Egy 80-as éveiben járó, mérsékelt konzervatív politikus olyan kijelentéseket tesz, amelyeket korábban csak a szélsőjobbtól hallottunk.
“Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.” – nyilatkozza a Magyar Hírlapnak[1].
Boross nem politikai tényező, és nem valószínű, hogy valaha még egyszer azzá válik. Váratlan sajtómegjelenése mégis azonnal a figyelem központjába helyezte. Reagált az interjúra a HVG, a 444, az Index, a VS, az Orulunkvincent.blog és a Cink[2]. Nagyjából az összes reakció azt emeli ki, ami a legszembetűnőbb sajátsága a szövegnek: Boross szavaiban egy már-már elfelejtettnek hitt, avitt rasszizmus támad új életre. Miért is kéne több szót vesztegetni az elmúlt idők legabszurdabb közéleti megnyilatkozására?
A HVG cikke – amelyik hasonlóan rasszista kijelentéseket idéz Kövér Lászlótól és Bayer Zsolttól - részben megadja a választ a kérdésre: hiba volna azt gondolni, hogy Boross egyedül szól. Aminek tanúi vagyunk, az az, ahogy az elfogadhatatlan, az egyszer már meghaladott lassan újra befészkeli magát a közbeszédbe a politikai elit aktív közreműködése mellett.
“Sajnos, az ellenzéki híradók emberi érzésekre játszva menekült gyermekek síró arcát mutogatják, így manipulálják a közvéleményt. De a nemzetünk sorsa mindent megelőz ebben a kérdésben, a humán megfontolásokat háttérbe kell szorítani a válság kezelésében.” – zárul Boross eszmefuttatása.
E sorok olvastán azoknak, akik azt gondolják, egy síró gyermek az egy síró gyermek és pont, vagy, hogy a nemzet fogalmához elválaszthatatlanul hozzátartoznak a humán megfontolások, minden okuk megvan a morális felháborodásra. Azonban, ha hagyjuk, hogy a rasszizmust pusztán morális kérdésként fogjuk fel, azt kockáztatjuk, hogy benne maradunk a politikai korrektségről szóló meddő vitában.
Életbevágóan fontos és égetően sürgős lenne hangosan kimondani: Boross, Kövér és Bayer kijelentései mögött a sötét tudatlanság munkál, egy olyan tudatlanságé, amelynek foka csaknem elképzelhetetlen a 21. század Európájában! Hova jártak ezek az emberek iskolába?! – kérdezhetnénk. A válasz: magyar iskolákba jártak, olyan iskolákba, amelyekben nem csak az ő idejükben, de ma sem esik szó a fajelméletről, az emberiség közös afrikai eredetéről és az emberi faj alapvető egységéről. Ezért aztán borítékolható, hogy a magukat a tényszerűség hamis álruhájába burkoló kijelentések egyre szélesebb rétegekben hullnak majd termékeny talajra, és egy megállíthatatlan ördögi körben a hamis tudaton alapuló így kialakuló közmegegyezés további felhatalmazást ad majd politikusainknak az egyre szélsőségesebb kijelentésekre.
Gondolhatnánk, hogy bizonyos tudományos vitákat már nem kell lefolytatnunk. Ilyen például az, hogy a Föld gömbölyű és nem lapos. Aki manapság gondolkodásra adja a fejét, annak erre már nem kell magától rájönnie. Ha valaki egy olyan elmélettel állna elő, ami feltételezi a lapos föld fogalmát, azt bizonyára bolondnak néznénk. A tény, hogy ma Magyarországon egy politikai állásfoglalásban szabadon össze lehet kötni a politikai véleményeket, kulturális szokásokat, sőt még a menekültséget (mint tulajdonságot!) valamilyen misztikus idegen génállománnyal, amelyek pl. egy még misztikusabb „ösztönrendszerért” lennének felelősek, vészjelzés az egész magyar közoktatás állapotára vonatkozólag.
Boross nyilatkozata figyelmeztetés, ami talán még idejében érkezik. Itt az ideje, hogy a magyar közoktatásban és a tanárképzésben kiemelt helyet kapjon a fizikai- és kulturális antropológia, a történettudomány és a humángenetika legújabb eredményeinek beépítése!
