A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok csoportjai közösen képviselhessék érdekeiket, részt vegyenek a közéletben és ellenőrizzék a politikai hatalom mindenkori gyakorlóit.
Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek elutasítjuk a kormány korlátozó és megbélyegző törekvéseit, mert tudjuk, hogy a magyar társadalomnak szüksége van ránk. Olyan ügyekkel foglalkozunk, amikre mások nem fordítanak kellő figyelmet. Kiállunk magunkért és egymásért.
Magyarországnak szüksége van civilekre
Az Országgyűlés 2017. első félévi jogalkotási terve szerint a közeljövőben napirendre kerül a civil szervezetek működését meghatározó törvények módosítása. Egy 2017. március 14-én tartott sajtótájékoztatóból úgy tudjuk, hogy a Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a „külföldről támogatott” szervezeteket érintő törvénytervezetről. A kormány erről „nemzeti konzultációt” is kíván kezdeményezni, egyelőre ismeretlen tartalommal. Egyes politikusok azonban odáig mentek, hogy egyes civil szervezetek „eltakarításának” lehetőségét is felvetették, míg mások idegen ügynököknek nevezték őket.
Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek határozottan tiltakozunk az egyesülési szabadságot sértő szabályozás ellen. Ugyanígy elutasítjuk a civil szervezetek és ügyfeleik, szimpatizánsaik, támogatóik megbélyegzését. Ez nemcsak az egyes szervezetek munkáját és megítélését befolyásolja, de általában is korlátozza a demokratikus véleménynyilvánítás, a közügyekben való állampolgári részvétel lehetőségét. Az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján a tervezett jogszabály ellentétes lehet a Magyarország által is aláírt, vonatkozó nemzetközi egyezményekkel és kérdéses, hogy egyáltalán kiállná-e az alkotmányosság próbáját.
A „nemzeti konzultációt” pedig alkalmatlannak tartjuk arra, hogy az állampolgárok valódi, tényeken alapuló véleményt alkossanak, és fejtsenek ki. Az eddigi tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy ez nem helyettesítheti a valós társadalmi vitát.
A civil szektor hatályos magyarországi szabályozása megfelelő keretet és kellő biztosítékokat ad ahhoz, hogy a civil szervezetek jogszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan csinálják azt, amire létrejöttek. Gazdálkodásának átláthatósága ma is kielégítően szabályozott terület, a sajtónyilatkozatokban emlegetett adatok bárki által megismerhetőek.
Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új jogalkotási elképzelésekről és a “nemzeti konzultációról” csak a sajtóból értesüljünk, hogy egyes politikusok nyilatkozataikban megpróbálják a civileket lejáratni és megosztani. Elvárjuk, hogy az új törvény(módosítás) az érintettek bevonásával, szakmai vitában nyerje el végső formáját, ahogy az egy demokratikus jogállamban elvárható, és ahogy azt Magyarországon is jogszabályok írják elő.
Követeljük, hogy a civil szektor, a civil szervezetek működésének szabályozása az átláthatóság, a támogatások és a tevékenységek szempontjából egységes, a nemzetközi és európai normáknak megfelelő legyen, és biztosítsa az állampolgárok jogát ahhoz, hogy szabadon szerveződjenek és keressenek forrásokat tevékenységükhöz.
Csatlakozók száma: 219
- "Bihar" Kis-sárréti Civilek Társasága
- "ÚJ VILÁG" Alapítvány
- 21. század műhely
- A Város Mindenkié
- A Város Mindenkié Pécs
- Add a két kezed alapítvány
- Adj Hangot Egyesület
- AKUT Egyesület
- Alföldi napszél Szociális Szövetkezet
- Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége
- Alternatíva Alapítvány
- Amnesty International Magyarország
- Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület
- Anyahajó Egyesület - Anyapont és családi kikötő a József Attila lakótelrpen
- Aquincum-Mocsáros Egyesület
- Arany Liliom Alapítvány
- Artemisszió Alapítvány
- Artman Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület
- Artopolis Egyesület
- Asimov Alapítvány
- Átlátszó
- Aulea Alapítvány
- Autonómia Alapítvány
- Az emberség erejével Alapítvány
- BAGázs Közhasznú Egyesület
- Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület
- Befogad-LAK Erdőkertesi Állatvédő Alapítvány
- Beretz Péter Természetvédelmi Klub
- Bibó István Közéleti Társaság
- Bohócok a Láthatáron
- Civil AIDS Fórum
- Civil Iránytű Alapítvány
- Civil Kalász
- Civil Kollégium Alapítvány
- Civil Közoktatási Platform
- Civil Rádiózásért Alapítvány
- CivilVerőce
- CívisColorS
- Civitalis Egyesület
- Cromo Alapítvány
- Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület
- CSEMETE TeCseme Természet és Környezetvédelmi Egyesület Egyesület
- DE ATC Hortobágy Néptáncegyüttes Kulturális Egyesület
- DélUtán Alapítvány
- Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
- Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület
- Diákszolidaritás Akció Csoprt
- Dialóg Egyesület
- Duna Kör
- E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
- eDemokrácia Műhely Egyesület
- Együtt Mátraverebélyért
- Együtt-Közösen Fiatalok Lendületben Egyesület
- ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület
- Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
- Eleven Emlékmű - az én történelmem
- Eleven Gyál
- Élménylelő Ifjúsági Egyesület
- Élő Újság Közhasznú Egyesület
- Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület
- Energia és Környezet Alapítvány
- Energiaklub
- Eötvös Károly Intézet
- Európai Antirasszista Hálózat Magyarország
- Európai Föderalisták Uniója Mo. egyesület
- Európai Szabadúszmó Művészek Egyesülete (ESZME)
- Fauna Alapítvány
- Fehérvári Heti Betevő
- Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
- Fiatalok a részvételért Egyesület
- Föld Napja Alapítvány
- Food Not Bombs Budapest
- Független Előadó-művészeti Szövetség
- Gaja Környezetvédő Egyesület
- Greenpeace Magyarország Egyesület
- Gyalogút Alapítvány
- Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület
- Gyerekesély Egyesület GYERE
- Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület
- Gyermekmédia Egyesület
- Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
- Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány
- Habitat for Humanity Magyarország (HFHI Hungary Non-Profit Kft.)
