2016.06.03.

Külön: Óra – migráció közelről

Iskolai érzékenyítő programunk keretében 15 csoportnak, összesen több, mint 300 diáknak tartottunk foglalkozásokat februártól júniusig. Általános iskolai osztályokban, középiskolákban, gyermekotthonban jártunk, és vendégül láttunk egyetemistákat és külföldi diákokat is. 7 magyar és 2 menekült önkéntes segített nekünk a migrációról és menekültekről szóló foglalkozások kitalálásában és levezetésében. Szeretnénk megköszönni önkénteseinknek és adományozóknak a segítséget. Nem csak a diákoknak voltak tanulságosak a foglalkozások – önkénteseink és mi is rengeteget tanultunk. Két önkéntesünk írt arról, miért csatlakoztak az Artemisszióhoz, hogyan élték meg ők a programokat, és milyen különböző reakciókat váltott ki a fiatalokból egy-egy workshop.

blog1_1.jpg

Sziasztok!

Az Artemisszió Alapítvánnyal korábban nem volt kapcsolatom, azonban amikor a Facebook-on a szemem elé került a felhívás, nem sokat gondolkodtam, azonnal megfogalmazódott bennem, hogy ebben a programban szeretnék részt venni. Mivel magam is trénerként dolgozom egy multinacionális cégnél, több szempontból is érdekelt a dolog, de elsősorban azért csatlakoztam, mert úgy éreztem, hogy ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy egy kis jót tehessek a közösség érdekében.

A program egy háromnapos szakmai felkészítéssel kezdődött, február 27-28-án és március 4-én. A tréning keretében megismerkedtünk az alapítvány munkájával, magával a programmal, a „mentorainkkal”, Erzsivel, Tecával és Hannával; beszélgetésekkel és interaktív játékokkal sajátítottuk el a migrációval kapcsolatos legszükségesebb ismereteket, bővítettük a pedagógiai-facilitátori eszköztárunkat, beszélgettünk az egyes korcsoportokról, óravázlatot terveztünk, és igyekeztünk minél jobban felkészülni az előttünk álló tanítási órákra. Ellátogatott a tréningre két menekült státuszú fiatal fiú is.

A tréning minden fontos témakört felölelt, és bár a munkám miatt hétről hétre kiállok az emberek elé, mégis nagyon izgultam minden egyes „bevetés” előtt. Gyerekekkel dolgozni teljesen más. Egy ilyen érzékeny témával dolgozni teljesen más. Izgultam, de nagyon vártam. Három tanórán volt lehetőségem részt venni, mind a háromszor eltérő korosztálynak és különböző helyzetben.

blog3_1.jpg

Fotó: Csányi Krisztina

Dolgoztunk pécsi egyetemistákkal, olasz középiskolás csoporttal, és budapesti általános iskolás korosztállyal is. Minden foglalkozás különbözött a másiktól, hiszen mindig próbáltunk az adott helyzetre reagálni, és a legmegfelelőbb módszert választani ahhoz, hogy közel kerüljünk a résztvevőkhöz. Nagyon fontos elem volt a játékosság, az interaktivitás, és hogy beszélgetést indítsunk, ne megmondjuk azt, amit gondolni kell.

Nagyszerű volt látni, hogy bezárkózott fiatalokat sikerült kinyitnunk és elértük, hogy meséljenek, és osszák meg a véleményüket. Fantasztikus volt, ahogy 30 olasz diák vesz részt velünk a játékban, és érdeklődve-meglepődve hallgatják a magyarázatot a különböző kontinensek életszínvonaláról. És felemelő élmény volt látni, ahogy a zajongó, rosszalkodó kamaszok csendesen hallgatják végig egy afganisztáni fiú történetét, aki mesélt az életről a menekülttáborokban, a megpróbáltatásairól, a borzalmas tengeri útról Törökországtól Görögországig és arról, hogy hogy történhet meg az, hogy néhány menekült rossz útra téved. Az egyik kislányt annyira megérintették a hallottak, hogy a foglalkozás végén levelet írt neki, ő pedig meghatódva tette el a levelet. A gyerekek, a „tanárok” (mi), és a menekült fiú, mindenki kicsivel többel ment haza, mint amivel oda érkezett…

Szeretném megköszönni az Artemissziónak ezt a három hónapos közös munkát. Úgy indultam, hogy én szeretnék adni, és a végén én kaptam.

Mindenkit csak biztatni tudok, hogy vegyetek részt hasonló programokban és ne féljetek közel menni az emberekhez!

Endrődi Anna

blog2_2.jpg

Fotó: Csányi Krisztina

Hosszú évek óta, nyugdíjasként riadtan szemlélem a körülöttünk zajló megosztó, kirekesztő, gyűlölködő történéseket. Amikor egy reggelen az Artemisszió Alapítvány vezetője volt vendég a Klubrádióban, az általa elmondottak alapján úgy éreztem, ez az a civil szervezet, melyhez szívesen csatlakoznék.

Örültem az értesítésnek, hogy számítanak rám, és felvillanyozott, hogy újra tréning szituációba kerülök.

A fiataloknak szánt gyakorlatok élőben egész jól működnek. Egy alkalommal harmadikos gimnazistáknak, egyszer pedig ötödik osztályosaknak vittük el az érzékenyítő programot.

A tréning "játékos" része megmozgatja a gyerekek fantáziáját, komolyan veszik az elképzelt, menekülni kényszerülő család helyzetét.

Az utolsó pár percben azonban, amikor a menekültek itthoni, és európai fogadtatásáról, a lakosság, és a messziről jöttek viszonyáról, perspektívájáról beszélgetünk velük, akkor előkerülnek, és dominálnak a magyar kormánypropaganda elemei.

A gimnazisták a szilveszteri kölni erőszakos eseményeket, hasonló helyzetek ismétlődését, az idegenek nehezen befogadható voltát említették.

A kisebbeknél is inkább a gyanakvó, aggódó, távolságtartó megnyilatkozás volt túlsúlyban.

Sok-sok beszélgetés, tréning, távoli országokból érkezőkkel való találkozás oldhatná a görcsöt, melyben a magyar társadalom - hatékony kormánypropaganda segítségével - szenved.

Azt gondolom, hogy az Artemisszió "missziója" pici, de fontos eleme annak, hogy remény legyen egyszer majd egy befogadóbb, toleránsabb társadalomban élnünk.

Garai Ágnes

blog4_1.jpg

Fotó: Csányi Krisztina

Címkék: oktatás migráció menekültek külön óra globális nevelés Adjuk össze