November 6-án meglátogattam a vámosszabadi menekülttábort a Ready, Study, Go! csoporttal. Ez egy nagyon fontos nap volt számomra, mert attól a naptól fogva, hogy az Artemisszió Alapítványhoz csatlakoztam, szerettem volna ellátogatni egy menekülttáborba. Hogy miért? Mert portugál vagyok, és ahogy a legtöbb portugáltól, úgy tőlem is túl távol esett megtapasztalni a valóságot.

Mikor még valamit nem ismerünk, általában elképzeljük, hogy milyen is lehet. A képzeletünk pedig azokból az információkból táplálkozik, amiket innen-onnan összeszedünk: halljuk az ismerőseinktől, olvassuk az újságban vagy látjuk a televízióban. Ezek az információk azonban a különböző érdekek mentén időnként túlzottan is manipulatívak, elferdítettek. Portugáliában ugyan vannak szervezetek, amelyek menekültekkel foglalkoznak és ezek a szervezetek próbálják is elmagyarázni a lakosság számára ezt a fontos jelenséget, ám mindezt nem lehet összehasonlítani a megtapasztalt valósággal. A magyar valósággal. Azzal, ami itt idén történt.

Korábban úgy képzeltem, hogy egy menekülttábor egy rideg, nem túl barátságos, katonásan beszabályozott hely, ahol sok a rendőr és ahol a menekültek úgy érezhetik magukat, mintha a büntetésüket töltenék. A várakozásokkal ellentétben nem ez volt a tapasztalatom.

Először is: ottlétem alatt szabadnak éreztem magam! Természetesen egy menekülttábornak megvannak a maga szabályai: például eleve a befogadóképességének is vannak határai és rendelkezik házirenddel. Vannak biztonsági őrei és minden családnak külön szobája. Ezek mellett mégis úgy éreztem, hogy egy épületen belül szabadon van jelen szinte az egész világ. Nemcsak azért, mert sokféle emberrel találkoztam a világ sokféle tájáról, hanem azért is, mert megértettem, végső soron mind egyformák vagyunk! Mindenki azért van itt, hogy felfedezze a világot, hogy jobb élete legyen. Olyan gyerekekkel találkoztam, akik jobbak nálam földrajzból! Ki van függesztve egy világtérkép a közösségi helyiségben, és ezek a gyerekek pontosan meg tudják mutatni, hogy honnan jöttek, most hol vannak és hogy miért. Tudják, hogy egy jobb, szabadabb élet reményében érkeztek.

Én is ezért vagyok itt. Keresek valamit egy másik országban, távol az otthonomtól és úgy érzem, sok szempontból egy cipőben járunk. Mindannyian ugyanazt szeretnénk. Egy szabadabb, jobb életet. Rá kellett döbbennem, hogy ezek az emberek milyen rugalmasak! Mikor ott ültem közöttük, azon gondolkoztam, hogy vajon ha én 55 éves lennék, és nem beszélnek sem angolul, sem németül, franciául vagy magyarul, vajon elég bátor lennék-e ahhoz, hogy elhagyjam a hazámat és elmenjek a világ másik felére, hogy teljesen új életet kezdek? Nos, magamban nem vagyok biztos, de mindesetre ők elég bátornak bizonyultak hozzá.

Sokan sokféle úton-módon érkeztek. Sokféle nehézséggel és korláttal kellett megbirkózniuk a hosszú út során. Most pedig ezek az emberek elég bátrak, hogy megtanuljanak magyarul a teljesen kezdő szintről. Hallották, tudják, hogy kapnak is segítséget ehhez, és ők készek arra, hogy belevágjanak, tanuljanak, hogy szembenézzenek a nehézségekkel, és nem adják fel! 
Boldogságot és reményt hozó a munkánk! Ugyan csak egy napot tudtunk eltölteni a táborban, és ez nem volt elég arra, hogy igazán mély megkönnyebbülést hozhassunk számukra, de a csoport minden tagja igyekezett megtenni minden tőle telhetőt, hogy egy kellemesen eltöltött nap emlékét hagyja hátra maga mögött.

Ottlétünk alatt sikerült betekintést nyernünk például a nagy népszerűségnek örvendő magyar nyelvórába, és részt vettünk számos szórakoztató csoportos játékon is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a rajzok mondhatni beterítették a szobát. Mintha csak egy marék gyereksereg készítette volna. Mindenki szeretett volna részt venni minél több olyan foglalkoztató programon, amit előzetesen állítottunk össze a számukra.

Főztünk is! Gyerekek, szülők mind együtt. Különböző magokat, csokoládét és egyéb finom összetevőket kevertünk össze és a végén együtt élveztük a nemzetközi csapatmunka eredményét.

A nap vége felé mesefilmeket vetítettünk a gyerekeknek. Némafilmeket, melyekben nincs hang vagy nyelv. A cselekményt a szereplők arckifejezésekkel és testbeszéddel mesélik el, így bármilyen nyelven érthetők. Ugyanaz történt a kivetítőn, mint velünk is ott élőben, az egész nap folyamán. Rájöttem, hogy a nyelv, a távolság, és a különböző származás csak akkor jelent korlátokat, ha hagyjuk, hogy azok legyenek!

Hisz mindannyian ugyanabban a világban élünk. Bár tele van határokkal, zászlókkal, kerítésekkel, mindannyiunk fölött ugyanaz az ég ível, és mi mindannyian, akik itt élünk alatta, pontosan tudjuk, milyen erő lakozik egy mosolyban!

Estére mindannyian éreztük, vissza akarunk még jönni. És vissza is fogunk!

Ana Rita Vieira