Képzelj el egy üres teret. Egy olyan épületet, ami üres terek összességéből áll, a közösségi terekben csak a négy fal, a falon egy tévé, és két asztal adja ki a berendezést, nincsenek sem színek, sem bútorok. Az üres terekben emberek élnek, átmenetileg. A vámosszabadi befogadó állomáson vagyunk. Az itt élő emberek menedékkérelmük elbírálására várnak. Származásuk, társadalmi hátterük vegyes, a közös pont bennük, hogy a hazájukat, családjukat, barátaikat hátrahagyták, a jövőjük előtt ismeretlenül állnak, és a jelenüket a befogadó állomás üres tereiben töltik el. Bizonytalan a tudásuk arról, hogy hol vannak, alig tudnak valamit az országról, Győrről vagy Vámosszabadiról, és arról tudnak a legkevésbé, hogy mi vár rájuk a magyar ellátórendszerben, és később a magyar társadalomban. A várakozás általában hónapokban mérhető időt jelent.

Január végén kezdtük meg munkánkat a vámosszabadi befogadó állomáson. Ebben az intézményben körülbelül kétszázan élnek (nagyrészt egyedülálló fiatal férfiak), és a számuk folyamatosan változik: van, hogy vannak üres szobák, és van, hogy azokban a közösségi terekben töltik az éjszakát, akiket nem tudnak elhelyezni, ahol egyébként mi is dolgozunk. A tábor nyitott, egy nap többször is megy ingyenes buszjárat Győrbe, ami lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra.

A KARAVÁN projektben menedékkérők számára nyújtunk kéthetente szabadidős programokat: művészeti, mozgásos, interkulturális és magyar nyelvi foglalkozásokat. A programot önkéntesekkel közösen állítjuk össze, akik foglalkozásvezetőként, segítőként is szerepet kapnak, és kapcsolatot jelentenek a táboron túli világgal. A foglalkozások tervezése során két fontos alapelvünk van. Az egyik a folyamatra vonatkozik, a másik annak eredményére.

A közös játék és a közös alkotás segít kilépni a hétköznapokból, megfeledkezni a külvilágról, és a megfeledkezés megkönnyebbülést hoz. Gyerekek és felnőttek közösen festenek, ragasztanak, társasjátékoznak, és ha jól végezzük a munkánkat, akkor kialakul az a bizalmi állapot, amiben a felnőttek is flow-ba tudnak kerülni, miközben festenek, ragasztanak, vagy éppen szívószálból építenek házat. Elérni az önfeledtség állapotát: ez az egyik legfontosabb, amit adhatunk.

Ugyanilyen fontos, hogy a tétlenség állapotába rekedt emberek aktívnak, produktívnak érezhessék magukat, lehetőségük legyen megtapasztani, hogy képesek új szavakat, kifejezéseket megtanulni, és értéket teremteni.

A projektben a Palantír Film Alapítvánnyal közösen, partnerségben dolgozunk. A Palantír Film Alapítvány munkatársai tervezik meg és tartják az egész napi nyüzsgést záró filmklubot, ami a vetítésen túl a filmek feldolgozásából, közös értelmezéséből áll. A programokon résztvevő menedékkérőkről általában elmondható, hogy szeretnének mindent látni, tapasztalni, kipróbálni, eljátszani, de ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mennyire érdekli őket a magyar kultúra, szomjazzák azt a tudást, ami segít nekik pozícionálni magukat időben és térben. Ezért elsősorban olyan dokumentumfilmeket válogatunk, amelyek a magyar népszokásokat, ételeket, táncokat, mesterségeket mutatják be, és az is láthatóan jóleső számukra, amikor rokonságot vélnek felfedezni például az afgán és a magyar népi szőttesek között.

A másik alapelv, amit a foglalkozások tervezésénél figyelembe veszünk, hogy mivel az ott élőknek nincsen semmijük, ezért olyan dolgokat készítünk, amiket ott tudunk hagyni. A gyerekekkel játékokat, bábokat, hangszereket készítünk (és meg is mutatjuk, hogy mire valók), a felnőttekkel dekalabdát varrunk, a magyar nyelvi workshopon pedig arra figyelünk, hogy a segédanyagok úgy készüljenek, hogy utána önállóan is használhatóak legyenek.

Külön gondunk van a térre, és arra, hogy az ürességet megtöltsük színekkel és élettel. Mára az első emeleti közösségi térben egy közösen festett világtérkép, a másodikon pedig egy hatalmas szótár díszítik a falakat.

Nehéz elfogadni a szerepünket, és beletörődni határaink végességébe: nem biztonságot adunk, hanem kéthetente egyszer, nyolcórányi önfeledtséget biztosítunk. Mégis, talán sikerül elérnünk, hogy erősebbek, kitartóak, bizakodóbbak legyenek a kérelmük elbírálására várók, ne legyen teljesen szürreális álom a jövőbe vetett hit.

A fotókat Csányi Krisztina és Eichner Hanna készítették.