2018.01.02.

Első közös program a ComMentben: ismerkedés

Október végén tartotta első közös programját a ComMent program, amelyen a résztvevő mentor-mentorált párok először találkoztak egymással. A ComMent keretében középiskolás diákok kapnak lehetőséget általános iskolás gyerekek mentorálására, illetve programok szervezésére. Az októberi eseményről az egyik gimis résztvevőnk, Rigó Rebeka írt beszámolót. 

Szerdán már a program kezdete előtt a torkomban dobogott a szívem, annyira izgultam az első program miatt, amit ráadásul én is szerveztem. Azonban mire elkezdődött a program, sikerült valamennyire megnyugodnom.

Miután Erzsi ismertette a programot, én és Sólyom vettük át a szót. Evolúciós játékkal kezdtünk, ami nagyon vicces volt kívülről nézve. Utána egy olyan játékot játszottunk, ahol el kellett mondani a nevedet, továbbá egy olyan jelzőt, ami ugyanúgy kezdődik, pl. Ritka Rigó, és közben fonalat dobáltunk. Ezt kicsit nehezebben ment szerintem, nem nagyon értették, hogy mit is kell csinálni, de egy óriási pókháló lett a végére. Ebben mi, programszervezők is részt vettünk. Ezt követően két körbe állítottuk a többieket és azt a feladatot adtuk, hogy egy percig beszéljenek meg egy kérdést. Olyan kérdéseket tettünk fel, hogy Ki a kedvenc Youtuber-jük, és miért. Mire ezeknek vége lett, eltelt az idő fele, így az első szakasz véget ért.

commentdec-1.jpg

A rövid szünet után folytattuk és ismét Erzsi vette át a szót. Mesehősöket adott mindenkinek és a gyerekeknek meg kellet keresniük a mesehősük párját. Így ismerték meg a mentor-mentorált párokat a többiek. Ezek után a párokat csapatmunkára fogtuk. Mindenki kapott egy zsákot, amelyben kérdések voltak, ezekből minél többet kellet megválaszolniuk és leírniuk egy lapra. „Édes vagy sós?” féle kérdések voltak. Ezt követően páran elmondták a kérdésekre a válaszukat, majd újra Erzsi vette át a szót. Megkért minden párt, hogy beszéljék meg, mikor tudnak találkozni. A továbbiakban már csak egy játékra volt időnk és hosszas megfontolás után Sólyommal a székfoglalót választottuk. Így utólag visszagondolva nem biztos, hogy Metal Rockot kellet volna ehhez berakni, de nagyon úgy tűnt, hogy ők élvezik ezt.

Miután elmentek a mentoráltak, mi visszarendeztük a termet és videókat készítettünk a napról két mentorral, ami nagyon vicces lett.

A programban résztvevő iskolák: a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, a Bókay János Szakgimnázium, a Raoul Wallenberg Szakgimnázium, valamint a Losonci Téri Általános Iskola.

komment

Címkék: beszámoló comment

süti beállítások módosítása