad a diákjainak. Szerintem megteszi azt, ami egy egyetemtől az esélyegyenlőség nevében elvárható. De nem emiatt közügy a CEU.
Szeretnék személyes választ adni arra, miért mindnyájunk ügye a CEU fennmaradása itt, Budapesten.
Banksy
Kulturális antropológus vagyok, civil szervezetnél dolgozom. A munkám azt jelenti, hogy kapukat nyitok meg emberek számára olyan társadalmi, kulturális közegek felé, amelyektől jó eséllyel el lennének zárva. Találkozásokat hozok létre, tudást adok át, kíváncsiságra, nyitottságra, elfogadásra és szolidaritásra buzdítok. Munka mellett doktoráltam le, és bár sokat olvastam a CEU könyvtárában, soha nem jártam a CEU-ra.
Annak ellenére segítettek a CEU tanárai és diákjai, hogy nem tartoztam közéjük.
Néhány évvel ezelőtt a kormány bejelentette, hogy be akarja záratni az antropológiai alapképzést. Akkor a kormány és az általa irányított média romkocsmákban lebzselő tücsöknek bélyegzett. Nem állt ki értem Magyarország – hiszen nem lehet mindenki antropológus. Amikor ugyanez a kormány és propaganda megtámadta a Norvég kormánytól támogatást kapó szervezeteket, norvég bűnöző lettem. Nem állt ki értem Magyarország – érthető, a magyar állampolgárok közül viszonylag kevesen pályáztak a norvégokhoz. Amikor később célzásokat tett rám még mindig ugyanez a retorika, mivel külföldieknek segítek a beilleszkedésben, nem állt ki mellettem Magyarország – gondolom, azért, mert aki itt él, nem tartja magát külföldinek. Még ha nem is beszéltek magyarul a nagyszülei. Most a CEU bezárása van terítéken.
Fontos, hogy kiálljon érte Magyarország, még akkor is, ha nem szerezhet mindenki társadalomtudományi doktorátust angol nyelven. Miért? Mert mindenki számára veszélyt jelent, mikor a hatalom önkényesen változtat játékszabályokat – és változtatja őket úgy, hogy az addig tisztességesen működő szervezetek és intézmények hirtelen törvénytelen színben tűnjenek fel.
Ezt senki nem tudja jobban, mint azoknak a civil szervezeteknek a dolgozói, akiket érinteni fog az új civiltörvény. Miközben a CEU kifüstölése történik, megszületett az a törvényjavaslat, amely megbélyegzésemet civilként immár kőbe vési és törvényesíti. Aki azt gondolja, ez csak másokkal eshet meg, téved.
Nem külföldi érdekeket szolgálok, amikor azt mondom, a CEU mindnyájunk ügye.
A CEU nemzeti ügy, mert a nemzetközileg elismert tudás, a nyitott kritikus gondolkodás ablakot nyit Magyarország számára a világra, a nyugati-, ha úgy tetszik, az európai civilizációra, amelyet állítólag védelmezni szeretnénk a barbároktól. Egyetemeket, szellemi központokat, kutatókat, tanárokat és diákokat ellehetetleníteni ugyanolyan barbárság, mint könyveket égetni.
Mi ezt itt Magyarországon nem engedhetjük meg magunknak, ennél jobbak vagyunk!
Ilyen lépésekre eddig csak tőlünk keletebbre fekvő országok ragadtatták magukat. Magyarország kormányának politikája erre viszi az országot. Civilként, állampolgárként kötelességem, hogy figyelmeztessem, ez nem jó irány. A magyar emberek többsége jobban szeretne olyan országban élni, mint Svájc, Németország vagy Franciarország, és nem olyan országokban, mint Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán vagy Irán.
Mindegy, ki van éppen kikiáltva ellenségnek. Mindegy, hogy a CEU, a SOTE, az ELTE, a civilek, vagy akár az Európai Unió van soron. Mikor a CEU-t védjük, nem egy intézményt védünk, hanem meggyőződést. Azt a meggyőződésünket, hogy Magyarország civilizált ország, amely elismeri és nagyra értékeli a tudást és támogatja a gondolat szabadságát. Ez nem csak afféle „érzelgős emberjogi handabanda”, ez nem elvi sík. Ez a kőkemény materiális valóság.
Az idősebbek még emlékezhetnek: a gondolat szabadsága az olyasmi, mint amikor a nagyszüleim a Wartburgban hallgatták a Szabad Európát (otthon féltek, hogy a szomszédok feljelentik őket).
Akik kiállnak a CEU-ért, azt a meggyőződést védik, hogy Magyarország szolidáris ország. Olyan ország, melyben az emberek mindenfajta megbélyegzés ellen fellépnek. Szabad ország, ahol az állampolgárok nem félnek fellépni a törvény ellen, ha az a törvénytelenséget támogatja.
Túl sokáig éltünk ilyen rezsimek alatt. Hát ezért közös ügyünk, ha úgy tetszik, közügy a CEU.
Szántó Diana, kulturális antropológus, az Artemisszió Alapítvány elnöke, az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem volt hallgatója.
2017. április 8.
