2018.01.03.

Don't Fear The Refugee! // Képzés Portugáliában

2017. október 28. és november 5. között, Cascaisban jártunk nemzetközi tréningen a Rota Jovemmel partnerségben. Három résztvevőnk is írt beszámolót, Wolf Angelika, Berényi Eszter és Budavári Adrienn. Az ő írásaikat olvashatjátok.

//

WOLF ANGELIKA

Miről is szólt ez az az egy hét?

A tréning címe elég beszédes: Don’t Fear The Refugee, azaz ne félj a menekülttől. Témája a menekültválság, a kulturális bizonytalanság, a félelem a másságtól. Célja reflektálni azokra a társadalmi változásokra, amiket ez a jelenség magával hoz az Európai Unióba, ezáltal mozgósítani a fiatalokat, hogy aktív résztvevői legyenek a pozitív társadalmi változásoknak.

Hogyan jártuk körbe ezt a témát?

Két részből állt a tréning: a „megértés”-ből és a „mozgósítás”-ból. A „megértés” szakasza három napig tartott, ezalatt megismerkedtünk a trénerekkel és a többi résztvevővel, bemutattuk a saját kultúránkat, országonként prezentáltuk társadalmunk hozzáállását a menekült-válsághoz, meglátogattunk egy lisszaboni menekült központot, feltérképeztük a legfontosabb fogalmakat és alapproblémákat, amik a témához kötődnek, találkoztunk menekültekkel és meghallgattuk a történetüket.

Az első szakaszban több érdekes programra került sor. Az interkulturális estére minden résztvevő hozott magával tradicionális ételeket, italokat, tárgyakat, amivel betekintést nyújtott a saját kultúrájába.

dontfear-01.jpg

Az utazás előtti előkészületként keresnünk/készítenünk kellett egy képet, ami jól jellemzi társadalmunk hozzáállását a menekült-kérdéshez. Ezeket a képeket első este bemutattuk és címet is adtunk nekik. A harmadik nap meglátogattuk a lisszaboni menekült-központot, ahol érkezésük után egy hónapig lakhattak a menekültek. Közösen áttanulmányoztuk és rendszereztük a legfontosabb alapfogalmakat, amik a témához kötődnek. Ezt egy szakmai előadás követte azokról a dilemmákról, és általános problémákról, amik az egészet mint társadalmi jelenséget meghatározzák.

Meghallgattuk két menekült történetét. Két teljesen eltérő utat bejáró emberrel találkoztunk, az egyik egy „tipikusnak” nevezhető vándorlás-történetet mesélt el, tele veszélyekkel, tragédiákkal, nincstelenséggel, ahogy a legtöbben elképzeljük az embercsempészetet. A másik egy sikertörténet volt, a mesélő egy befutott üzletember, aki megcsinálta a szerencséjét miután elhagyta a hazáját még a háború kitörése előtt

A kurzus második szakasza a „mozgósítás” volt, ami négy napig tartott. Ennek témái: aktív állampolgárság és ifjúsági munka, média és újságírás, dialógus és empátia, hatások és reflektálás az elmúlt egy hétre.

dontfear-13.jpg

Megismerkedtünk olyan nagyszerű kezdeményezésekkel, mint a „peace journalism”, aminek lényege, hogy a konfliktusokat nem akarja az erőszak és megrettentés oldaláról ábrázolni, ahogyan a legtöbbször találkozunk vele a médiában, hanem egy sokkal konstruktívabb megközelítést képvisel: a konfliktusokat a társadalmi lét természetes jelenségének tekinti, és az értékítéletek helyett a lehetséges megoldásokra, pozitív példákra fókuszál, például az újságírók sikertörténetek után kutatnak a menekülttáborokban. Először egy líbiai újságíró előadását hallgattuk meg a peace-journalism-ről, utána csoportmunkában elemeztünk egy-egy olyan újságcikket, amik inkorrektül ábrázolták a vándorló menekülteket, majd meg kellett fogalmaznunk róla a véleményünket.

