Az Artemisszió Alapítvány 2015. május 22-én négyórás globális nevelés képzést tartott különböző iskolákból érkezett tanároknak, és az Artemisszió különböző programjaiban tevékenykedő önkénteseknek, leendő pedagógusoknak az Európa Pontban. A program – amelyen tizenhat ember vett részt – a Fejlesztés Európai Éve alkalmából, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetséggel (HAND Szövetség) együttműködve valósult meg. A workshop célja az volt, hogy közelebb hozza a tanárokhoz a globális nevelés céljait és módszereit, és megmutassa nekik, hogy hogy tudják a világot átszövő környezeti, társadalmi és gazdasági problémákhoz kapcsolódó témákat bevinni a hagyományos iskolai oktatás keretei közé, és azt a diákok számára érdekessé tenni a gyakorlatban.

Ez a képzés „A világ a bevásárlókosarunkban“ címet viselte és a globális mezőgazdasági kereskedelem témáját boncolgatta különböző foglalkozásokon és játékokon keresztül.

A program egy bemutatkozós játékkal kezdődött, amelyből többek között kiderült, hogy egészen sokan szoktunk önkéntes munkát végezni vagy pénzt adományozni különböző szervezeteknek és kávé nélkül is meglennénk legtöbben, viszont biciklivel viszonylag kevesen járunk, a cipőinket nem Magyarországon gyártották és hát nem nagyon szoktunk sem piacon, sem őstermelőktől vásárolni, fair trade boltról meg nagyjából egyáltalán senki sem hallott Budapesten.

Ezután kollektívan megpróbáltuk összeszedni a világot jelenleg leginkább sújtó problémákat a globális felmelegedéstől a túlnépesedésen át a jogfosztottságig, majd kisebb csoportokra oszlottunk és mintegy globális problémamegoldó bizottságokként megpróbáltunk megoldási javaslatokat kidolgozni azokra. Kiderült, hogy valójában minden mindennel összefügg és ha már valamelyiket az említettek közül sikerülne kicsit jobbá tenni, akkor beindulna valamiféle pozitív láncreakció és minden kicsit jobb lehetne.

A globalizációval egyre több szálon kapcsolódunk a világ távoli pontjain élő emberekhez, ezt mutatta meg a következő két játék. Az elsőben egy világtérképen kellett elhelyezni a világ öt legnagyobb csokigyártó cégét, majd a világ öt legjelentősebb kakaótermő vidékét. Az eredmény szembeötlő ellentmondást mutatott: míg előbbiek mind az északi féltekén, Európában és Észak-Amerikában vannak, az utóbbiak Dél-Amerikában, Nyugat-Afrikában és Délkelet-Ázsiában találhatóak. Persze az ember nagyjából tisztában van ezekkel a visszásságokkal, de egy világtérképen ilyen élesen látni ezt az elkülönülést mégis meglepő.

Ugyanígy elmondható a banánról is, hogy bár alapvetően a déli féltekéről származik, mi „első világbeli“ emberek is nagyon szeretjük fogyasztani és természetesnek vesszük, hogy ezt bármikor meg is tehetjük. A banán útja című játék azt mutatta meg, hogy milyen ára van ennek mind gyakorlati mind átvitt értelemben. Csoportokra oszlottunk, és a banánnak a fáról való leszedésétől kezdve az óceánon történő szállításán át a boltba kerüléséig minden csoport megtestesítette a folyamat valamely szereplőjét, majd meg kellett egyeznünk abban, hogy egy banán árának ki mekkora hányadára tartja jogosultnak magát (természetesen mindenki nagyon nagyra), aztán megnéztük, hogy hogy működik mindez a gyakorlatban (természetesen akiknél terem a növény megint azok járnak a legrosszabbul, míg azok akik eladják a legjobban).

Összességében a program sok szempontból elszomorító, sőt már-már kétségbeejtő volt, viszont annyira mégsem, mert pont azt mutatta meg, hogy mennyi mindenen tudnánk változtatni mi magunk is, ha kicsit megpróbálnánk a dolgok mögé látni, tudatosabban és szolidárisabban fogyasztanánk, illertve hoznánk döntéseket úgy általában az életünkben. Ha pedig ezt sikerülne minél több fiatalban tudatosítani – ami az Artemisszió globális nevelés programjának célja– akkor talán kicsit tényleg jobb hely lehetne a világ.

 Popper Viktória