A színház volt a hívószó, a közösség építés a kapocs, az Artemisszió Alapítvány a garancia. Így jelentkeztem a “Social Model Exchange” projekt novemberi képzésére, ahol a közösségi színház jegyében eltöltött öt nap során spanyol, portugál, görög és magyar résztvevőkkel, illetve egy olasz és két hazai trénerrel osztoztam a szociális problémákat reflektor fénybe állító módszer köré szervezett programon. Taps!

Ihlet

Hogy fest az elnyomottak színháza? Milyen egy közösségi darab? Hogyan lehet eljátszani a valóságot? Hol a határ résztvevő, megfigyelő, cselekvő és elszenvedő között? Mire alkalmas és mire nem a társadalmi problémákat megcélzó fejlesztési módszer? Cél-e a színpadról kiinduló aktivizmus? Ennél még sokkal több kérdést fogalmaztunk meg, amelyek közül néhányra világos válasz is érkezett, miközben a táncosok, akrobaták, zsonglőrök, pedagógusok, szociális munkások és a többiek betekintést nyertek a közösségi színház néhány lehetséges folyamatába. Köztük én, aki a harmadik napon jött rá, hogy a legtöbbek számára ez már a harmadik találkozó, itt már majdnem mindenki ismert mindenkit, mert a projekt keretein belül szociális cirkusz és emberi jogi oktatás tréningeken is részt vettek már közösen. Nem hiába, hamar kiterjedt rám a közösségi háló, ezúttal családias, kis létszámú (12 fő) formában.

Beszív, kifúj

Végh Anna és Szabó Márton artemissziós trénerekhez csatlakozott Francesco Argenio Benaroio is, aki már egy jó pár éve foglalkozik fórum színházzal Budapesten. Ők hárman irányították a tréning folyamatait, bátran és szerencsésen támaszkodva a névtanulós játékokat követően egyre csak erősödő csoport energiákra. És hogy mi izgatta leginkább a kilenc résztvevőt a közönségi részvételre alapozó színházzal kapcsolatban? Mi nem. A résztvevők motivációját ifjúsági munkájuk, a hátrányos helyzetű csoportok támogatása és a közösség fejlesztéssel foglalkozó projektjeik eleve megalapozták, a módszer újdonság ereje, illetve a program lendülete pedig még sokat dobott azon.

Igazából az öt nap egy olyan hullámvasút volt, ahol a lentet a levegő vételek, a szünetek, a kisebb pihenők, de semmiképp nem a hangulat romlása jellemezte. Két “színpadi jelenet” szünetében cirkuszoztunk, két érzékenyítő játék között énekeltünk, az közösségi színházról szóló beszélgetések alatt rajzoltunk, a téma szakirodalmára építő előadásokat követően táncoltunk. Olyan volt a társaság, mint egy idilli mozgókép, ami öt napig folyton pörög.

Minden színház valósága

A képzés célja az volt, hogy betekintést nyerjünk a színházi nevelésbe, illetve a lebonyolítás szintjén is foglalkozzunk a közönséggel interakcióba lépő darabokkal. A leginkább körbejárt és alapszinten el is sajátított módszer a fórum színház volt. Ennek lényege, hogy a csoport néhány tagja egy olyan rövid helyzetet ad elő a színpadon, amelyben van valamilyen tipikus, társadalmilag jelentős konfliktus, feszültség, megoldatlan probléma. Ezt követően a közönségből bárki (egyszerre egy ember) beleszólhat a cselekménybe akkor és annak a karakternek a szerepében, amikor és ahogyan azt szeretné. Ahogyan a valóságban is azt feltételezzük (ugye?), hogy egyes helyzetek megváltoztathatók pusztán azáltal, hogy az egyik szereplő változtat a viselkedésén. Vagy fordítva? Épp ebben bízik a fórum színház. Abban, hogy ez fordítva (is) működik: amit lehet a színpad rizikós és egyben súlytalan deszkáin, azt ki kell vinni az utcára, az életbe is. Ez a módszer megoldásokat vár a színpadról, miközben résztvevőt és nézőt egyaránt szórakoztat vagy épp elgondolkodtat, de mindenképpen hat.

Európai szereposztás

A hangulat és a workshopok mellett, a tréning sikerét egy harmadik faktor is aláhúzta: a különböző kulturális hátterű és sokféle módszertani területeken jártas résztvevők közti megosztás. Programon innen és túl ment a szemezgetés a zsonglőr szkillektől, az akro jógán át az improvizációs színházig terjedő skáláról. Minden nap elfáradtunk és minden másnap fáradhatatlanul vágtunk neki az előttünk álló élményeknek. Egy gondolat zavarta csak meg az áramlást: miért nem így tanulunk mindig?

Visszatekintve már árnyaltabban teszem fel a kérdést: hogy tanítsunk akár a színházon keresztül minden egyebet úgy, hogy hasonló élményeket idézzünk elő?

Az inspirációt megkaptuk, hogy folyamatosan újabb és újabb válaszok után kutassunk. Taps!

Vígh Viktória

Ha szeretnéd, hogy még több ember szerezzen interkulturális élményeket, támogasd az Artemissziót!