2016.05.10.

Beszámoló a “Test, társadalom, kultúra: együtt az integrációért” c. Erasmus+ KA1 mobilitási projektben végzett tevékenységről és a részvétel eredményeiről

Az ösztöndíj lehetőséget adott arra, hogy részt vegyek a “Kulturális mediáció mint eszköz a sokszínűség megértéséhez” című, Lisszabonban 2015. június 15-17 között a Rede Portugese de Jovens para a Igualdade de Oportunidades entre Mulheres e Homens (REDE – férfiak és nők közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó portugál ifjúsági szervezet) által szervezett tréningen. Ez a terület – az idegen kultúrák, a kulturális sokszínűség, a globalizáció témája – a muzeológusi szakmunkám mellett évek óta foglalkoztat, és igyekszem bekapcsolódni a Néprajzi Múzeum ilyen irányú közönségkapcsolati és múzeumpedagógia tevékenységeibe a kitalálástól, előkészítéstől a lebonyolításig. Példa erre a jelenkor társadalmi problémáira reflektáló múzeumpedagógia programsorozat egyik elemében való részvétel, amely a „Kulturális sokszínűség, eltérő nézőpontok” címet viseli, és amely egy háromórás foglalkozás keretében a társadalmi érzékenység kialakítását, fejlesztését célozza.

A lisszaboni tréningen számos európai országból (Ausztria, Finnország, Franciaország, Magyarország, Spanyolország, Portugália) és különböző intézményi háttérrel (egyetem, múzeum, civil szervezet) rendelkező partnerek vettek részt, ám mindannyian valamilyen mértékben és módon a sokszínűség témájával foglalkoztak. A háromnapos tréningen lehetőségük volt arra, hogy megosszák egymással a hátrányos helyzetű fiatalokkal és fiatal felnőttekkel való fejlesztések terén szerzett tapasztalataikat a kulturális intézményekben, illetve a kiállítások kapcsán, amelyek a párbeszéd helyszínei és ahol a művészet, migráció és kulturális sokszínűség témáival találkoznak.

A tréningen ugyanolyan hangsúllyal szerepeltek a résztvevők mindegyike által bemutatott gyakorlatok, mint a hátrányos helyzetű csoportoknak a kultúra területeibe való bevonását segítő módszerekről szóló elméleti kérdések.

A tréning programja:

A tréning egy már megvalósult és futó projekt élőben történő bemutatásával kezdődött: egy civil szervezet a városban lakó bevándorlók által, mentorok segítségével kidolgozott és vezetett tematikus városi sétákat szervez a migránsok kultúrájáról, örökségéről és helyszíneiről Lisszabonban. A tréning résztvevőit egy magyar bevándorló vezette a sokszínű kulturális és vallási háttérrel rendelkező Mouraria negyedben, felvillantva a negyed emblematikus és kevésbé ismert helyszíneit és azok kulturális, társadalmi hátterét, történelmi összefüggéseit. A sétán a vezetőt egy mentor kísérte, aki kérdéseivel, kiegészítéseivel segítette a vezetést, de adott esetben bekapcsolódtak a tájékoztatásba az útvonalba esett pontokon éppen tartózkodó helyiek is. A vezetés végén a civil szervezet vezetője mutatta be a szervezet munkáját és válaszolt a kérdéseinkre. Ez a programpont azért volt különösen érdekes számomra, mert a Néprajzi Múzeum – az új épületbe való költözése miatti többéves bezárása alatt – éppen ilyen tematikus sétákkal is kívánja fenntartani, illetve alakítani a közönség érdeklődését a néprajz és a múzeum iránt, a várost mintegy néprajzi kiállításként felfogva és kapcsolódási pontokat felmutatva az egyes épületek, helyszínek, jelenségek és a néprajzi kutatások, múzeumi munka és gyűjtemények vagy adott tárgyak között. Mindezt a jelenkorba is behelyezve és a kortárs világra reflektálva oly módon, hogy a sétát vezető – aki nem szakember, hanem akit, illetve akinek a csoportját a múzeum éppen e séta révén igyekszik közelíteni múzeumi szférához – a saját személyes viszonyulását és érintettségét is felmutathassa.

