2015.11.16.

?Que passa?

Az Artemisszió és a Bagázs közreműködésének eredménye képen kis bagi csapat töltött két hetet Barcelónában egy ifjúsági csere programon. Beszámolójuk ízelítő a rengeteg élményből.

Szeptemberben, Llinars del Valles-ba indultunk, a BAGázs FC egy részével, Artemissziós színekben, hogy részt vegyünk az INCA CATALUNYA által szervezett, interkulturális dialógusra épülő A.C.I.D. című projektben...  Már ez önmagában is elég zavaros, de még további aggodalommal töltött el, hogy mit fogunk mi csinálni egy roma integrációs focicsapaktként (a „kan cigány banda” : Lucsá, Róland, Christian, Shaky és Frizsisz, legalábbis oda kint ezekre a nevekre hallgattunk ) , egy nemzetközi hippi találkozón, amikor a nagy részünk még csak most kezdett el ismerkedni az angol nyelv rejtelmeivel. (Spoiler alert!) Mint kiderült elég sok mindent!

bika.jpg

Kapásból például a nyelvi nehézségek nem különösebben bizonyultak nehéznek, már rögtön az elején hosszú társalgásokat folytattak a srácaink bármi nemű tolmácsi segítség nélkül, a tábor végére pedig alig lehetett belénk fojtani a szót. Természetesen nem éppen Shakespear-i sorok hangzottak el, inkább a Mr. Bean féle kommunikációra emlékeztetett (ha mindenképp az angol művész világ legnagyobbjaival kell párhuzamot vonni). De egyébként az öreg Villiamtől sem ijedtünk meg. Az egyik dráma foglalkozás alkalmával ugyanis Shaky Rómeóként mindenkit lejátszott a színpadról a Rómeó és Júlia pornó-musical változatában.

sany.jpg

Ráadásul nem csak az angol létezik a világon, nem véletlenül volt interkulturális kommunikáció kreatív módszerekkel a projekt témája, a többi résztvevő a tábor végére igen jelentős fejlődést mutatott a magyar és a lovári nyelvtan terén. Nem is beszélve a spanyol és a katalán nyelv kreatív használatáról. Shaky hamar felismerte, hogy a „que passa” kifejezés gyakori alkalmazásával, elég jól el lehet boldogulni tulajdonképpen minden szociális szituációban, csak a megfelelő hangsúlyt kell eltalálni. Ez eleinte felettébb szórakoztatónak bizonyult, később is még jókat mosolyogtunk a mi kis latino Döm Dö Döm-ünkön. De sajnos a napok múlásával sem bővült Shaky spanyol szókincse, olyannyira, hogy én már ezzel is álmodtam - Remegve állunk a pulpituson több millió hazafias katalán előtt, akik tőlünk várják a forradalmi beszédet, mielőtt szembeszánnálak a monarchiával... Ötletünk sincs mit tehetnénk, erre Shaky oda lép a mikrofonhoz széttárja a kezét és elegánsan megjegyzi: ?Que passa?...Interkulturális dialógus kipipálva.

 A többi szervezet nem annyira a labdarúgás világából érkezett, mint inkább a  tánc vagy a drámáéból, de mint kiderül "színház az egész foci is" és a különböző szemléletmódok nagyon is jól megférnek egymás mellett. Minden országnak kellett tartania egy workshopot, amelyek elemeiből aztán a végére összeraktunk közösen egy előadást, hogy egy külsős közönségnek megmutathassuk a munkánk.

A mi woksopunk Drama of football névre hallgatott, és egy vicces játékos foci edzés volt, ami megmutatta, hogy a sportba is lehet kreativitást csempészni. A mi kedvencünk talán breakdance foglalkozás volt, amit a filippínói és ecuadori származású olasz breakesek tartottak, akik egyébként elválaszthatatlan barátaink lettek a projekt során, Végig együtt nyomult a filippínói, magyar,ecuadori, roma, olasz  breakes-foci banda,( a manhattani művelődési-házban sem találhattak volna nálunk színesebb csapatot). A végső előadás nagyon szórakoztatóra sikerült, különösen Christian alakított nagyot közülünk, mint a focipályára őrültként berontó szurkoló.

Összességében felejthetetlen élmény volt ez a két hét, rengeteg érdekes embert ismertünk meg, sok új módszert, játékot tanultunk, amiket már fel is használtunk egy edzőtáborunkban, nem utolsó sorban pedig világot láttunk (Camp Nou, tenger - minden ami számít). Köszönjük szépen az INCA-nak és az Artemissziónak a lehetőséget. Reméljük a jövőben is minél több alkalmunk lesz használni a kreatív oldalunkat. Öszintén megvallva pedig már nagyon hiányzik, hogy valaki végre újra fel tegye az élet örök kérdését: ?Que passa?...

komment

Címkék: beszámoló képzés ifjúsági programok interkulturális képzés

süti beállítások módosítása