2015.06.03.

A Fejlesztés Európai Éve és az Európai Únió Fejlesztéspolitikája - útibeszámoló (Brüsszel, 2014. december 1-4.)

2014. december 1. és 2. között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete - együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal - tanulmányutat szervezett a nemzetközi fejlesztésben és globális nevelésben érdekelt civil szerveztek képviselői számára Brüsszelbe, azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjanak az Európai Unió fejlesztéspolitikájáról, a Fejlesztés Európai Évére való felkészülés jegyében. Az Artemisszió Alapítvány részéről Szántó Diana vett részt a tanulmányúton. A program résztvevői látogatást tettek az Európai Bizottságnál, az Európai Parlamentnél és Magyarország EU melletti Képviseletén, ahol fejlesztéspolitikával foglalkozó tisztviselőkkel és képviselőkkel találkoztak. A látogatásról Szántó Diana szubjektív beszámolóját az alábbiakban olvashatják.

brusszel_dec2.JPG

Címkék: beszámoló globális nevelés Európai Fejlesztés Éve

2015.06.03.

Globális Nevelés Fórum 2015. március 31.

Beszámoló a fejlesztéssel foglalkozó civil szervezetek brüsszeli tanulmányútjáról

A Globális Nevelés Fórum 2014-ben indult, a HAND Szövetség (http://hand.org.hu) Globális Nevelés Munkacsoportja (vagyis az Artemisszió Alapítvány és az Anthropolis Egyesület) kezdeményezte, és egy projekt keretén belül valósult meg. A Fórum azon szervezetek munkáját hangolja össze, amelyek a globális neveléshez kapcsolódnak - környezeti, társadalmi, gazdasági fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek, és emberi jogi, környezeti, békére nevelés stb. területén aktív oktatási intézmények és szervezetek. A Munkacsoport célja, hogy a globális nevelés megjelenjen az oktatásban és nagyobb hangsúly kerüljön az olyan egyetemes értékekre, mint a szolidaritás, környezeti és gazdasági fenntarthatóság, aktív globális polgárság, valamint a kritikus gondolkodás. Vagyis célja, hogy a globális kérdéseket felismerő és azokra válaszolni tudó fiatalok kerüljenek ki az iskolákból. Ennek érdekében hazai és nemzetközi párbeszédet épít ki, miközben lobbi és érdekképviseletet nyújt. Az eltelt időszakban négy alkalommal üléseztek a Fórumban résztvevő szervezetek.

ge.jpg

Címkék: beszámoló globális nevelés Európai Fejlesztés Éve

2015.06.01.

Iskolák a változásért!

A globális nevelés célja, hogy olyan kritikusan gondolkodó állampolgárokká váljunk, akik képesek kritikusan és felelősen tekinteni saját szerepükre a globalizált világban. Az iskolában is zajló „globális nevelés” egy olyan pedagógiai gyakorlat, amely a tanulók érzékenyítését teszi lehetővé a globális problémákra. Egy európai projekthez csatlakozva (Global Fairness) az Artemisszió Alapítvány más szervezetekkel és négy magyar iskolával együtt valósította meg az Iskolák a változásért elnevezésű projektet. Olyan pedagógiai anyagok szerkesztése volt a cél, melyek beépíthetőek a hagyományos tantárgyak kereteibe és alkalmazhatóak a tanítás során. Az így létrehozott anyagok segítségével a tanórák keretein belül a projekt legfőbb céljaként a globális nevelés értékeinek és elveinek átadását szeretnék megvalósítani a résztvevő tanárok úgy, hogy közben a globális neveléshez kapcsolódó információk szövik át a tantervi anyagot.

gondolkozz_nagy.png

Címkék: oktatás globális nevelés Iskolák a világért

2015.05.30.

Képeslapok Vámosszabadiból – 1. képeslap: Benjamin

Január óta járunk a vámosszabadi befogadó állomásra foglalkozásokat tartani. Kéthetente eltöltünk ott egy napot, és minden alkalommal hagyunk nyomot a táborban - festett falakat, rajzokat, babzsákokat, labdákat, néhány jól sikerült játék emlékét.

