2015.02.16.

Képzés egészségügyi dolgozóknak - egy résztvevő beszámolója

Tavaly decemberben ismét megtartottuk az egészségügyi területen dolgozók számára akkreditált interkulturális készségfejlesztő képzésünket. A hat napos képzés számunkra is sok élménnyel és tapasztalattal szolgált. A képzésről egyik résztvevőnk, Dr. Béres Judit írt egy rövid élménybeszámolót, amit itt olvashattok el.

"Próbálok objektív összegző értékelést írni a tanfolyamunkról, de biztos vagyok benne, hogy szubjektívre kerekedik. Számomra ez volt az egyetlen továbbképzés, ahol az értelmi, érzelmi, szociális intelligencia fejlesztésünk egyszerre történt „megengedő”, családias, de mégis következetes légkörben.

kepzes.jpg

- Ami pozitív és negatív volt egyben: az információ özön. Sok újat tanultam, sőt sok új infót hallottam először előadások alatt. Sőt, amiben humángenetikusként „szakmai” szinten otthon vagyok (romák genetikai betegségei), az „gömbölyded hagymaköntösben” új dimenziót nyert.

- Jó egyensúlyt találtatok az elmélet – diavetítés, írott anyag -, gyakorlati foglalkozások és játékok között. Nekem az esti filmvetítések már meghaladták az EQ kapacitásom. Volt, amikor „csak” megkérdeztem, hogy hol nézhetem meg a neten utólag. Azon elgondolkodnék, hogy egy filmnézés nélküli „kötetlen” beszélgetős estét jó lett volna beiktatni, mert a filmnézés után már „használhatatlanokká” váltunk.

- A témában meghívottak mindenkire nagy hatást tettek. Gyakorlatilag minden nap „továbbgondolásra”, átértékelésekre sarkallt minket. Azért merek többes számban írni, mert nemcsak a 6 nap alatt, hanem az idén is, több emberrel állok levelezésben s bátran állíthatom, hogy van „távolhatása” a tanfolyamnak.

- A bentlakás kiváló ötlet, mert benne maradunk az infók, érzelmek stb. feldolgozásában. A helyszín, ill. minden körülmény a tanulásunk hatékonyságát szolgálta.

- Értékelem, hogy elhivatottan dolgoztok. Sőt az infókon túl „átjött” a színes egyéniségetek is.

- Maga a teljes „csapat” is hamar egymásra hangolódott, ami fokozta a tanfolyam „üzeneteinek” beépülését is.

- Személy szerint Nektek és minden tanfolyamtársnak hálás vagyok a nemcsak toleráns, hanem maximális segítségetekért (hendikepjeim elfogadásával). Nekem egyfajta önismereti tanfolyam is volt az a 6 nap.

- Az utazások anyagi támogatása is több, mint ami ilyenkor elvárható. Miután a bentlakás költségeit fizette az alapítvány, így az utazás támogatása már csak pont volt az „i”-re.

Összességében: rám imponálóan hatott a tanulás/képzés mikéntje (beleértve a külső meghívottakat), alaposságotok, személyiségetek, a jó csapatszellem.

2015. február 9.                                                                                             Béres Judit"

komment

Címkék: beszámoló egészségügy interkulturális képzés

süti beállítások módosítása