2015.11.07.

Miért éppen Magyarország?

Október 16-án a Kisüzem kávézóban menekültek, bevándorlók, valamint Budapesten élő vagy csak futólagosan itt tartózkodó emberek gyűltek össze, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretei között a migrációról beszélgessenek. De miért is volt fontos ez az esemény, melyet az Artemisszió Alapítvány szervezett? Az elmúlt időszakban a magyar társadalom sokat hallott erről az ügyről, de a mostani kerekasztal-beszélgetés azért jött létre, hogy a téma emberi arcát is megismerhessük.

wh_011_large.jpg

Kicsivel korábban értem a helyszínre, így volt időm szemlélni az ide érkező embereket. Csak jöttek és jöttek a magyarok és külföldiek, mindaddig, míg a kis VII. kerületi kávézó teljesen meg nem telt.

Akkor kezdődött el a beszélgetés. A résztvevők, annak ellenére, hogy nem ismerték egymást, egyformán érdeklődést mutattak, hogy a meghívottakat meghallgassák. Nemcsak azokról a motivációikról beszéltek, amik arra késztették őket, hogy a jelenlegi helyzetben elhagyják az országukat. Elmondták a véleményüket az aktuális magyar politikai helyzetről, arról, hogy miért jöttek Magyarországra, beszéltek az elvárásaikról, a nehézségeikről, mindennapi életükről, de kitértek álmaikra és jövőbeli terveikre is.

wh_009_large.jpg

Mintha személyesen nekünk szólt volna a találkozás, úgy éreztük, egyre közelebb és közelebb kerülünk az embereknek, hála Raminnak, a konferansziénak.

wh_012_large.jpg

A kerekasztal-beszélgetést követően jöttek a közönség kérdései. A békés és barátságos hangulatú helyen sokféle véleményt hallhattunk: az emberek más és más élethelyzetből osztották meg véleményüket és tapasztalataikat egymással. A nagyon aktuális ügy mélyebb megélése és az emberibb hozzáállás méltósággal kezelte a csoportban jelenlévő eltérő véleményeket: beleértbe azokat a konfliktusokat is, amik a témával kapcsolatban lépnek fel és okoznak feszültséget.

wh_007_large.jpg
Ha megkérdezem magamtól, mit is tanultunk mindebből, azt mondanám, hogy nem csak értékes információkat nyertünk bizonyos emberekről, hanem egy általános rálátást is kaptunk a világ különböző tájairól érkező emberekre. Arról, hogy az emberi természet szerte a világon, minden helyzetben egy dolgot keres: egy lehetőségekkel teli helyet. Lehetőségeket új kapcsolatok kialakításához, új barátok és jövőbeli családtagok találásához, valamint egy olyan hely felfedezéséhez, ahol mind szakmai, mind kreatív készségeiket kibontakoztatva valósíthatják meg terveiket.

Magyar Emma
 
A program házigazdái voltak: Ramin Shamsi, Akileo Manhim, Maan Obed, Mayougou Kouroupara, Ariunsanaa Bataar, Juhász Kinga és Dao Phuong

A fotókat Péntek Zsófi készítette.

Az eseményre a „Magyar civilek a globális szegénység ellen – a HAND Szövetség kampánya a Fejlesztés Európai Évében” c. projekt keretén belül kerül sor.

A projekt az Európai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium finanszírozásával valósult meg. / The project is financed by the European Commission and the Hungarian Ministry of Foreign Affairs and Trade.

komment

Címkék: beszámoló migráció menekültek globális nevelés Európai Fejlesztés Éve Ready study go

süti beállítások módosítása