És persze a tábor is nyomot hagy rajtunk. Hazavisszük a hátizsákunkban, a festékfoltos cipőnkön, és hazavisszük a sok-sok történetben is, amivel találkozunk. A történetekben, amiket elmesélnek nekünk, és a történetekben, amiket ugyan nem mesélnek el, de amik mégis jelen vannak, ott vannak körülöttünk a  közös festés, főzés filmnézések során.

Ott vannak ezek a történetek a falra ragasztott rajzokban, ott vannak a fényképekben, amiket mi készítünk, és amikben szintén kicsit hazahozzuk a tábort magunkkal. De ezek a képek a mi, külső szemünkkel készülnek, rajtunk keresztül látszik át rajta a tábor.
 
A fotós workshoppal a körülöttünk láthatatlanul jelenlévő történetekhez szerettünk volna egy lépéssel közelebb kerülni. Kicsit jobban megismerni valakit, bepillantást nyerni a mindennapjaiba, gondolataiba néhány felvillanó részleten keresztül. Olyan részleteken át, amiket ő mutat meg, ő emel ki, és amiket így kicsit az ő szemével láthatunk.
Tíz állomást jártunk végig interjúalanyainkkal, a tábori – és a táboron kívüli életük egy-egy pillanatát fényképeztük le közösen.

A fényképekből így kirajzolódik egy-egy történet.  Az első Benjamin története.

dia1_1.JPG

Címkék: migráció menekültek Karaván

2015.05.27.

Áldozatok, bűnösök vagy ellenállók? - Az ellenállás esélyei a globális periférián is túl - és innen

Rendhagyó (dokumentum)filmklub a Gólyában Az Artemisszió Alapítvány és a Gólya közös eseménye

Mikor? 2015. június 7. 18h-21h

Hol? Auróra ( Budapest VIII. ker. Auróra utca 11.)

sierra_film.jpg

Két Film – Egy téma – Négy beszélgető partner

A filmek:

* Maya Christensen, Mats Utas and Christian Vium: Jew Man Business, 40 perc, angol és krio nyelven, angol felirattal

A filmről röviden: Mik a kilátásaik a szegénységben élő fiataloknak az Afrikai városokban? A film három volt felkelő sorsán keresztül mutatja be, hogyan próbálnak a fiatalok élni, megélni és túlélni a világ egyik legszegényebb városában, Freetownban.

* Denis Ramos és Szántó Diana : Survival Game, 52 perc, angol és krio nyelvű magyar felirattal

A filmről röviden: Sierra Leone 2002-vel kezdődő demokratizációja látszólag példaszerűen ment végbe a nemzetközi szervezetek felügyelete alatt. A film azt mutatja meg, hogyan néz ki ez a fejlesztési folyamat alulnézetből, azoknak a szegényeknek a szemszögéből, akik a fejlesztési projektek célcsoportjait alkotják.

Címkék: aktuális Sierra Leone nemzetközi fejlesztés

2015.05.27.

Victims, culprits or resisters? Chances of resistance beyond the global periphery and closer to us

Special documentary event in Gólya by Artemisszió Foundation and Gólya Two films – one topic-four people

When? June 7, 2015. 6-9 pm

Hol? Auróra ( Budapest VIII. ker. Auróra utca 11.)

sierra_film.jpg

About the films

Jew Man Business

by Maya Christensen, Mats Utas and Christian Vium, 40’ in English and Krio, with English subtitle

What are the prospects for the young and poor in African cities? This documentary, entitled Jew Man Business is filmed in Freetown, the capital of one of the world’s poorest countries, Sierra Leone. Here the urban surroundings afford ex-combatants relative anonymity and create economic opportunities.

Survival Game

Denis Ramos and Diana Szanto, 52’, in English and Krio, with Hungarian subtitle

Since the end of the civil war in 2002, Sierra Leone has gone through an apparently successful democratisation process, guided by international organisations. The film shows how development looks like from bellow, from the perspective of the poor.

Címkék: aktuális English Sierra Leone nemzetközi fejlesztés

2015.05.24.

