„Afganisztánból jövök.” „Pakisztáni vagyok.” „Koszovóban születtem.” A táborlakók lelkesen ismételgetik az előbb idézett sorokat. „Hogy vagy?” „Jól vagyok.” „És Te?” „Nagyon jól vagyok.” – ehhez hasonló mondatokkal kezdődött a magyar workshop a táborban.

Mindeközben érdeklődők állnak körülöttünk, akik lassan csatlakoznak a csoporthoz.  A diákok kivétel nélkül férfiak, az életkor nagyon változó, de a kezdeti lelkesedés csillagos ötös. A legtöbb tanuló koszovói, palesztin, afgán és pakisztáni, de néha feltűnik egy-két afrikai fiú is. Közvetítőnyelv híján, kézzel-lábbal próbáljuk mutogatni a szavak jelentését. Egymás szavába vágva jönnek a kérdések és a válaszok. Az urdu, fárszi és arab szavak mellett egyre több magyar szó is kihallatszik a hangzavarban. A táborban mindenki a saját szavát akarja hallani, az győz, aki a leghangosabban beszél. Fegyelmezési próbálkozásaink csődöt mondanak, lassan egy keleti bazár hangulatához hasonlít a gondosan megtervezett magyaróra, főleg miután megszólal egy ismerős dallam, amire a többség táncolni kezd.

A létszám folyamatosan változik, ha valaki megunja a tanulást, egyszerűen otthagy minket. Persze vannak kitartóbbak, akik szorgosan jegyzetelnek és ismétlik a szavakat megállás nélkül. A legnagyobb örömöt az okozza számukra, ha ők is taníthatnak valamit a saját nyelvükön. Így született meg az óriásszótár, ahol például fársziul, arabul és urduul is felfestették a szavak jelentését. Sokkal könnyebben megy a szavak bevésése, ha azt le is írják a többszöri kiejtés mellett. Mennyivel szórakoztatóbb úgy tanulni, ha mini földgömböt festünk, és közben ismételgetjük az országok neveit. Minden fantáziánkat bevetjük, hogy élvezzék a tanulást és fokozzuk az érdeklődésüket. „Ez a város Budapest.” „Mi ez?” „Ez a Duna.” – közben mutatjuk a szépen lefóliázott képeket, amelyeken fővárosunk nevezetességei találhatóak. A diákok csak ámulnak-bámulnak, milyen szép Budapest. A Széchenyi fürdő az első a TOP 10 listán. „Mi az?” „Az a Nemzeti Múzeum.” Úgy érzem, ezzel a feladattal igazi sikerélményt szereztünk a diákoknak és magunknak is.

Kellenek a kihívások, az új tapasztalatokhoz. A menedékkérők magyartanítása ezt jelenti számomra. Az önkéntes csoportban én vagyok az egyedüli magyartanár, de van egy-két bátor jelentkező, aki nagyszerűen veszi az akadályokat és szívesen besegít. Együtt sokkal könnyebb és szórakoztatóbb. Persze, ehhez szükségünk van a diákokra, hiszen nélkülük nem beszélhetünk sikerről és nem szállhatunk fel kimerülten a buszra, miközben arra gondolunk, hogy milyen eseménydús, és boldog pillanatokat okoztunk a tábor lakóinak.

Géber Dóra

A fotót Eichner Hanna készítette.