2014.12.10.

Egy hét cirkusz!

’Join the Circus’ elnevezésű nemzetközi tréningünkön egy nagyon vegyes társaság került össze egy hétre, hogy a cirkuszművészetek társadalmi integrációs lehetőségeiről tanuljon. A nyolc európai országból érkező résztvevők között voltak cirkuszművészek, cirkusz tanárok, szociális és ifjúsági munkások, animátorok egyaránt, és a képzés alatt közösen tanultak egyrészt akrobatikus, zsonglőr és bohóc-technikákat, másrészt ezek használatáról hátrányos helyzetű csoportok körében. Utóbbi keretében a külföldi csapat megismerte a helyi cirkuszcsoportot, a Kaj Zhas Cirkuszt, ami egy pesterzsébeti ifjúsági klubban működik. A kis társulat a környékbeli hátrányos helyzetű fiataloknak tartott cirkuszfoglalkozások eredményeként jött létre, amiket az Magyar Zsonglőr Egyesület rendszeresen tart az ifjúsági klub közösségi terében.

18.jpg

A hét programja sűrű volt, sok témát érintettünk a műhely-munka során, amit három tréner vezetett felváltva, egymást kiegészítve. Stefano D’Argenio Barcelonából érkezett, és olyan témákat járt körül játékos formában, mint a közönséggel való kommunikáció, a mindennapi tárgyakkal való zsonglőrjáték lehetőségei és különböző bohóc-technikák. Ő volt a képzés záró előadásának a rendezője is. Másik trénerünk, Emanuele Nargi Londonból érkezett, és fizikai színház workshopot tartott, az előadásnak egy olyan eleme is az ő keze alatt született meg, amely során a résztvevők egyperces ’performatív ajándékokat’ adtak egy-egy nézőnek. Az előadás egy tetszőleges pontján a kiszemelt nézőt a fellépők egyike kivezette erre a speciális alkalomra az előadásról, hogy egy rövid magán performance-t osszon meg vele. A harmadik tréner, Szabó Márton, egyrészt zsonglőr és akrobatikus technikákat tanított a résztvevőknek, másrészt ő koordinálta a képzésnek azon részét is, amikor a résztvevők megismerkedtek a pesterzsébeti ifjúsági cirkuszcsoporttal. Az ismerkedés során a helyi fiatalok megmutatták közösségi helyüket a Pince Klub Ifjúsági Irodát, illetve egy séta keretében bemutatták Pesterzsébetet is. Ezután a tréning helyszínén nem csak közös gyakorlás és vacsora volt, de a nemzetközi résztvevők kis bemutatót tartottak országaikról is kreatív formában. A kommunikáció a nyelvi akadályok miatt kihívást jelentett az angolt nem nagyon beszélő helyi fiatalok és a külföldi résztvevők között, de a bizalmi légkör és a közös érdeklődés, a cirkusz, szépen lassan egybekovácsolta a csapatot.

Ezek után a tréninget lezáró előadásban is közösen részt vett mindenki. Az előadás három helyszínen zajlott, amin végigvonult a publikum. Először a „Cirkusz Múzeumba” látogathattak el a nézők, ahol ’kiállítási tárgyak’ voltak csupán a zsonglőrök és az akrobaták. Ezután következett az interaktív rész, ahol a nézők a fellépők segítségével kipróbálhattak sokféle zsonglőreszközt, akrobatikát és hulla-hoppozást, és ez a szociális cirkusz kötetlen, szabad, játékos hangulatát hívta elő. Ezután következett a Kabaré, a bemutató klasszikus, előadás része, amely során mind a tréning nemzetközi résztvevői, mind a helyi fiatalok bemutatták cirkuszi tudásukat.

Összességében nem csak a közönségnek nyújtott ez élményt, hanem egy értékes tanulási folyamat és együttműködés eredménye volt mind a hazánkba látogató résztvevőknek, mind a Kaj Zhas cirkusz tagjainak, akik ebben részt vettek. Ez alatt a hét alatt tapintható volt az integrációnak az ereje, ha markánsan különböző társadalmi csoportok, nemzetek, etnikumok és korosztályok együtt, egy közös érdeklődés jegyében és egy közös cél érdekében közös alkotásba kezdenek. Itt mindenki a maga különbözőségével együtt és mégis egyenlőként vett részt, fáradozott, izgult és örült, így utópiánk, az egyenlőség, a cirkusz mágikus világa által megvalósulhatott.

Fotó: Warren Richardson

komment

Címkék: beszámoló cirkusz ifjúsági programok

süti beállítások módosítása