2014.12.03.

Közös képzés szociális munkásoknak, rendőröknek és civil szakembereknek?!

blogra.jpgIdén ősszel interkulturális képzésünk résztvevői különösen sokféle munkahelyről, munkakörből érkeztek. Ez az alkalom is bebizonyította, hogy a sokféleség érték! Antal Andrea beszámolóját olvashatjátok a 6 napos tréningről.

2008-ban végeztem az ELTE általános szociális munkás szakán. Azóta kisebb megszakításokkal a szakmában dolgozom. A tanulmányaim alatt, elletve a munkám során számos képzése, tréningen, személyiség és – készségfejlesztő csoporton vettem részt. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy az előzőeket figyelembe véve is, ez a képzés rengeteged adott számomra.

A tapasztalataimat több részre tudom bontani: szakmai és személyiségfejlesztő .

A szakmai részénél megjegyezném, hogy a tréning maga, minőségi, teljes mértékben komolyan vett, részlet gazdag, megállná a helyét akár a nem non-profit szektorban is. A képzést vezetők végig a kezükben tartották a folyamatot, a tőlük telhető maximumot láttam kihozni magukból és belőlünk is. A második alkalom lett talán egy kicsit zsúfolt, de még így is tudható, hogy ennyi idő alatt csak a tudás egy része adható át.

A jelenlegi munkahelyemen dolgoznom kell bevándorlókkal, valamint etnikailag vagy más okból hátrányos helyzetű és kirekesztettséggel fenyegetett emberekkel, így közvetlen segítséget kaptam a munkámhoz. Rengeteg információval, ismerettel gazdagodtam a hat nap alatt.

A képzés alatt sikerült a szakmatársaimmal megismerkednem, barátkoznom. A szociális szférában vagy más nem közvetlenül kapcsolódó területen dolgozó kollégával alakíthatok ki a jövőben olyan kapcsolatot, ami segíti a munkámat. Kimondottam pozitívnak gondolom, hogy a résztvevők legalább háromféle területről érkeztek, így hihetetlen módon bővült a látóköröm, akár egy bonyolultabb eset kapcsán is.

Úgy gondoltam a képzés alatt, hogy az antropológiai megközelítés erősen jelen van az anyagban, s mindezt az előnyére írom. Véleményem szerint, a jelen lévők munkaterületei (rendőrség, civilek, szociális), megkívánják, hogy egy kicsit objektívebb, elfogulatlanabb nézőpontot is elsajátítsanak.

A személyiségfejlesztés nem volt közvetlen célja a képzésnek, véleményem szerint, de elkerülhetetlenül fontos részét képezte. A csoportos és egyéni feladatok mind tartalmaztak olyan összetevőket, amelyek nem csak a munkám során lehetnek gyümölcsözőek, hanem a civil életemben is.

Összességében azt gondolom, hogy ennek a tréningnek nem csak helye van, hanem elengedhetetlen is a képzések közt.

Köszönöm, hogy részt vehettem!

Budapest, 2014. november 24.

Címkék: beszámoló tréning interkulturális képzés szociális terület