Egyik legmeghatározóbb élményem a tréningről annak bámulatos szervezettsége, és a módszertani sokszínűsége. Például az első nap portrét rajzoltunk egymásról, először azt gondoltam, hogy csupán a vicc kedvéért csináljuk, és azért, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. De később ezeket a portrékat felhasználtuk: papír-alapú facebook profil lett belőlük, és kikerültek a falra. Ekkor még mindig azt gondoltam, hogy csupán annyi funkciójuk lesz, hogy segítenek memorizálni egymás neveit és beazonosítani az arcokat.

A valódi cél azonban sokkal összetettebb volt ennél. A „Facebook-falunkra” minden este egy rövid reflexiót kellett „posztolnunk” az aznapi élményeinkről és a tanultakról. Alaposan végiggondoltuk, hogy mit is írjunk le, mert a posztjainkat mindenki elolvasta, lájkolta, kommentelte, hash-tagelte. Miért csináltuk ezt? Mert így kapcsolódtunk egymáshoz. Tudattuk, hogy odafigyelünk egymás gondolataira, reagálunk rájuk, új ötleteket adunk egymásnak. Ezek később közös beszélgetések témáivá váltak és gondolatmag tovább növekedett.

dontfear-11.jpg

Tehát napról napra gyűltek ezek a posztok a profilokon, a legjobbnak talált gondolatokat a szervezők digitálisan is összegyűjtötték a valódi facebook-csoportunkban. A képzés végén pedig az összeset elolvashattuk, közben felelevenítettük az elmúlt egy hét eseményeit, és szabadon megosztottuk az érzéseinket és reflexióinkat. Ezt azért tettük, hogy könnyebben átlássuk, hogy mit is tanultunk a kurzus alatt és beépíthessük az új gondolatokat saját nézeteinkbe.Végül mindenki kiválasztott egy-egy posztot, ami a legnagyobb hatással volt rá, ezt megosztottuk egymással, elmondtuk, hogy kié a gondolat, miért ezt választottuk, és mit gondolunk róla.Tehát minden feladat, tevékenység, gyakorlat összefüggésbe került egymással, közös munkában együtt csiszoltuk a nézeteinket, ami a végén egy szövevényes hálózattá állt össze. Minden foglalkozás kiegészítette egymást, egymásra épültek a tevékenységek, az idő előrehaladtával pedig egyre komplexebb kép rajzolódott ki a kicsi mozaikdarabkákból. Lenyűgözött ez a fokozatosság és alapos átgondoltság.

A sokféle workshop mellett részt vettünk egy szimulációban is. Egy kitalált ország, kitalált belső konfliktusának szereplőivé váltunk: a kormány üzletet kötött egy multinacionális céggel, eladta neki a parasztok földjeit, arra hivatkozva, hogy a parasztok nem tudják dokumentumokkal igazolni a földtulajdoni jogukat, tehát a föld az államé. A helyi parasztok generációk óta öröklik azokat a földeket, apáról fiúra szállnak, sosem volt szükség papírokra, mert korábban senki nem vonta kétségbe tulajdoni jogaikat. De most hirtelen megfosztották őket a megélhetésüktől, az otthonuktól, a földjüktől, és át akarták telepíteni őket egy jóval terméketlenebb területre, ezért a parasztok felkelést szerveztek.

dontfear-15_jpg.png

Ez a kitalált konfliktus olyan reálisnak tűnt, hogy minden bizonnyal már többször meg is történt a valóságban. A szimulációban párokban játszottuk el a szerepeinket: a kormány, a multinacionális cég, a parasztok, az emberi jogvédők, a környezetvédők stb. küldöttjeit, akik összeültek egy kongresszuson megtárgyalni a nézeteltéréseiket és megoldani azokat. Feladatunk volt saját érdekeinket határozottan képviselni, ugyanakkor megegyezésre is törekedni. Nagyon sok érdekes gondolat és megoldási javaslat fogalmazódott meg, és úgy éreztük mindannyiunknak megvan a helye a játékban. Ugyanakkor a játék hevében nem mindig sikerült megegyezésre törekedni, ugyanis a szájtapasszal  tüntető parasztok nem érezték úgy, hogy az érdekeiket bárki is figyelembe veszi, ezért forradalmat szerveztek a kongresszus kellős közepén.

