2016.01.22.

Nyilatkozat

Az Artemisszió alapítvány határozottan visszautasítja a sajtóban napvilágot látott kijelentéseket, mely szerint alapítványunk törvénytelenül működő migráns segítő szervezet lenne.

nyilt_level.jpg

Alapítványunk tevékenységét illetően sokrétű. Küldetésünk, hogy olyan társadalomban éljünk, ahol az egyes társadalmi rétegek között átjárhatóság, kapcsolat van, és az együttélésen túl együttműködés is. Érzékenyítő programjainkban nem csak a migráció témájával foglalkozunk, hanem bármely olyan társadalmi csoport témáival, akik megkülönböztetettként élnek Magyarországon, illetve hazánk társadalmát foglalkoztató bármely olyan témával, amely a közösség egységére és az együttélésre kihat. Tevékenységünk kettős: a többségi társadalom nyitottságát erősítjük a kisebbségek felé, a kisebbségi csoportokban pedig segítünk megismerni és elfogadni a többségi társadalom értékrendjét. Az Artemisszió alapítvány hitvallása, hogy az empátia képességének elsajátítása össztársadalmi érdek, hiszen a társadalom az empátia segítségével tudja felszámolni a közönyt, ami nem csak a hozzánk érkező migránsokat sújtja, hanem éppúgy nehezíti az idősek, a betegek, a várandósok, és bármely olyan emberek és csoportok életét, akik hátránnyal indulnak az érdekérvényesítésben.

A migránsokkal kapcsolatos programjainkban kizárólag olyan migránsok vettek részt, akik menekült vagy oltalmazott státusszal, vagy más hivatalos engedéllyel rendelkeznek. Az alapítványunk semmilyen jogsértő magatartást nem tanúsított vagy támogatott működése során.

Mivel Alapítványunk közhasznú tevékenységet folytat, így természetesen ránk is vonatkoznak a hazai törvények. A pénzügyi beszámolóink évről-évre nyilvánosak és elérhetőek a honlapunkon: http://artemisszio.blog.hu/2014/03/30/kozhasznusagi_jelentesek. Az Artemisszió Alapítvány működését magán adományokból és pályázatokból biztosítja, elsősorban az Európai Unió forrásaiból. A nyilvános adatok tükrében visszautasítjuk azt a kijelentést is, ami szerint alapítványunk milliárdos nagyságrendű külföldi támogatást kapott volna bármikor.

Iskolai programjaink célja minden esetben az empátia felébresztése, és a közöny csökkentése, a gyűlölet megelőzése. Fontosnak tartjuk, hogy a jövőnk érdekében már gyerekkorban elkezdjünk foglalkozni ezzel.

A programunk lényege, hogy a gyerekekkel politikai érdekektől és nézetektől mentesen, őszintén és nyitottan beszélgessünk a migráció témájáról. A programokat olyan iskolákba szervezzük, ahonnan ilyen igényt jeleznek felénk. A program kifejezett előnyének tartjuk, hogy külső, független szakértők segítségével egy átpolitizált témáról tudunk politika mentesen beszélgetni. Ezzel az egyébként is nehéz helyzetben lévő tanároknak nyújtunk segítséget, hogy a gyerekek ne a tanár személyéhez kapcsolják egy ilyen vitatott téma megítélését.

Az Alapítvány vállalja a nyílt párbeszédet, ahogy betölteni kívánt szerepe szerint mindig, bárkivel, vallási-, faji-, nemi-, vagy politikai hovatartozástól függetlenül bármilyen tevékenységünket érintő témában. Ez ugyanis tevékenységünk lényege.

Fotó: Eichner Hanna

Címkék: állásfoglalás migráció menekültek

süti beállítások módosítása