A következőkben a tréningen résztvevők bemutatták az olyan projektjeiket, amelyekben hátrányos helyzetű csoportokkal dolgoztak vagy kívánnak dolgozni múzeumi közegben, adott esetben első alkalommal megismertetve őket a múzeummal mint kulturális intézménnyel és az ott szerezhető élményekkel. A résztvevők célcsoportjait tekintve a hátrányos helyzet tágan fogalmazódott meg, az oktatási, társadalmi, kulturális és földrajzi korlátok terén. A különböző tematikákban a kulturális sokszínűség, a nemek és a különböző generációk közötti párbeszéd jelentek meg. Mindegyik projekt a kultúrához való hozzáférésben az esélyegyenlőségét támogatta.

A partnerek által bemutatott programoknak és a konkrét, a résztvevőket bevonó gyakorlatoknak voltak általánosan megfogalmazható, közös jellemzőik, nevezetesen az egyéni viszonyulások kialakítására és vállalására való ösztönzés, többféle olvasati lehetőség felmutatása és ezek létjogosultságának az elfogadása, pozitív minőségben való megfogalmazása. Ezeknek az olvasatoknak egymás számára való kommunikálása és összekapcsolódás a többiekével, egyéni megnyilvánulások és csoportos feldolgozások megtapasztalása, a téma-közelítés dinamikájának ily módon történő megteremtésében való aktív részvétel. Különösen tetszettek azok a programok, amelyek többféle szerepkörbe helyezték a résztvevőket, hogy megismerkedhessenek a szerepkörök adta eltérő nézőpontokkal. Például a bécsi Stand 129, főként bevándorlókkal foglalkozó civil szervezet a filmezést választotta módszerként, de oly módon, hogy annak minden oldalát (s a kamera mindkét oldalát) megtapasztalhassák a résztvevők: a kamerakezelés megtanulását, tanítását, riporterkedést, riportalanyként való szereplést, rendezést, rendező által irányított szereplést. A gyakorlat során saját magam is megtapasztalhattam, és ezekről volt is szó, hogy az eltérő szerepek milyen viszonyulásokat, érzéseket keltettek, és ezekkel kapcsolatosan milyen gondolatok, kérdések merültek föl.

A bemutatómban jómagam is ezt a több oldalról történő megközelítési módszert alkalmaztam. Egyrészt azt illusztráltam, hogy miként lehet felhasználni kortárs és hétköznapi tárgyakat a múzeumi munkában azzal a céllal, hogy csökkenteni lehessen a szakadékot a múzeumhoz nem szokott látogatók számára a régi múzeumkoncepció és azon üzenet között, hogy a múzeum mindenki számára teret és tartalmat nyújt a tanuláshoz, a gondolkodáshoz és a szórakozáshoz. A játékos gyakorlatban, amelyben tárgyrejtvény is szerepelt, a tárgyak jelentése, helye a múzeumban és a tárgyak mint jelek témája került a középpontba. Másrészt pedig a gyakorlatban résztvevők a saját jelentésteli tárgyaikkal való foglalkozásban különféle szerepeket próbálhattak ki, például a tárgyakat megfejteni próbáló látogató, a tárgyakat és az összefüggéseket értelmező kutató, kiállításrendező kurátor, installációs szakember pozícióit. A gyakorlatban dinamikusan szerveződtek az egyéni és a csoportos megnyilvánulások és a különféle irányú párbeszédek valamint szerepet kapott a tárgyakkal való foglalkozás, egészen a velük létrehozott alkotásig.

A művészeti múzeumokban dolgozó partnerek közül a madridi egyetem (UCM) munkatársai a Thyssen-Bornemisza múzeumban szervezett, szakirányi érdeklődésüknek megfelelően elsősorban a gender témát igyekeztek körüljárni. A bemutatott gyakorlatukban az egyes művészeti alkotások képrészletei között teremthető asszociációs lehetőségeknek igyekeztek szabad teret adni, amelyet aztán a résztvevők további interpretációként rajzban is megjeleníthettek.