„Történetek a terepemről” - Oktatók és hallgatók a világról és az antropológiáról

Történetek és háttérbeszélgetések a Friscóban az ELTE Kulturális Antropológia Tanszék és az Artemisszió Alapítvány közös szervezésében.

Egy eseménysorozat, melynek keretében távoli népek kultúrái kerülhetnek közelebb hozzánk, és megismerhetjük eddig láthatatlan közvetlen szomszédainkat, Európa migráns közösségeit. Beszámolók, beszélgetések követik egymást, mind azzal a szándékkal, hogy olyan kérdéseket vitathassunk meg, melyek bennünket és a világ más pontjain élő embereket egyaránt érinthetnek. Gyakorló kutatók, magyar és nemzetközi előadók mutatják be saját terepmunkáikat hétről-hétre.

Előadások

Május 27. 18.00 Beck Fanni (végzős antropológushallgató, ELTE): Láthatatlan kínaiak Budapesten

Június 5. 18.00  Anita Schroeven (Max Planck Intézet, Halle): Feljegyzések egy régi terepnaplóból egy új járvány idején – Az antropológiai válaszadás nehézségei és határai a nyugat-afrikai ebola járvány tükrében

Helyszín: Frisco, Mátyás utca 11.

anita_kicsi.jpg

Címkék: aktuális migráció kulturális antropológia Sierra Leone

2015.05.23.

Az önkéntességről, avagy mi dolgunk nekünk a vámosszabadi befogadó állomáson?

Azt hiszem, manapság már igen közkedvelt téma az önkéntesség, és szinte divatossá vált maga a fogalom. Mert önkéntesnek lenni: élmény, tapasztalat, tanulás, munka (és szexi)… Sok esetben elvárás, a társadalom felől (vállalj közösséget másokkal), a munkaerőpiac felől (legyenek többirányú tapasztalataid), és elvárás a cégek felé is (járuljanak hozzá az össztársadalmi szemléletformáláshoz). Persze ahány helyzet, ahány ilyen program, annyiféle a motiváció is, és szerencsére, választási lehetőség, az igen sok van...

onkentesseg_vamosszabadiban.jpg

Címkék: önkéntesség migráció menekültek Karaván

2015.05.20.

Nyitottan a világra

globalis_borito.jpgMegjelent a Globális nevelés Magyarországon című kiadvány, amit a Hand Szövetség adott ki, és amiben az Artemisszió is közreműködött.

Úgy tűnik, hogy a lexikális tudás átadásán alapuló, formális módszereket használó oktatás nem tud lépést tartani a gyors változásokkal, nem készít fel a modern kor kihívásaira, így a fiatalok nehezen igazodnak el a világban. A globális nevelés ezekre az igényekre ad korszerű választ.

A kiadványból kiderül, kik azok a szervezetek, akik globális neveléssel foglalkoznak Magyarországon, és mit is csinálnak pontosan.

A kiadvány innen letölthető

Címkék: globális nevelés

2015.05.19.

Klíma/reggeli

Az ételeknek, amik az asztalunkra kerülnek, történetük van. Vizsgáljuk meg őket közelebbről! Mit tanulhatunk az igazságosságról és a fenntarthatóságról egy reggeliző asztalnál?

klima.jpg

Igen, a Klíma / reggeli során tényleg leülünk reggelizni. A különböző ételek és italok fogyasztása során megnézzük, mi a különbség a termékek között, honnan jönnek, milyen utat járnak be, és termelésük és/vagy fogyasztásuk milyen következményekkel jár nálunk vagy egy távoli földrészen. Vajon milyen hatással van mindez a klímaváltozásra, a bolygónkra, ránk?

A Klíma / reggelit 9. és 10. osztályos diákoknak ajánljuk.

A 3 órás műhely-munka az iskolában vagy az Európa Pontban valósul meg.

A program a Fejlesztés Európai Éve alkalmából, a HAND Szövetséggel együttműködve, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósul meg.

 

 

Címkék: nemzetközi fejlesztés Európai Fejlesztés Éve