- Hálózat a Tanszabadságért
- Hang-Kép Kulturális Egyesület
- Hantken Miksa Alapítvány
- Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete
- Háttér Társaság
- Heti Betevő Egyesület Budapest
- Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület
- Hívatlanul Hálózat
- Humán Integra Alapítvány
- Humán Platform
- Humusz Szövetség
- Ifjúságszakmai Társaság
- Igazgyöngy Alapítvány
- Inspi-Ráció Egyesület
- IT Mentor Egyesület
- Járókelő Közhasznú Egyesület
- Jogismeret Alapítvány
- Jövőkerék Közhasznú Alapítvány
- K-Monitor Közhasznú Egyesület
- Kakucs az Otthonunk Közhasznú Egyesület
- Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
- Kárpátok Alapítvány-Magyarország
- Kerecsen Ifjúsági Egyesület
- Kerekasztal Társulás
- Keresztúri Társas Kör
- Komárom Környéki Civil Társulás
- Komáromi Talpasíjászok Közhasznú Egyesület
- Komáromi Zenész Egylet
- Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub
- Könyvvel Anyanyelvünkért Alapítvány
- Közélet Iskolája
- Közmű Egyesület
- Közmunkás Mozgalom a Jövőért
- Közösen a Tehetséges Ifjúságért Egyesület
- Közösségfejlesztők Egyesülete
- Krajczáros Alapítvány
- Krétakör Alapítvány
- Labrisz Leszbikus Egyesület
- Lánycsóki Ifjúságért Egyesület
- Látszótér Alapítvány
- Lenszirom Színház és Módszertani Kulturális Egyesület
- Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
- Levegő Munkacsoport
- Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület
- Magonc Alapítvány
- Magyar Cserkészleány Szövetség
- Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége
- Magyar Helsinki Bizottság
- Magyar Közlekedési Klub
- Magyar LMBT Szövetség
- Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
- Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégium
- Magyar Szabadelvű Polgári Egyesület
- Magyar Szegénységellenes Hálózat
- Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
- Magyarországi Dúlák Egyesülete - MODULE
- Magyarországi Európa Társaság
- Magyartanárok Egyesülete
- Manna Kulturális Egyesület
- MARÉG - Magyarországi Régiókért Egyesület
- MASZK Egyesület
- Mellrákfórm - Nem vagy egyedül! Alapítvány
- MENTŐÖV EURÓPAI ALAPÍTVÁNY
- Mérték Médiaelemző Műhely
- MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület
- Migráns Szolidaritás Csoport (MigSzol)
- Minerva Könyvtár Egyesület
- Minority Rights Group Europe
- Motiváció Oktatási Egyesület
- Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért
- Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság
- NANE Egyesület
- NAP KLUB ALAPÍTVÁNY
- Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége
- Nők a Holnapért Alapítvány
- Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
- Nyugodt Szív A Lakhatásért
- Ökológiai Stúdió Alapítvány
- Ökotárs Alapítvány
- Oktatói Hálózat
- Országos Gyermekvédő Liga
- Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
- Pannon Kincstár Tanoda Alapítvány
- Para-fitt SE
- Partners Hungary Alapítvány
- Pécsi Közösségi Alapítvány
- Pécsi Szín-Tér Egyesület
- Polyán Egyesület
- Pro Cserehát Egyesület
- Profilantrop Egyesület
- Rászorulókat Támogatók Egyesülete
- Reflex Környezetvédő Egyesület
- Regina Alapítvány Miskolc
- Romák Felzárkóztatásáért Egyesület
- Romano Instituto Alapítvány - Cigányságkutató Intézet
- Romaversitas Alapítvány
- Sádt Győző Alapítvány
- Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesülete
- Siófok Városért Egyesület
- Sorsfonó Egyesület
- Soteria Alapítvány – Menedék Program
- Stúdió "K" Alapítvány
- Szegedi LMBT Közösségért Csoport
- Szembenézés Alapítvány
- Szépírók Társasága
- Szexmunkások Èrdekvèdelmi Egyesūlete
- Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE)
- SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
- Szilas Szociális Egyesület
- Szimpozion Egyesület
- Színházi Kritikusok Céhe
- Szirák Polgárosodásáért Alapítvány
- Szivárvány Misszió Alapítvány - Budapest Pride
- Szociális Csomagküldő Mozgalom- SZOCSOMA
- Szociális Szakmai Szövetség (3SZ)
- Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége - SzOSzöv
- SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
- Tanítanék Mozgalom
- Társaság a Szabadságjogokért
- TAVAM - Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért
- Tegyünk Egymásért Egyesület
- TÉR-KÖZ Társaság
- TerepSzemle Stúdió Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Kulturális Közhasznú Egyesület
- Természetes Életmód Alapítvány (Labanc Gy.)
- Történelemtanárok Egylete
- Transparency International Magyarország Alapítvány
- Transznemű infopont, Genderfészek, Szabadnem
- tranzit.hu (tranzik hungary egyesület)
- Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ)
- Tünet Együttes
- Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány
- Utcajogász Egyesület
- Utcáról Lakásba! Egyesület
- Védegylet
- Verebély László Vasúttörténeti Egyesület
- XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete
- Zöld Pók Alapítvány