Addig is, amíg felnövünk a feladathoz, hadd álljon itt az Amerikai Antropológusok Szövetségének 1998-as állásfoglalásából[3] néhány mondat. A szöveg nem mai, de úgy látszik, nálunk még mindig időszerű a felidézése:
„A „faj” (mint fogalom) tehát egy olyan világnézetként terjedt el, amely torzított képet sugall az emberi különbségekről és a csoport-viselkedésről. A faji hiedelmek mítoszok az emberi fajon belül található különbségekről, és arról, hogy az emberi képességek és viselkedési formák homogenizált „faji” kategóriák szerint lennének megosztva. Ezek a mítoszok azt az elképzelést honosították meg a közgondolkodásban, hogy a látható fizikai jegyek és az (emberi) viselkedés között összefüggés áll fenn. Ez az elképzelés akadályozza a biológiai sokféleség és a kulturális viselkedések megértését egyaránt, mert azt sugallja, hogy mindkettő genetikusan meghatározott. A faji mítoszoknak valójában semmi közük nincs a valósághoz, az emberi képességekhez vagy viselkedésekhez. A tudósok véleménye ma az, hogy az emberi sokféleséget illető ilyen jellegű népi hiedelmek számtalan tévedéshez vezettek. A 20. század végén úgy tudjuk, hogy az emberi viselkedés tanult, a csecsemő születése pillanatától kezdve kondicionált, és mindig változtatható….
… Annak, hogy az egyes embereket hogy fogadja el és kezeli egy társadalom vagy egy kultúra, közvetlen kihatása van arra, hogy ezek hogyan teljesítenek az adott társadalomban. A „faji” világnézetet arra találták fel, hogy egyes embereket örökös alacsony státuszra kárhoztasson, míg másokat privilégiumokhoz, hatalomhoz és vagyonhoz juttatott.
…Figyelembe véve azt, amit tudunk arról, ahogy bármelyik normális emberi egyed képes funkcionálni és eredményeket elérni bármely kultúrában, megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett „faji csoportok” közötti egyenlőtlenségek nem valamilyen biológiai örökségre vezethetők vissza, hanem történeti és kortárs társadalmi, gazdasági, oktatási és politikai körülményekből erednek.”
Ennyit a genetikailag meghatározott ösztönrendszerről, Borossról és a génekről. És ennyit a magyar oktatásról, amely maga is kulturális produktum, és ezért – az antropológusok derülátó megállapítása szerint – kétségkívül képes a változásra.
A migráció mindig is kedvezett a változásnak. Talán ezt a lehetőséget ma megint kihasználhatnánk. Magyarország előtt álló történelmi lehetőség, hogy ezrével jönnek az országba olyan tetterős fiatal dolgozni vágyó emberek, akik készek arra, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, elszántan arra, hogy egy jobb jövőt hozzanak létre, hiszen ez az elkötelezettségük hozta őket idáig. Pontosan ilyen emberekre van szüksége Magyarországnak. A menekültválság valódi kérdése: hogyan lehetne Magyarországon tartani ezeket az embereket, letelepíteni és integrálni őket hazánk társadalmába. Egy passzív és öreg, rég megszerzett gazdasági előjogaihoz félve ragaszkodó, lomha és tanácstalan Európának – és benne Magyarországnak – nem a bevándorlók hozta változástól, hanem a saját változásra, változtatásra képtelenségétől van a legnagyobb félnivalója. Mi sem jellemzőbb példa erre, mint pont Boross Péter szavai, aki 100 éves érvekkel próbál valamit tematizálni, jobb híján a faji felsőségbe vetett rég elvesztett hithez visszanyúlva, mintha már csak a génjeink maradtak volna, mint utolsó elkeseredett érv önmagunk igazolása mellett.
[1] http://magyarhirlap.hu/cikk/33272/Boross_Peter_Nem_kulturalis_hanem_etnikai_konfliktus_a_bevandorlas
[2] http://444.hu/2015/08/19/boross-petert-nem-erinti-meg-az-ido-szele-igazi-klasszikus-xix-szazadi-zsigeri-fajelmeletet-tol-ha-a-bevandorlas-kerul-szoba/
http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20150819_Boross_Peter_es_a_genek_csodalatos_vilaga