A szimuláció csúcspontján előkerült egy (papír)fegyver, amit az elnök fejéhez nyomtak, kényszerítve a tulajdonosi papírok aláírására.Fergeteges színjáték kerekedett a szimulációból, az elnök végül (röhögve) aláírta a papírokat, a kongresszust pedig zavaros körülmények között „elnapolták”. Az egész szimuláció célja az volt, hogy éles helyzetben tegyük próbára képességeinket: vitakészségünket, aktív figyelem képességét, az érdekérvényesítő készségünket, óriási élmény volt.

Másik meghatározó élményem a „story-telling” nap volt. Ezen a workshopon arról tanultunk, hogyan lehet hatásosan elmesélni egy történetet. Egyik feladatunk az volt, hogy írjunk önmagunkról egy hatszavas „regényt”, amit megosztottunk egymással, majd kiegészítettük egy komplett történetté. Érdekes volt látni hogyan szöknek szárba a történetmagok. Később négy rajzot készítettünk életünk egy-egy meghatározó élményéről, majd az egyiket szavakba öntöttük és történetté dolgoztuk át. Ezeket a történeteket éjjel, a szálláshelyünk gyertyafényes nappalijában megosztottuk egymással, ami elég gyorsan komoly érzelmi kapcsolódásokat alakított ki bennünk.

dontfear-17.jpg

Miért érte meg elmenni erre a képzésre?

Természetesen számtalan új élményt és új barátot szereztem, gyönyörű helyeket láttam, sokféle kultúrával találkozhattam, és megoszthattam velük a saját kultúrámat is. Temérdek újdonságot tanultam a menekült-válságról, a tréning felkeltette az érdeklődésemet, azóta sokkal érzékenyebben olvasom vagy hallgatom a híreket, és keresem a lehetőségeket önkénteskedésre.

Mindemellett tanár vagyok, és nagyon inspirálónak tartottam a tréning módszertanának gazdagságát: workshopok, tanulmányi utak, vendégelőadók, szimulációk, történetmesélések, fogalomelemzések csoportmunkában, és rengeteg játékos gyakorlat. Szakmai kapcsolatokat ugyan nem építettem, mert nem tervezek saját civil szervezetet alapítani a jövőben, de a résztvevők közül többen is hosszú távú terveket kezdtek el szőni egymással a nemzetközi kapcsolatok kialakítására.

A tréning megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy nem ülhetünk ölbe tett kézzel, várva, hogy valaki más meghozza a változást, hanem motiválnunk, mozgósítanunk kell önmagunkat a cselekvésre. Én elsősorban az önkénteskedésben látom ezt a lehetőséget, amit szeretnék életem fontos részévé tenni.


dontfear-18.jpg

//

BERÉNYI ESZTER

A Rota Jovem portugál ifjúsági szervezet egy nagyszabású nemzetközi projekt keretében valósított meg október 27. és november 4. között ’Don’t fear the refugee’ [Ne félj a menekülttől] címen tréningjét, aminek célcsoportja menekültekkel és migránsokkal foglalkozó fiatal szakemberek voltak. A gyakorlatban a résztvevők közül nem mindenki dolgozott, tevékenykedett ilyen szakmákban, de az arány inkább feléjük billentette a mérleget. A tréning tervezett és megvalósult programja is ez volt. Az időtartamok néhol eltértek ettől, de ennyi flexibilitás inkább jót tesz egy programnak szerintem.

