Október 15–én ellátogattam a „Résztvevő múzeuma” című múzeumpedagógiai szakmai napra, amely a Néprajzi Múzeumban került megrendezésre a Divercity projekt keretében. Bár magába a projektbe nem tudtam bekapcsolódni, a délután során betekintést nyertem egy-egy rövid prezentáción, rövidfilmen keresztül arról, hogy mi is zajlott az elmúlt időszakban (a múzeum és az alapítvány munkatársai a programba előbb szakiskolás fiatalokat, majd pedig hazánkban élő migráns résztvevőket is bevontak az eseményekbe).
A beszámolók után közösen tekintettük meg a projekt egyik produktumát: kiállítást a résztvevők különböző személyes tárgyaiból - pl. füzetből, karácsonyfadíszből, plüss állatokból álló kollekciót– rövid személyes történetekkel fűszerezve. Zárásként két csoportban dolgoztunk: én az interkulturális szekciót választottam. Először egy asszociációs játékot játszottunk képekkel, mely egy igen aktív diskurzusba csapott át – különböző nézőpontok ütköztek, beszéltünk a sztereotípiákról, a „személyes” vagy „személytelen” történetekről.
Ezt követően - ami talán legérdekesebb volt a programban - egy alternatív múzeumi tárlatvezetést játszottunk el. Kisebb csoportokban kellett kitalálnunk egy történetet, amelyben egy „sárközi leánynak” vagy legénynek megváltozik az élete: ezt mutattuk be három múzeumi tárgy – a mi esetünkben a Biblia, deszkás cipő és pellengér - segítségével. Egészen különböző történetek születtek.
A szakmai napon többségében pedagógusok vettek részt – akik véleményem szerint hasznosítható ötleteket is kaptak, hogy egy unalmas, egyhangú nézelődés helyett hogyan válhatunk aktív résztvevőivé egy-egy múzeumi kiállításnak.
Nagy Kati
