2014.09.12.

Szlovéniai élmények

Három hete tértünk vissza Szlovéniából, ahol magyar, dán, bolgár és szlovén diákok és tanárok töltöttek el közösen egy élményekben gazdag hetet az Észak-Dél Kapcsolat projekt keretében. Győrfi Mónika, Vajda Rubina és Debreczeni Bernadette (a makói Szt. István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium) diákjainak beszámolója.

szlovenia.jpg

„Iskolánk 2013 tavaszán kapcsolódott egy nemzetközi projekthez, melynek neve Észak-Dél Kapcsolatok. A projekt keretében 4 európai ország (Bulgária, Dánia, Magyarország és Szlovénia) diákjai létesítettek partnerséget afrikai országok (Ghána, Kenya és Sierra Leone) diákjaival.

A partneri kapcsolatok kiépítésének első állomása az európai tanárok afrikai látogatása volt 2013 nyarán. Minden résztvevő magyar iskolából egy tanár látogatott el Sierra Leonéba és ismerkedett meg 4 fővárosi, freetowni iskolával, tanáraival és diákjaival. A 2013/14-es tanév folyamán 2 különböző témában dolgoztak együtt magyar és freetowni diákok: ismereteket gyűjtöttünk, kérdéseket tettünk fel és igyekeztünk megválaszolni, posztereket és Power Point bemutatókat készítettünk és sok gyakorlati tevékenységet is folytattunk.

A projekt jelentős állomása volt egy tábor 2014 nyarán Szlovéniában, ahová valamennyi európai ország diákjai és tanárai ellátogattak. Mióta először hallottunk a szlovéniai tábor lehetőségéről, azóta foglalkoztatott minket, hogy milyen jó lenne ebben a táborban részt venni. Ezért a tavalyi tanév végén örömmel értesültünk róla, hogy iskolánkból mi vagyunk a szerencsés kiválasztottak.

Augusztus 10-én eljött a várva várt nap, amikor elindultunk Szlovéniába. Vasárnap este megérkeztünk a hotelba és mindenki megismerkedett a szlovén szobatársával. A dánok és a bolgárok késő este érkeztek. Másnap reggel ismerkedős játékokat játszottunk. De a tábor nem csak a játékokról szólt, hanem fontos globális problémákat is megvitattunk különböző műhelyek keretein belül. Ezen kívül az egész éves iskolai munkánkat is bemutattuk a többi résztvevőnek. Legjobban az interkulturális estéket élveztük, ahol jobban megismertük a többi ország kultúráját, jellegzetességeit és ételeit.

Nagyon hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk a táborban. A gyönyörű tájat mindannyian a szívünkbe zártuk. Mindenki türelmes és kedves volt velünk. Sok barátságot kötöttünk, amelyek reméljük a jövőben is folytatódnak. A tábor idején a legnagyobb kihívást az angol nyelv folyamatos használata jelentette, de elmondhatjuk, hogy a hét végére a kommunikációs készségünk is sokat fejlődött.

A projekt lezárása idén ősszel várható, egy budapesti konferencia és egy minden magyarországi iskolát érintő vándorkiállítás keretében.”

A projekt honlapján további érdekességeket tudhatsz meg tábori mindennapokról.

Címkék: beszámoló globális nevelés Észak-Dél Kapcsolat