2015.12.22.

Szántó Diana: Az antropológia ünneplése

Szántó Dianának, az egyik legelső Boglár tanítványnak és az Artemisszió Alapítvány egyik alapítójának üzenete a kulturális antropológia magyarországi egyetemi oktatásának 25. születésnapjára

Kedveseim, ma nem leszek veletek. Freetown-ban vagyok. Az utóbbi heteimben azzal foglalatoskodtam, hogy olyan alkalmakat szervezzek, ahol a Sierra Leone-i civil társadalomról és fogyatékosságról szóló doktori kutatásomról beszélek. A kutatást befejeztem, a disszertációt megírtam és megvédtem, már csak az maradt hátra, hogy elmondjam az itteni civil társadalom és a fogyatékos mozgalom tagjainak, mik lettek a kutatás eredményei, azokat, véleményem szerint, hogyan hasznosíthatják követeléseik megerősítéséhez és, hogy megköszönjem nekik a PhD dolgozatomban való közreműködésüket.

celebrating_anthropology.JPG

Úgy tűnik, hogy minden a helyén van, de mindig fel vagyok készülve a meglepetésekre. Rosszakra vagy jókra egyaránt. Ha minden a tervek szerint halad, jövő hétfőre meghívást kaptam, hogy tartsak egy rövid beszédet a Disability Comission által a Nemzetközi Fogyatékosság Napjára (december 3.) szervezett különleges szimpóziumon. Kedden és szerdán meg két napos workshop-ot tartok azon szervezetek tagjainak és vezetőinek, akiket korlátoztak a fogyatékossági aktivizmus gyakorlásában. Pénteken mutatom be a kutatásom összefoglalóját a Handicap International-nek, annak a fontos nemzetközi NGO-nak, amely terepmunkám első szakaszát segítette.

Némileg elbizakodott lenne azt gondolni, hogy ezek a kis beavatkozások bármit is megváltoztatnak a világban. Nemcsak merész, hanem kissé idejétmúlt is lenne azt gondolni, hogy egy antropológiai kutatás nem pusztán dokumentál, hanem informálja és befolyásolja a kutatás szereplőit, az érdeklődő közönséget és talán még a politikusokat, döntéshozókat is. Ezek a gondolatok idejétmúltak egy olyan világban, ahol a társadalmi tanulmányok általánosan, a kulturális antropológia meg különösen stigmatizáltak vagy úgy, mint veszélyesen romboló vagy úgy, mint gyerekes szórakozás olyan naplopó diákok számára, akik nem elég okosak ahhoz, hogy valami hasznosabbat tegyenek.

Vannak akik ellenállnak fenntartva azt, hogy az antropológia nemcsak az egyik legszebb tudományág, amely tisztelettel adózik minden embernek, hanem valószínűleg az egyik leghasznosabb is azokban az időkben, amikor az intolerancia, a fundamentalizmus és a másiktól való félelem úgy terjed, mint a futótűz, komoly veszélybe sodorván az egész emberiséget. Sokkal tartozom az antropológia tanszéknek, ahol tanítottak. Nagyon szerettem volna ott lenni, hogy megünnepeljük az elmúlt 25 évet. Mindazonáltal azt hiszem, hogy van bizonyos szimbolikus szépsége annak, hogy én pont most Freetown-ban vagyok és kitartóan próbálom tenni a dolgom, azt az antropológiát alkalmazni, mely változást eredményez. Ez az, amiért ez az első tanszék létrejött. Luis Boglar a megalapítója és vezetője hitt az antropológia átalakító erejében. Az antropológusoknak azt az új nemzedékét akarta létrehozni, akik képesek elvinni az antropológia szellemiségét - a kulturális sokféleség tiszteletét és a gyengébbel való szolidaritást - nemcsak a tudományos szférába, hanem az oktatásba, a szociális munkába, az újságírásba, a politikai tudományokba és magához a politikához is . A „tolerancia kommandósait” szerette volna kinevelni a tanszéken. Buci –ahogy mi hívtuk- egy látnok volt. Valószínűleg tudta, hogy ezen értékek fenntartásának, megőrzésének és megerősítésének szükségszerűsége növekedni fog, az ezredforduló elmúltával. Szeretném azt képzelni, hogy ma elégedetten látná azt, hogy az alkalmazott antropológia hagyománya tovább él a diákok egyéni munkájában és bizonyos civil társadalmi szervezetekben, amelyeket egyes diákjai hoztak létre. Szerencsés vagyok, hogy egyike lehettem ezen diákoknak és büszke arra, hogy nem csak antropológus lettem hanem az Artemisszió egyik alapítója is. Úgy hiszem, ez volt az első magyar NGO, amely kifejezetten felvállalta azt a feladatot, hogy átültesse az antropológiát a gyakorlati munkába, és melynek célja a kulturális sokféleségről való társadalmi felfogás megváltoztatása, a tolerancia erősítése és a hátrányos helyzetű csoportok érdekeinek védelme.

Amikor létrehoztuk az Artemissziót a civil szektor ugyanolyan fiatal volt, mint az antropológia maga. Az új társadalomtudományi szakok és az NGO-k létrejötte egy új korszak jeleit mutatták, amelyben reményeink szerint az emberi értékek sokkal fontosabbak lesznek, mint a mögöttünk levő korszakban. A szocializmus után, belépve a liberális demokrácia, az emberi jogok és a civil társadalom uralta új világba úgy tűnt, hogy egy ígéretekkel teli fényes ösvény iránt köteleződünk el. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk az avant-garde. Ha ma az alapján ítéljük meg a múltbeli teljesítményünket, hogy mennyire voltunk képesek létre hozni egy mindenki számára egyformán jobb társadalmat, mely tiszteletteljesebb és kevésbé igazságtalan a kulturális, vallási és etnikai különbségek iránt, akkor csak egy, lehetséges ítélet van: megbuktunk. De had interpretáljam másképp: nem mi vagyunk, akik elbuktak, hanem minket csaptak be az átváltozás ígéreteivel és csak most láthatjuk, hogy a kezdeti ösvény sokkal kevésbé volt fényes és egyenes, mint ahogy mi hittük. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem érte meg belevágni. Bármi is a helyzet, itt vagyunk mi antropológusok és aktivisták, mi, akik továbbra is képezzük és formáljuk az antropológusok és aktivisták új generációit. Ami megtörtént, azt nem lehet nem megtörténté tenni. Az antropológia szelleme kiszabadult és nem készül arra, hogy visszamenjen a palackba. Köszönöm Buci!

(fordította: Osváth Kinga)

Címkék: kulturális antropológia