2014.10.12.

Mentorképzés a Work/Place programban

2014. szeptember 26 és 28. között az Artemisszió Alapítvány Work/Place Integrációs Programja keretében szervezett mentorképzésén vettem részt tizedmagammal. A szeptembertől májusig megvalósuló projekt célja az Európai Unión kívüli országokból Budapestre érkező bevándorlók segítése: a város, a kultúránk megismertetése, a magyar nyelv gyakorlása, a mindennapokban való boldoguláshoz szükséges információk átadása stb. révén.

mentorkepzes_0928_01_kicsi.jpg

A mentor - mentorált kapcsolatra épülő és építő programnak megfelelően a három napos képzés fókuszában is e két „szerep” állt. Kik vagyunk mi, bennszülöttek? Mitől vagyunk azok? Milyen előnyöket és tudáshiányt feltételez ez a státuszunk? És ki a Másik? Honnan és miért jött? Milyen előnyöket és tudáshiányt feltételez az ő státusza? Hogyan ragadható meg és kamatoztatható a két pólus különbözősége által képviselt érték?

Miközben a feltett kérdésekre igyekeztünk válaszolni, az általános, jogi és tárgyszerű ismeretek megszerzése mellett sok-sok színes, kreatív és együttműködést kívánó (szerep)játékos helyzetet próbáltunk ki, melyek során önmagunkhoz is közelebb kerültünk. Azt gondolom, hogy a szerepekkel azonosulást kívánó helyzetekből számos megrendítő pillanatot őrzünk, amelyek egyúttal olyan emberi megnyilatkozások voltak, melyek a résztvevők nyitottságáról, bizalmáról és őszinteségéről is tanúbizonyságot tettek.

A képzés során világossá vált számomra, hogy az első pillantásra csak empátiát, humanizmust igénylő mentori szerep valójában igen bonyolult és felelősségteljes viszonyulást kíván, de olyan élmény is lehet, mely egy életre szóló utazással ér fel.

                                                                                                              Danyi Anna

Címkék: beszámoló migráció mentorálás WorkPlace