Az első két nap a közös alapok lefektetésének volt szentelve, ahol az első nap inkább egymás gondolatainak megismeréséről szólt (ami a trénernek is hasznos információ lehet) míg a második nap a tudásszintek egyenlítését érte el. Szerintem ez a két nap volt a legerősebb a tréningben, bár talán idevenném még a harmadik napot is, ahol megnézhettük Lisszabon egyik fogadóközpontját, délután pedig találkozhattunk két nagyon különböző, Portugáliában menekültstátusszal élő emberrel. A többi napon vendégek tartották a programokat, így a szervezőknek kisebb volt a kontrolljuk a tartalom felett, és a kohéziót én kevésbé éreztem. Tehát nem önmagukban volt problémám a tréningekkel, előadásokkal, sőt, hanem az egymással vagy az egész héttel való viszonyuk volt nekem kevésbé átlátható. Azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos péntekre nagyon megbetegedtem, így az utolsó két napon nem tudtam teljes erőbedobással részt venni.

be1.jpg

A tréningfelhívásban szerepelt a kollaboratív tanulás kifejezés, amit úgy gondolom, végre a gyakorlatban is megtapasztalhattam. Nekem úgy tűnik, főleg egy kis távlatból szemlélve a hetet, hogy kifejezetten jót tett, hogy a csoportban voltak a témában teljesen érintetlenek és voltak a témában érintettek is, de nagyon különböző szakterületekről. Volt, aki doktori hallgató volt, volt olyan, aki Bulgáriában és olyan is, aki Libanonban dolgozik menekültekkel és migránsokkal stb. Tényleg létrejött valamiféle közös tudáshalmaz a csoportból, amiből mindenki azt tudta kivenni, ami őt érdekelte és ami a tudásszintjének megfelelt.

Nekem módszertanilag is hasznos volt ez a hét, mert a tréningszervezés, érzékenyítés is tanulmányaim részét képezik és itt nagyon jó arányban voltak a mozgós-ülős, vicce-komoly stb. feladatok, profi volt a szervezés logisztikailag is.

Annyit hozzátennék, hogy a trénernek ez volt az utolsó tréningje, tehát arról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire az ő érdeme az, hogy ez a hét ennyire jól sikerült és mennyire a Rota Jovemé általában. A többi Rotás, akikkel találkoztam mind nagyon kedvesek voltak, ami nem garancia a jó szervezőképességre, de én inkább hajlok afelé, hogy ez a szervezet a jövőben is megbízható marad.

be2.jpg

//

BUDAVÁRI ADRIEN

Emberi jogok, közösség, kényszerített lakóhelyváltoztatás üldöztetés/fenyegetettség miatt, integráció, a párbeszéd fontossága, politika, média, gyűlöletbeszéd, szolidaritás, NGO-k…Ezekkel a kifejezésekkel tudnám a leginkább jellemezni, mi mindenről volt szó az egyhetes portugáliai tréningen, melynek Cascais, Lisszabon bájos elővárosa adott otthont október 28-a és november 5-e között.

Tíz nemzet fiataljaival együtt képviseltük Magyarországot és küldő szervezetünket, az Artemisszió Alapítványt, hogy egy héten keresztül tanuljunk, tapasztaljunk, történeteket hallgassunk és meséljünk, szerepjátékon keresztül éljük át egy politikai döntés mozzanatait és alternatívákat vázoljunk fel a kiéleződött, rendkívül ellentmondásos, sokszor tévhitekre alapuló migrációs krízissel kapcsolatban.

A Rota Jovem szervezet által megálmodott és kivitelezett tréning az egyik leglogikusabban és következetesebben felépített nemzetközi program, amin eddig részt vettem. A kezdeti ismerkedést, motivációk és elképzelések felvázolását egy háromnapos, inkább elméleti modul követte, majd a hét második felében tovább szélesítettük a látókörünket a politika, média szerepének megismerésével, valamint az ifjúsági munka, az NGO-k munkájának és a nemzetközi összefogás fontosságának előtérbe helyezésével.