A kitalálás, a képzelet mozgósítása szerepelt a REDE lisszaboni civil szervezet példájában is, amely egy képzőművészeti alkotáshoz kapcsolódott, és amelyet a résztvevők mindegyike kommentált. Az így született írásos anyag újra körbement, és a résztvevők az asszociációs játékban kiemelhették a számukra leginkább érdekesnek, vonzónak tartott reflexiókat. Így születhetett meg egy-egy alkotásra nézve konszenzus az értelmezésben, meghagyva azonban egy sokkal tágabb értelmezési mezőt.

A helsinki kortárs művészeti múzeum (HAM) a saját múzeumi, ám a városban található anyagával, a köztéri szobrokkal dolgozott. Gyakorlatát a hozzájuk kapcsolódó személyes történetekre alapozta. Ez arra hívta fel a figyelmet, hogy a sok szempontú, egyéni megközelítések, ezek párhuzamosan történő megléte és akár egymással való párbeszédbe állítása milyen izgalmassá és élővé, illetve élhetővé tudja tenni a hétköznapi tereket, naponta látott műalkotásokat. A finn múzeum ezt a gyakorlatot hosszú távon folytatja, és mindenki számára elérhetővé teszi.

A workshopon az interkulturális párbeszéddel foglalkozó párizsi ELAN civil szervezet által hozott példa arra világított rá, hogy a nyelvi kommunikációs nehézségek – történetesen frissen bevándorolt, a befogadó ország nyelvét még nem és közvetítő nyelvet sem beszélő fiatalokkal – hogyan oldhatók fel, illetve könnyíthetők mozgás és gesztusbeli kifejezési módszerek segítségével, akár múzeumi térben, múzeumi műtárgyak értelmezésében.

A tréning tapasztalatainak hasznosulása:

A tréningen szerzett tapasztalatokat a szakmai nagyközönség felé a Néprajzi Múzeum napján, 2016. március 5-én adhattam át ismertetés és tanárokkal, nevelőkkel, oktatási és más múzeumi szakemberekkel történő beszélgetés keretében.

A Néprajzi Múzeumban ennek a projektnek a 2016. május 4–5-én rendezett workshopján tartott előadás és ismertetés, valamint gyakorlati bemutató a projektpartnereknek szintén a tapasztalatok megosztását célozta. Ugyancsak éppen május 4-én kaptam lehetőséget a múzeumi uniós projektek bemutatásának keretében arra, hogy eltérő pozíciójú, beosztású és képzettségű múzeumi kolléga (vezetők, muzeológusok, múzeumpedagógusok, fotósok) számára bemutathassam ezt a konkrét projektet.

Nem utolsó sorban az is a hasznosítható tapasztalatok közé tartozott, hogy hogyan lehet ilyen nemzetközi, többnapos tematikus workshopot szervezni, milyen dinamikával és szervezési elemekkel, tematikus pontokkal.

A projektben való részvétel nagy előnyének tartom, hogy a szakmai újdonságokon kívül megismerkedhettem a résztvevőkkel és intézményeikkel is, profiljukkal és a különböző szervezeti keretek (egyetem, múzeum, civil szervezet) által befolyásolt eltérő működési metódusaikkal, amely meggyőződésem szerint mindenképpen hasznosítható lesz a Néprajzi Múzeum nemzetközi kapcsolatainak a kiépítésében és remélhetőleg jövőbeli uniós projektek létrehozásában. A múzeumi paradigmaváltásban, a társadalmi múzeummá való válás folyamatában e külföldi képzés során szerzett tapasztalatokat és új kompetenciákat nem csak én, hanem a múzeumi átadás révén más munkatársak is úgy elméleti, mint gyakorlati megközelítéssel beépíthetik a munkájukba, és így ezeket a Néprajzi Múzeum életének ebben a sorsdöntő időszakában, egy új múzeum tervezésének és jelen, illetve majdani működésének a különböző fázisaiban, területein mindenképpen kamatoztatni lehet.

Földessy Edina

 

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

eu_flag-erasmus_vect_pos.jpg

Címkék: Test kultúra társadalom