Belgrádban jártunk egy szociális színházzal foglalkozó tréningen: Minority inclusion should not be illusion címmel. A tréning 2014. december 15-től 20-ig tartott, melyen hat délkelet-európai ország művészei vettek részt és alkottak együtt. Országonként 2-3 fő résztvevővel. (Szerbia, Macedónia, Bulgária, Albánia, Horvátország, Románia, Magyarország.) A négy napos tréningen a mozgásszínház, és a performansz elemeit használtunk az befogadás-kirekesztés témák feldolgozására. A tréning ötödik napjára egy előadást hoztunk létre, amely a helyi fogadószervezet által megrendezett, kisebbségek bevonásával foglalkozó konferencia nyitó eseménye volt.

A folyamat

Az érkezés utáni nap, játékos, mozgásos és mozgásszínházas ráhangolódás ás csapatépítés vette kezdetét, mely során megismertük egymást, egymásra, és a közös munkára hangolódtunk, tanulhattunk új játékokat, amiket később, majd alkalmazhatunk munkánkban.  

A tréningre egyéni performansszal, szólókkal készültünk, melyek egy-egy történetből építkeztek egyéni tapasztalatainkból, az életünkben minket körülvevő történésekből a kirekesztéssel kapcsolatban. A szólókat be is mutattunk egymásnak, mintegy bemutatkozás és megmutatkozásképpen.

Itt látható az erről készült videó:

A nap végén záró körben foglaltuk össze az eseményeket, ami teret engedett a különböző meglátások, ötletek, érzések  és szakmai szempontok megnyilvánulásának.
 
Ezt követően öt kisebb csoportot alkotva hoztunk létre közösen egy-egy 3 fős jelenetet a témához kapcsolódóan, egymástól inspirálódva, mely munkába mindenki a saját ötleteit is integrálhatta. Ismét tudatosíthattuk a munka során a közös alkotás erejét, kreatív közegben. A továbbiakban a létrehozott színek finomításán dolgoztunk.  
 
Az elkövetkezendő tréning szakaszban újabb csoportokat alkotva dolgoztunk a kereteken. Az egyik csapat tojásos dobozból épített falat, míg másik két csoport az előadást keretező, illetve az érkezési ceremónián dolgozott.

A záró esemény, a konferenciát megnyitó egyórás előadás kereteit is egy performansz adta, mely a tojás szimbolikájára épült.

Az esemény résztvevőit az érkezéskor reptéri ellenőrzés fogadta, ennek megfelelő hangokkal, belépéskor pedig zálogot kellett leadniuk, amiért cserébe tojást kaptak, melyre a tárgynak megfelelő pontértéket írtak rá. A zálogokat egy szertartás-szerű mozgássorral egy installációvá rendeztük, és ezután bemutatásra kerültek a kiscsoportos performanszok egy csokorba szedve fényekkel, technikával, finomításokkal. Zárásul egy közös jelenetet is bemutattunk, melyben mindenki részt vett. Az előadás a szertartás befejezésével zárult, ahol a közönség tagjai bevonásával egy közös tálba ütötték fel a tojásokat egy új, közös kezdet szimbolikája gyanánt. Mindezt együttes tánc és ünneplés zárta le.

A konferencia szünetében egyszemélyes szólókat mutattunk be még a közönség egy-egy tagjának, egyénileg, elvonulva a többiektől, egyfajta titkos ajándékkal hozzájárulva az élményhez.

Számunkra nagyon érdekes és tanulságos munkafolyamat volt ez a tréning. Az interkulturális környezetben megélt alkotó folyamat, az emberek sokszínűsége, különböző háttere miatt még izgalmasabb felütést kapott. Új kapcsolatok, inspiráló emberek, életre szóló tapasztalatok, maradandó emlék.

Amit a képzés adott

“Nekem a tréning újfajta megközelítést hozott a színpadi munkában. Most dolgoztam először technikával színpadon, ugyanis közösségi színház-jellegű társulatom (Nem Privát Színház) direkt minimáisl eszközigénnyel dolgozik. Érdekes volt ezt is kipróbálni szervezett kereteken belül, a saját határokat feszegetve,  újdonságokat csinálni. Az mindig fejlesztő. A trénerek és a szervezés is érdekes a számomra, sokat tanulok a tréning minden momentumából, értékelem magamban és elraktározom a tanulságokat. Ezen kívül a résztvevők is sokat adtak, a különböző hátterük miatt is.  A tréning hatására érzékenyebb lettem a performanszok témakörére, a kapcsolódási pontokra egyéb technikákkal, szívesen tanulnék meg róla, vennék részt ilyen munkában, akár részek trénereként is,  illetve örömmel fogom alkalmazni saját területemen, ha éppen jogosultságát látom.” (N.D.)

„Ezen a nagyon intenzív képzésen rengeteget tanultam azáltal, hogy részesévé váltam egy alkotói folyamatnak és együttműködtem csupa érdekes, nyitott és sokféle tapasztalattal rendelkező, színházzal, művészettel foglalkozó emberrel. Megismerhettem és kapcsolatot építhettem különböző országokban (és itthon) hasonló területen működő szimpatikus emberekkel, akik a művészet, színház eszközével reagálnak, reflektálnak a társadalmi problémákra, és fejlesztenek, építenek közösségeket.

Megtapasztalhattam, hogyan lehetséges áttranszformálni egy társadalmi problémát a művészet nyelvére, ami nem statisztikákkal, leírásokkal próbál meggyőzni, hanem az érzelmek, tapasztalás útján hat. 

Számomra maga a folyamat volt a tanulás, hogy hogyan hozunk együtt létre egy előadást, arról, amit közösen gondolunk a kirekesztettség témájáról, és hogyan válik a nyers ötlet egy előadássá. És közben természetesen magamba szívtam azt a nagyon profi attitűdöt, szemléletet, ami áthatotta az egész folyamatot.

Terveim között szerepel, hogy a fiatalokkal, akikkel szociális munkásként dolgozom, szeretnék majd egyre többet a színház eszközével is dolgozni, így mindenképpen hasznos lépcsőfok volt számomra ilyen irányú fejlődésemben, hogy részt vehettem ezen a képzésen. Felszabadító élmény volt, hogy az intenzív, sokszor feszített munkatempó, a felkészülési idő viszonylagos szűkössége és a többiekhez képest kevés előadói tapasztalatom ellenére meg tudtam felelni a kihívásoknak.

És jó, hogy megismertem Belgrádot, mert szuper hely! :)” (V.Zs.)

A résztvevők: Nagy Dominika, Scholtz Krisztina, Viczay Zsuzsa