Részletekbe menően megismerkedtünk a terminológiával és annak helyes használatával (bevándorló, menekült, menekültstátusz, kitoloncolás, integráció stb.), mely hasznosnak bizonyult a további effektív munkát illetően. Változó kiscsoportokban dolgoztunk, mialatt rengeteg személyes tapasztalat „cserélt gazdát”. Az egyik legjobb módja, hogy megismerjük, hogyan vélekednek egy adott témáról, eseményről egy nemzet tagjai, ha az adott ország fiataljaival beszélünk, melyből nem volt hiány. Hasznos eszköznek bizonyult a kvízdélután megszervezése, melyből hihetetlenül érdekes, néha megdöbbentő adatok derültek ki, mind reflektálva a migráció jelenségére. Egy este keretén belül megismertük az egymást delegáló szervezeteket, profiljukat, céljaikat és a tréningen résztvevők személyes tapasztalatait, eddigi önkéntes tevékenységüket. Természetesen nem maradt el a kulturális est sem, melyről nem hiányozhattak a nemzeti ételek, egy-egy jellegzetes tárgy és egy rögtönzött örmény táncház. :)

ba1.jpg

A tréning egyik legmegindítóbb napja az volt, mikor ellátogattunk a lisszaboni menekültbefogadó központba, s ugyanazon a délutánon két meghívott vendég – Eritreából és Szíriából érkezett menekült –  mutatkozott be. Teljesen eltérő életútjuk – közvetlen a háború elől menekülő, nehézségekkel küzdő, továbbtanulni vágyó fiatalabb férfi és egy már a szíriai háború előtt sikeres, többszörös start-up tulajdonos – rávilágított arra, valójában mennyire elfeledkezünk arról, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülő embereknek valaha ugyanolyan élete volt, mint nekünk, hogy ugyanúgy tele vannak tervekkel, vágyakkal és hogy rengeteg tehetséges, a társadalom jólétéhez hozzájárulni tudó és akaró egyén van közöttük. Ennél a gondolatnál eszembe jut a médiáról tartott workshop, melynél egyöntetűen megállapítottuk, hogy az egyik legfélrevezetőbb faktor a migráció megvitatásánál a menekültek és bevándorlók szerencsétlennek, kizárólag szegény, elmaradott fejlettségű környezetből érkező, tanulatlan, rosszindulatú embereknek való beállítása.

Habár mindenki tisztában van azzal, mit jelent az újságírás és a tudósítás, vajon mennyien ismerik az angol „Peace Journalism” kifejezést? Ez a fajta tudósítás kifejezetten konfliktushelyzetekben való alkalmazásakor az előítéletmentességre és a konfliktus részletes bemutatására helyezi a hangsúlyt annak érdekében, hogy megelőzze a tévhitek kialakulását és a radikális vélemények terjedését. Fontos elemei a tudósító objektivitása, az adott esemény/problematikus eset előzményeinek, okainak feltárása és lehetséges – a konfliktust kiküszöbölendő – megoldások felvázolása. Eltér a mainstream médiától abban a tekintetben, hogy az ellentétek erősítése és a közhangulat hergelése helyett igyekszik „békét teremteni” logikus és elemző módszerével.

A Peace Journalism-mel a libanoni MAP – Media Association for Peace nevű szervezet alapítója és vezetője ismertetett meg bennünket. A workshop keretén belül nemcsak elméleti tudásunkat osztottuk meg egymással, hanem cikkelemzés közben meg is tapasztaltuk az „átlag” média sokszor félrevezető, hatásvadász jegyeit és a megbízható források felkutatásának, valamint a hamis, laikusok által az interneten közreadott forrásoktól való megkülönböztetésének fontosságát. Szintén nagyon hatásos és fontos elemét képezték a tréningnek az úgynevezett „sikertörténetek”, melyek olyan menekültekről szólnak, akik – menekülttáborban vagy a státuszukra várva – hasznos munkával járulnak hozzá környezetük jobbá tételéhez, illetve saját életük újraépítéséhez.

