2014.08.27.

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning interkulturális környezetben dolgozó szociális szakembereknek

Az Artemisszió Alapítvány interkulturális kompetenciafejlesztést célzó képzést szervez a közigazgatási, a közszolgáltatási és a szociális tevékenységet ellátó állami-, civil- és versenyszférában dolgozó szakemberek, leendő szakemberek számára. A képzés az Interkulturális képzések közszolgáltatási területen dolgozóknak címmel megvalósuló projektje keretében (EIA/2013/3.7.2.) valósult meg.

letöltés.jpg

FRISS: Kedves Érdeklődők!

A képzésre a jelentkezési létszám betelt, pót-jelentkezéseket továbbra is fogadunk. Amennyiben a képzésbe bekerülők közül valaki a részvételi szándékát visszamondja, a pót-jelentkezőket a jelentkezési sorrend alapján, értesítjük. A pót-jelentkezőknek a következő képzésünkről, a hirdetés napján elküldjük a felhívást.

Képzési időpontok:

  • 2014. szeptember 25-26.
  • 2014. október 16-17.
  • 2014. november 6-7.

A képzés:

- Bentlakásos formában valósul meg, Budapesti helyszínen.

- Ingyenes; a szállás és étkezés a résztvevők számára biztosított.

- A résztvevők számára elméleti, szakmai anyagokat biztosítunk.

- A sikeres befejezés feltétele a képzési napokon való folyamatos részvétel (mind a három képzési alkalom: összesen 6 nap).

A képzésre azon az állami- civil és for-profit szektorban dolgozó, közigazgatási és közszolgáltatási tevékenységet végzők jelentkezését várjuk, akik munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek Magyarországon élő bevándorlókkal.

Jelentkezés módja:

A jelentkezéseket e-mailben, faxon, illetve postai úton várjuk az alábbi elérhetőségeken:

Németh Andrea, andrea.nemeth@artemisszio.hu

Fax szám: +36 1 413 6516

Levelezési cím: 1445 Budapest, Postafiók 355.

Jelentkezés határidő: 2014. szeptember 12.

Jelentkezési lap

Nyilatkozat egyéneknek

Nyilatkozat szervezeteknek

NSZFI engedélyszám: S-05-051/2013

Továbbképzési pontérték: 35

Címkék: aktuális tréning interkulturális képzés