2015.08.12.

Felhívás: Művészetet alkalmazó interaktív módszerek a gyakorlatban

„A fűre lépni tilos. A rét fölött szállni szabad.”
Augusto Boal

Az Artemisszió Alapítvány egy napos workshopokat hirdet fórum színház és csapatépítés, valamint szociális cirkusz témakörben.

Téma

A képzésre elsősorban olyan pedagógusokat, ifjúságsegítőket, civil szervezeti munkatársakat várunk, akik valamilyen szempontból marginalizált csoportokkal dolgoznak, szeretnének belekóstolni a fórumszínház vagy a szociális cirkusz módszertanába, gyakorlatába, valamint közösen gondolkodni a felhasználás lehetőségein. A fórum színházas képzés első felében olyan egyszerű, csoportalkotásra, közösség erősítésre használatos gyakorlatokat szeretnénk megosztani, amely széles körben felhasználható tréning-helyzetekben, osztálykiránduláson vagy bármilyen kötetlen csoportos foglalkozáson.

artes_felhives.JPG

A műhely munkát az Artemisszió munkatársa és egy, a témában jártas szakember vezeti: a fórum színház esetében Scholtz Krisztina (Nem Privát Színház), a szociális cirkusznál pedig Szabó Márton (Magyar Zsonglőr Egyesület).

Gyakorlat

Tapasztalataink azt mutatják, hogy tanulhat ugyan résztvevőként, „saját bőrén” egy-egy módszertant az ember, ám a szakmai eszköztárának akkor válik egy technika részévé, ha saját terepen, a gyakorlatban is kipróbálja azt. Ezért résztvevőinktől azt kérjük (elsősorban a színházas képzésre jelentkezőktől), hogy a képzést követő egy hónapban próbáljanak ki egy-egy gyakorlatot saját célcsoportjukkal, majd a tapasztalatokról röviden számoljanak be. A gyakorlat megvalósítását szakmai anyagokkal és e-mailes konzultációval támogatjuk, és elvégezéséről pedig tanúsítványt állítunk ki a résztvevőnek.  

Workshopok

Bevezetés a fórum színház módszertanába és csapatépítő gyakorlatok
Időpont: 2015. augusztus 31. hétfő (10.00-17.00)
Helyszín: Trafó Klub 1094 Budapest, Liliom u. 41

Bevezetés a fórum színház módszertanába és csapatépítő gyakorlatok
Időpont: 2015. szeptember 2. szerda (10.00-17.00)
Helyszín: Trafó Klub 1094 Budapest, Liliom u. 41

Szociális cirkusz – gyakorlat és eredmények
Időpont: 2015. szeptember 10. csütörtök
Pontos időpont és helyszín szervezés alatt.

A képzésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (a színházas workshopokon maximum 16 résztvevőt tudunk fogadni).

Jelentkezni itt lehet, bővebb információért Végh Pannit keresd anna.vegh@artemisszio.hu.

Jelentkezési határidő: augusztus 22.

A programokat az Európai Unió Artes – Art as vehicle for education and social inclusion című projektje finanszírozza.

komment

Címkék: színház aktuális művészet cirkusz képzés Artes

süti beállítások módosítása