ba2.jpg

Csak pár példa a sok közül: libanoni menekülttáborban létesített „éttermet” és telefonszervizt – pont úgy, mint egy városban – egy férfi, menekültek egy önkéntes csoportja tevékenykedik egy zöldebb környezet kialakításáért hulladékszedés által, a hazáját elhagyni kényszerült középkorú nő tanítja délután a környék gyerekeit, hogy azok lépést tudjanak tartani az oktatási követelményekkel. Talán apróságoknak hangzanak, mégis hatalmas jelentőséggel bírnak ezek a kezdeményezések: egyrészt visszaadják az emberi méltóságot és a hasznosság érzését, másrészt lehetőséget teremtenek a menekülteknek az új társadalom életéhez való pozitív hozzájáruláshoz.

Rengeteg workshop, beszélgetés, ötletelés zajlott le – mind a nem-formális oktatás jegyében –, ám a hely szűke miatt egyet emelnék még ki: a történetmesélést, a párbeszéd fontosságának hangsúlyozását. Miért fontos, hogy informálódjunk és informáljuk a körülöttünk élőket? Mitől jó egy beszámoló, riport, elbeszélés? Ezekre kaptunk választ, illetve saját magunk is megosztottunk személyes, sokszor mély érzelmeket felkavaró történeteket a „Storytelling Night” keretén belül.

És hogy ez miért fontos? Beszélhetünk a menekültválságról, különböző etnikumokról, népekről, ám ha ezt az általánosítás eszközével tesszük, rossz úton járunk. Az előítéletek és téves információk, a gyűlölet és félelem mind a bekategorizálásból és megbélyegzésből adódik. Erőszakosak az arabok? Szerencsétlenek és tudatlanok az afgánok? A magyarok meg tán közömbösek…? Amíg nem hallunk személyes történeteket, nem ítélkezhetünk, de legfőképpen nem dönthetünk emberek sorsáról és életéről. Minden egyes menekülni kényszerülő embernek más és más személyes története van, melyekről a „hivatalos” médiából nem fogunk tudomást szerezni. Nyitott fülek, nyitott szem és szív kell ahhoz, hogy az emberek akarjanak és merjenek megismerni személyes történeteket, és azoknak függvényében döntést hozni és következtetéseket levonni. Ha valamit, ezt biztosan megtanultuk, illetve tudatosítottuk magunkban a tréning során.

ba3.jpg

És hogy mit tanultunk, mit nyertünk még? Barátokat szereztünk, kapcsolatokat építettünk, felismertünk fontos összefüggéseket a politika-média-egyén háromszögében, megtornáztattuk az agyunkat és kritikusan gondolkodtunk, autentikus forrásoktól kaptunk hiteles információkat, kipróbáltuk magunkat szituációkban, melyekben megtapasztalhattuk, hogy például egy település erőszakos kilakoltatása mögött milyen különböző, egymással ellentétben álló érdekek lapulnak, és hogy az érdekektől függően mik a domináns döntéshozatali minták, ízelítőt kaptunk külföldi civilszervezetek munkájából; természetesen felfedeztük a környéket és a portugál fővárost, valamint rengeteg motivációval és inspiráló gondolattal, tettrekészen és tudatosabban érkeztünk haza.

Mit tehetünk? Járjunk nyitott szemmel, gondolkozzunk kritikusan, és keressük a lehetőségeket, hol és hogyan segíthetünk azoknak, akiknek szüksége van rá. Habár mi magunk nem szólhatunk közvetlenül bele a politikai döntéshozatal folyamatába és talán – különböző okoknál fogva – nem segíthetjük a menekültek integrációját –, de ha a legkisebb jó és hasznos, amit tehetünk, az előítéletek eloszlatása, az emberek felvilágosítása, megbízható hírforrások terjesztése a közösségi média felületein és a történetmesélés…. Nos, akkor kezdjük ezzel!

Utólag is hálásan köszönöm a lehetőséget az Artemisszió Alapítványnak, lehetőségeimhez képest igyekszem a jövőben a legtöbb jót kihozni abból, amit Portugáliában kaptam.

Címkék: beszámoló képzés menekültek