Fiatalok a (kül)városban

A francia nagyvárosok multikulturális társadalmában nagyon érdekes dinamikák vannak, a fiatalok helyzete sokszor nem könnyű, például Marseille és Párizs külvárosaiban sem. Arra voltam kíváncsi, milyen gyakorlatok vannak a fiatalok bevonására, milyen eszközei vannak az ifjúsági munkásoknak a francia hátrányos helyzetű fiatalok bevonására: úgy tűnik, sok kezdeményezés próbálja lekötni a (kül)városi, sokszor migráns hátterű fiatalok energiáit, leginkább művészeti eszközökkel.

Párizsban és Marseille-ben is magas a migráns fiatalok aránya. Ezt persze nehéz mérni, mert Franciaországban nem lehet rákérdezni az etnikai, vallási háttérre – tehát a másod-, harmadgenerációs migráns fiatalok elsősorban franciák, és csak informális beszélgetések során derül ki, honnan jön a családjuk, mi a kulturális hátterük. Banlieu (külváros)és zone urban sensible (érzékeny városi zóna) – látszólag ezek a gócpontjai a problémáknak (magas munkanélküliségi arány, korai iskolaelhagyás, szegénység, célnélküli fiatalok, migráns hátterű közösségek stb.)

Marseille-ben az Aux tableau című kiállítás lenyűgöz – egy elhagyott iskolaépületben 40 fiatal művész hozott létre különböző művészeti alkotásokat az iskolával, az iskolai emlékekkel, a tanulással kapcsolatban. Vannak graffitik, stencilek, szobrok, de performansszal (papírrepülőt dobáló, rosszalkodó gyerek) berendezett terem is. A szervező Juxtapoz (akikkel találkoztam) egy marseille-i szervezet, ami 2010 óta létezik, és a városi művészettel kapcsolatos tevékenységeket valósít meg: graffiti, pocket film, vagy képzőművészeti workshopokat tart, street art városi sétákat szervez, és igyekszik bevonni a városi fiatalokat az alkotófolyamatba. A legjobb módja talán a közös graffiti-készítő workshop, ami az önkifejezést, az alkotást állítja a középpontba, de egyben közösségi is, és a fiatalokhoz közelálló műfajt választ.

Egy másik szervezet, az Urban Prod audiovizuális eszközöket használ, és sok helyi, hátrányos helyzetű fiatalt von be. Főleg a fotó és a videó eszközét használják, prevenció, alkotás és érzékenyítés a fő céljuk, és a város „érzékeny zónáiban”, multikulturális negyedeiben, börtönökben és iskolákban vannak jelen. Van köztük fotós, rendező, videós, és ifjúsági munkás (médiateur) is. Többek között éppen városi fotóversenyt hirdettek a facebookon, illetve a novemberben esedékes, a klímatárgyalásokkal egy időben zajló COY11-re készülnek (egy nagyszabású ifjúsági konferencia lesz Párizsban), ahol média-műhelyeket fognak tartani. A velük egy épületben levő Eurocircle egy régóta létező, német-francia szervezet. Főképpen fiataloknak szerveznek különböző mobilitási programokat (önkéntesség, szakmai gyakorlat), európai uniós (Erasmus+) és egyéb forrásokból (városi, állami támogatások). A francia-német vonal kimondottan erős.

Párizsban az Elan Interculturel INS’ART nevű projektje is a hátrányos helyzetű, főleg migráns hátterű fiatalokat célozza, és művészeti workshopokkal igyekeznek új inspirációt és lehetőségeket nyújtani nekik, hogy személyes, de főképpen szakmai célt találjanak az életben. A képzőművészet, a tánc, a színház és a videó eszközeit használják, amikkel transzverzális készségeket, kompetenciákat fejlesztenek. A projektben fiatalokkal foglalkozó szakembereknek is dolgoznak ki képzést. A velük együttműködő múzeum a Centre Pompidou, ahol évek óta zajlanak múzeumpedagógiai foglalkozások hátrányos helyzetű fiataloknak (Art Session). Az itt dolgozó animátor elmondta, hogy a fiatalok bevonása nem könnyű, az ún. ’dérives artistiques’ viszont nagyon jól fel van építve, és lépcsőzetesen éri el és vonja be azokat a nehéz helyzetben élő fiatalokat, akik talán sosem voltak múzeumban, a kultúrához sem sok hozzáférésük van. (Főleg elsőgenerációs migránsokról, második esély iskolákba járókról van szó.) Az interaktív és részvételi megközelítés a nemformális nevelésre épül: személyesen megkeresésik az önkéntes animátorok a fiatalokat, majd első látogatást tesznek a múzeumban, személyes műtárgyat választanak, közösen elemzik ( ’mitől szép’ , miért tetszik) stb.

Egy másfajta problémára reagálnak az iskolákban is jelenlévő civilszervezetek. Franciaországban is egész napos az iskola, de ott van energia (és forrás!) arra, hogy kitöltsék a délutánt értelmes tevékenységekkel a gyerekek számára – többek között különböző civilszervezetek jönnek, és tartanak különböző foglalkozásokat (művészeti foglalkozás, mozgás vagy táncóra stb.), ez tehermentesíti a pedagógusokat, és hasznos a gyerekeknek is. A Mom’Artre nevű szervezet például iskolákban is tart művészeti foglalkozásokat, leginkább kisebb gyerekeknek. A Dulala kimondottan a nyelvi sokszínűségre helyezi a hangsúlyt, ezzel kapcsolatban vannak érzékenyítő foglalkozásai. Jól felismert igény, hogy egy multikulturális társadalomban alap, hogy a gyerekek már kiskorban ismerkednek a világgal, a világ nyelveivel, és játékos formában érzékenyítik őket a kulturális sokszínűségre.

Megemlítendő még a Le Bal, mint izgalmas kiállítótér és innovatív projekt. Művészet-pedagógiai programja a ’La Fabrique du Regard’: itt a kép áll a középpontban (fotó, videó), a céljuk a vizuális nevelés, amivel több ezer fiatalt érnek el. Az Underconstruction nevű szervezet Seine Saint Denisben található, és animációval foglalkozik – különböző témákhoz kapcsolódó (béke, emberi jogok, migráció, pénz stb.) óriási társasjátékokat terveznek és készítenek el, amiket köztéren, közösségi terekben animálnak.