2017.11.10.

„Ez a pár nap kinyitotta a világot” – beszámoló a Same World szemináriumról

2017. október 24. és 27. között jártunk a SAME World projekt nemzetközi konferenciáján Sintrában (Portugália). A konferencián tizennégy országból voltak jelen. Magyarországról öten vettünk részt: Tarján Edina és Végh Anna az Artemisszió Alapítványtól, Éger Gyöngyi tanárnő az ócsai Bolyai János Gimnáziumból, Ceglédi Anna tanárnő a szegedi Tisza-parti Általános Iskolából, valamint Simonyi István az Emberi Erőforrások Minisztériumából.

sw-pic_group.jpg

A két iskola a Same World oktatási jó gyakorlatának hazai győztesei. A két napos konferencia első napján érdekes és sokszínű előadások voltak a környezeti igazságosság és a nemzetközi jó gyakorlatok témakörében. Bemutatkozott az a görög gimnázium, amely a migráció témakörét feldolgozva kapta az első díjat ebben a versenyben. Nagyon tanulságos volt a görög iskola projektje, mert ezt a manapság olyan fontos és sok indulatot kiváltó témát érzékenyen és kreatívan dolgozta fel, és ami a legfontosabb: „bevitte” az iskolába. Gyakorló pedagógusként támogatom a hazai projektek elindulását a migráció témakörében.

A konferencia második napja egy workshop keretében folytatódott a projektben résztvevő tanárok műhelymunkájával. A projektmenedzser, Irene Fisco vezetésével a környezeti és klímaigazságosságról szóló dokumentum javasolt előszavát, illetve a korábbi két ilyen alkalommal kidolgozott javaslatokat beszéltük meg. Délután egy kerekasztal beszélgetésre került sor a résztvevő országok minisztériumából érkező képviselőkkel. Számomra a legizgalmasabb kérdés ebben a beszélgetésben az volt, hogy mennyire jó, ha központilag dolgozzuk ki az oktatás környezetvédelmi felelősségét és ezt ráhúzzuk a gazdasági és társadalmi különbségek figyelembe vétele nélkül minden intézményre. A portugáliai szemléletmód azért tetszett, mert a hazai gyakorlattal ellentétben a közös párbeszédet szorgalmazta a helyi szervezetekkel együtt, és nem egy központi, sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott környezeti nevelést szorgalmazott.

Összegzésképpen elmondhatom, hogy ez a pár nap „kinyitotta a világot”, szakmailag inspirált és megerősített benne, hogy a helyi közösségek erejére és igényeire támaszkodva lehet olyan környezetvédelmi és érzékenyítő projekteket létrehozni, ami pozitív és hosszú távú hatással bír.

Ceglédi Anna

sw-pic3.jpg

sw-pic4.jpg

sw-pic5.jpg

sw-pic6.jpg

sw-pic_7.jpg

Címkék: beszámoló globális nevelés Same World