Miközben Magyarország egyre szorosabb szögesdrót ölelésbe burkolózik, lehetőségem nyílt egy nemzetközi szeminárium keretében európai és afrikai környezeti/globális nevelőkkel oktatási válaszokat keresni a környezeti igazságosság – klímaváltozás – migráció globális kérdéseire. A szeminárium az A SAME World – Sustainability, Awareness, Mobilization, Environment projekt keretében került megrendezésre, melynek egyik magyarországi partnere az Artemisszió Alapítvány. Az Artemisszió Alapítvány meghívására képviselhettem a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületet a találkozón. 

Környezeti nevelőként a bolygó egészére, a klímaváltozás, az igazságtalanságok és törvénytelenségek, a háborúk és népirtások, a technikai fejlődés és az urbanizáció, a fajok és élőhelyek pusztulásának teljes rendszerére tekintünk. Oktatási programjainkban arra törekszünk, hogy a gyerekekkel, tanulókkal együtt fedezzük föl, értsük meg és keressünk fenntartható válaszokat teljes világunk problémáira és értékeink megóvására. Lokális világunkban törekszünk globálisan jól cselekedni.

Találkozónk helyszíne Milánó, a 2015-ös világkiállítás házigazdája volt. A világ összegyűlt, de számomra nem a pavilonok csillogó falujában, hanem egy kolostor termében a záró beszélgetésen, mikor egy afrikai résztvevő kért szót, hogy emlékeztessen és felhívja a figyelmünket: “Ti itt mind megoldásokat kerestek, de hadd mondjam el nektek, hogy itt semmilyen választ nem fogtok találni. Ha válaszokat akartok, akkor gyertek vissza Afrikába.” 

A szeminárium megnyitó beszédében házigazdánk az európai értékek, a demokrácia és a pluralizmus veszélyeztetettségéről beszélt. Első perctől velünk voltak hát a kérdések is: Miben is gyökereznek hát ezek az értékek? Milyen szintű az a demokrácia, mely a pluralizmus mai formáját támogatja? Mennyire vagyunk készek valóban globálisan látni azt, ami velünk történik? Mennyire vagyunk erősek döntéseinkben az egész bolygót, annak minden lakóját érteni és óvni?

Ma Európában különbséget teszünk gazdasági migránsok és háború elől menekülők között, de nem firtatjuk a háborúk okát; A jog eszközéhez folyamodva címkézzük és a törvényesség rendszerével tartjuk sakkban emberek százezreit, de aktívan használjuk a törvények adta lehetőségeinket, mikor kiaknázzuk ugyanezen emberek erőforrásait; tankönyvekről és etika óráról beszélünk, de félünk találkozni embertársainkkal; világpolgárokként fogyasztunk, de megerősítjük biztonságosnak hitt várainkat; fenyegetve érezzük magunkat, mert feltételezzük, hogy mindenki Európába akar jönni, és nem értjük, hogy ugyanígy másoknak is az otthon az első. 

Afrikai kollegám tanácsa velem maradt, de el is gondolkodtatott: vajon ugyanazokra a problémákra keressük-e a választ? És ha igen – mint ahogy én hiszem –, akkor hogyan lehetne megelőzni, hogy elbeszéljünk egymás mellett? Hogyan tudjuk kölcsönösen és fenntartható módon erősíteni lokális és globális törekvéseinket? 

E kérdések jártak a fejemben, miközben a szeminárium folyamán rendszer szinten elemeztük világunk fenntarthatósági állapotát és kihívásait. A környezeti, fenntarthatósági, állampolgársági és globális nevelési keretek szervesen összefonódtak, miként a klímaváltozás is együtt jár az emberek változásával (pl.: mikor aszályok/áradások miatt a vidéki életformát elhagyva a városok nyomornegyedeibe kényszerülnek milliók). A klímaváltozás veszélyezteti az eddig elért fejlesztések eredményeit is. A környezeti igazságtalanság nem természeti folyamat, hanem a mi cselekedeteink eredménye, így az ú.n. fejlett világnak felelőssége a fejlődőket segíteni a szegénység, éhínség, járványok leküzdésében.

Jelen helyzetünk azonosításán túl elsősorban egy adaptív oktatásfejlesztési program kidolgozásához kívánt támpontokat nyújtani, programot adni a szeminárium, melyek a következők szerint foglalhatók össze:

* a környezeti/globális/fenntarthatóságra nevelés alapelvei:

- fenntarthatósági értékek, empátia;

- empowerment (képessé tétel);

- kritikus gondolkodás;

- politikai orientáció (Ki?/Mit?/Miért?/Hogyan?);

* a cselekvésen legyen a hangsúly a policy alkotás helyett;

- az intézményes oktatási rendszer segíthet, de a hiánya nem lehet akadály;

- a környezeti/globális/fenntarthatóságra nevelést a tanterv részévé kell tenni, ahol ilyen intézményes rendszer van. Ahol nincs, ott a mindennapi oktatás részévé (tanárképzés);

* a környezeti/globális/fenntarthatóságra nevelésnek a teljes oktatáson átívelőnek kell lenni, az alapfokú oktatástól a felsőfokúig;

* a környezeti/globális/fenntarthatóságra nevelést minden tantárgy részévé kell tenni, hiszen minden tárgykört érintő folyamatokról van szó;

* az oktatásnak a valós világhoz kell kapcsolódnia, az aktuális, gyorsan változó kihívásokhoz és támogatnia kell a cselekvést;

- a reagálás helyett a megelőzésre fókuszálva;

* a tanárok szabadságát biztosítani és támogatni kell, hogy a tanár maga választhassa ki a könyvet, a helyszínt, a témát;

- a tankönyvek és a tanterem szerepe megkérdőjeleződik;

* a tanárok számára továbbképzéseket kell elérhetővé tenni, hogy merjenek az aktuális témákkal foglalkozni;

* a tanulóknak nem válaszokat kell nyújtani, hanem képessé kell tenni őket, hogy saját véleményt formálhassanak;

* az oktatásban dolgozóknak és a tanulóknak együtt kell működniük más szektorok képviselőivel;

- a civil szervezetek kulcsszereplők;

- az ENSZ által elfogadott SDG-k (Fenntartható Fejlődési Célok) lehetőséget teremthetnek a fokozott együttműködésre;

- a környezeti/globális/fenntarthatóságra nevelésre forrásokat kell biztosítani. 

Azt gondolom, hogy igen eredményes volt a szeminárium, hiszen egy sor aktuális és globális témát érintett és hagyott továbbgondolásra nyitva a résztvevő oktatási szakemberek és szervezeteik számára. Kívánom, hogy a projekt során később megrendezésre kerülő találkozók is hasonló módon inspirálók legyenek és sikerüljön a globális együttműködés felé nyitni a közös életünk értékeit feltáró, kihívásaira választ kereső oktatási világunkat. 

Széger Katalin, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület