2015. március 9 és 14-e között vettem részt Valenciában a Social Model Exchange Workshopon, amely három különböző módszer ötvözését tűzte ki céljául: a szociális cirkuszét, a részvételi színházét és az emberi jogi oktatásét. A Workshopra három különböző országból jöttek: Spanyolországból, Görögországból és mint én, Magyarországról. Én a pesterzsébeti Pince Ifjúsági Klub dolgozójaként csöppentem a szociális cirkusz világába. Klubunk helyi, hátrányos helyzetű roma fiataloknak szervez programokat. 2014 elején Szabó Márton az Artemisszió Alapítvány munkatársaként kezdett el szociális cirkusz foglalkozásokat tartani klubunkban. Azóta kialakult a fiatalokból egy elkötelezett társaság, akik már több mint egy éve eljárnak a próbákra és sok fellépésen túl vannak. Én kezdetben csak mint szervező, és megfigyelő vettem részt a próbákon, de mivel azt tapasztaltam, hogy a cirkusz minden korábbi programnál jobban „bemozgatja” a fiatalokat, úgy döntöttem, tovább képzem magam a témában. Habár mindig sokat gondolkoztam e siker miértjein és továbbfejleszthetőségén, a valenciai workshop lehetőséget adott arra, hogy más, hasonló célcsoporttal dolgozó emberrel beszélgessünk ezekről a kérdésekről.
A valenciai Asociación Circolio munkatársa Ruben Martinez, aki a workshop házigazdája volt, maga is hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozik, nevelőintézetekben tart szociális cirkusz foglalkozásokat. A workshop résztvevőivel közösen összeszedtük, milyen készségeket fejleszt a szociális cirkusz, milyen olyan élményeket adhat, amelyeket ezek fiatalok csak ritkán tapasztalhatnak meg: kooperáció, kitartás, sikerélmény, befogadás, bizalom, önbizalom, kreativitás, játékosság. A héten három délutánt töltöttünk nevelőintézetekben, megismertük a fiatalok jelenlegi körülményeit, általánosságban a hátterüket, jellegzetes problémáikat, tipikus bűncselekményeket, amelyeket elkövetnek, majd részt vettünk a foglalkozásokon. A foglalkozásokat nem csupán megfigyeltük, hanem mi is segítettünk.
A legérdekesebb tanulság az volt számunkra, hogy a spanyol fiatalok kevesebb technikai tudással rendelkeznek, mint a mieink, mégis jóval komplexebb, hosszabb előadásokat képesek létrehozni. A spanyol fiatalok előadásaikon sokkal több színházi elemet használnak, a jelenetek nem pusztán a technikai tudás demonstrálására szolgálnak, hanem némi üzenetet is tartalmaznak, a fiatalok jóval többet kommunikálnak a közönséggel, egyszóval produkciójuk inkább színház, mint zsonglőr bemutató. Mi Marcival már régóta ebbe az irányba szerettük volna elvinni a zsonglőrfoglalkozásokat, a fiatalok azonban minden eddigi próbálkozásunkat idegenkedve fogadták. Ez több okra is visszavezethető: egyrészt a színházi próbához más típusú koncentráltság szükségeltetik, mint a zsonglőrködéshez. A zsonglőrködés esetükben szinte azonnali sikerrel és visszajelzéssel kecsegtet, ezzel szemben a drámás foglalkozások egy majdani, számukra megfoghatatlan cél eléréséért folynak. Fiataljaink nagy része soha nem tapasztalta meg, hogy valamely befektetett munka a távolabbi jövőben megtérült volna, így eleve idegenkednek az olyan tevékenységektől, amelyek nem azonnali eredményt ígérnek. Másrészt fiataljainkat intézményes szinten igen sok kudarc élmény éri, ezért, habár privát életükben igen vagányak, kreatívak és „bevállalósak”, amint nyilvánosan is meg kéne mutatni készségeiket, rendkívül szégyenlősek, gátoltak és legfőképpen kudarckerülők lesznek. Mindezek ellenére Marcival úgy döntöttünk, megosztjuk velük valenciai tapasztalatinkat, levetítjük nekik a spanyol fiatalok előadását.
Hazatérve így is tettünk, próbálkozásunk nem várt sikerrel végződött, a fiatalok konkrét példát látva nagyon belelkesedtek, azóta se szeri, se száma színpadi ötleteiknek, a kezdeti idegenkedés a drámás elemek iránt eltűnt, a legnagyobb szakmai kihívást a szokásos koncentrációs nehézségeken kívül, immár a számtalan ötlet koordinálása jelenti.
Összefoglalva a valenciai út tapasztalatait úgy gondolom, a hátrányos helyzetű fiatalok esetében a szociális cirkusz, a részvételi színház és az emberi jogi oktatás elmei egymásra épülnek. A szociális cirkusz tűnik az első lépésnek. A szociális cirkusz olyan élményeket és tapasztalatokat ad, amelyek addig hiányoztak a fiatalok életéből, úgy mint sikerélmény, kitartás, koncentrációs és kooperációs készség, a szociális cirkusz feloldja a gátlásaikat, a cirkuszi előadások sikere bebizonyítja nekik, hogy képesek tanulni, van eredménye a kitartásnak és készségeik nem pusztán az utcán vagy a privát életükben kaphatnak elismerést. Így a szociális cirkusz esetünkben a színházi módszerek előkészítésének tekinthető, a fenti tapasztalatokkal a hátuk mögött, a fiatalok immár felszabadultan használják a drámás eszközöket, hoznak létre színpadi jeleneteket, amelyeknek üzenetét pedig velük együtt dolgozva könnyű emberi jogi kérdések felé elmozdítani.
Kovai Cecília
