2014.11.10.

Globális iskolák – partnerségek Afrika és Európa között

Idén minden eddiginél korábban, augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához, ami markánsan jelzi, hogy a fenntarthatóság ideálja egyre távolabb kerül. Mindeközben a Nyugat-Afrikából kiinduló ebola járvány több egészségügyi és fejlesztési problémára is rávilágít. Ez csak kettő a számtalan globális probléma közül, amiről nap mint nap hallunk, de mégsem teszünk ellene eleget. Mit tehet az iskola, hogy megfordítsa ezt a trendet?

isi2.jpg

A Globális iskolák – partnerségek Afrika és Európa között című konferencia inspiráló előadások, interaktív műhelyek, érdekes kerekasztal-beszélgetés formájában járja körül a megvalósuló magyar és Sierra Leone-i iskolai partnerséghez kapcsolódó főbb témákat (az iskola szerepét, az élelmiszer biztonság vagy a hulladék kérdését stb.), és azt vizsgálja, hogyan lehet bevinni a globális témákat az iskola mindennapjaiba. A megnyíló kiállítást a diákok projekt-munkája inspirálta.

A nemzetközi konferencia 2014. november 25-én lesz Budapesten az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtéren (1067 Budapest, Eötvös utca 10).

REGISZTRÁCIÓ A KONFERENCIÁRA ITT

A konferencia Facebook-eseménye

Részletes program:

9.30-10.00 Regisztráció

10-10.15 Megnyitó
    
10.15-10.45 Vitaindító előadás: Déli perspektíva és a globális nevelés, Max Zimani (Zavod Voluntariat, Szlovénia)

Az elmúlt években sok jó kezdeményezés történt Magyarországon és Európában is a globális nevelés terén, de ezeket a programokat ritkán vizsgálják déli perspektívából nézve. Kinek a nevében, és milyen érdekből nevelik az európaiakat globális témákban? Kinek a történetét, a programját és a szempontjait tükrözi ez az oktatás?

Globális témák a fókuszban – inspiráló beszédek, személyes üzenetek

10.45-11.25 Fogyatékkal élni, mindenre képesen

* A fogyatékosság mint téma angolórán, Csapóné Mátó Mónika (Szent István Gimnázium, Makó)

A Sierra Leone-i látogatás nagy kulturális sokk is volt, mindenféle szempontból. A partneriskola meglátogatása, az ottani tanár hozzáállása, a fogyatékkal és anélkül élő diákok egyként kezelése adta az ötletet, hogy ezzel foglalkozzunk. Hogyan vittük be a témát a makói angol órára?  Hogyan reagáltak a diákok? Mit tanultunk egymástól, a szolidaritásról? A közös munka tanulságai, tanárszemmel.

* Az ebola-helyzet mint a nemzetközi fejlesztés kudarca?, Szántó Diana (Artemisszió Alapítvány)

Sierra Leone-i partnertanáraink magyarországi utazását a 2014. eleje óta tartó ebola járvány akadályozta meg. Az járvány körül kialakult egészségügyi és társadalmi káosz keserűen mutatott rá, milyen törékeny alapokra építette a nemzetközi közösség Sierra Leone fejlesztését. Bizonyos értelemben ennek, a jóléti intézmények és a társadalombiztosítás minden formája nélküli fejlesztéspolitikának a kárvallottjai azok a freetowni mozgássérült koldusok is, akikkel az afrikai civil partnerünk dolgozik. Ezek ellenére azt szeretnénk megmutatni, mi az, amit tanulhatunk ezektől az emberektől, mi itt a világ szerencsésebb részén.

* A törvényi szabályozás fontossága, Dr. Tapolczai Gergely (parlamenti képviselő)

Siketként - az esélyegyenlőségi törvény előtt. Kommunikációs akadálymentesítés nélkül. Siketként az esélyegyenlőségi törvény, majd a jelnyelvi törvény után. Így is lehet!

11.25-11.45 Kávészünet

11.45-12.25 Hulladék-világ

* Fenntartható világ , Varjú Dániel (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium)

A világegyetem történetekből, nem atomokból áll. Az elmúlt évben olyan történeteket kerestünk és olyan narratívákat hoztunk létre, amik egy fenntarthatóbb, élhetőbb, zöldebb világról szólnak.

* Élelmiszer-hulladék, Dimitar Lazarov(Centre for Inclusive Education, Bulgária)

A világban az éhezés problémája évente több millió ember halálát okozza, ezért is az általunk termelt élelmiszer-hulladék sok kérdést felvet. Az előadás ennek a problémának a gyökereit, okait vázolja, valamint azt, mit tehetünk mi; vagyis az iskolák, a tanárok és a diákok felelősségét és lehetséges akcióit mutatja be.

* Le a szeméttel! - Renáta Pakot (Terracycle Hungary)

A TerraCycle célja, hogy eltörölje a szemét fogalmát. A magyar származású Tom Szaky által alapított, ma már a világ több mint húsz országában működő vállalkozás a hagyományosan nem újrahasznosítható hulladékok hasznosítását tűzte ki célul. A TerraCycle több mint 30 márkával dolgozik együtt világszerte olyan használt csomagolóanyagok és termékek gyűjtésében és újrahasznosításában (chipses zacskó, édességcsomagolás, italos zacskó, írószer, fogkefe stb.), amelyek máskülönben a hulladék-lerakóhelyekre kerülnének.

12.25-12.40 Kiállítás megnyitó: Távoli osztálytárs – magyar és Sierra Leone-i koprodukció

Estélyi ruha újrahasznosított papírból. Cassava és pirospaprika. Sportnap kerekesszékben.

Kiállításunk bemutatja a magyar és Sierra Leone-i iskolák közös munkájának egyes pontjait. Az iskolai projektek során a diákok foglalkoztak a környezetszennyezéssel, az egészséges életmód, étkezés kérdésével és a fogyatékkal élők helyzetével is. A közös munka során kiderült, hogy a helyi jellegzetességek mellett azért számos meglepő párhuzamot felfedezhetünk a két ország helyzete között, és mindez arra inspirál, hogy helyi környezetünk megváltoztatásáért még aktívabban tegyünk.

12.40-13.30 Ebédszünet

13.30-14.30 Kerekasztal-beszélgetés: A világ az osztályteremben

Első ránézésre úgy tűnik, nehéz bevinni globális témákat a tanórákra – nincs idő, a tantárgyi keretek szorosak; pedig azok minden tantárgyhoz kapcsolhatók, és a világ összefüggéseinek megértéséről szólnak. Min múlik? Mit gondolnak erről az oktatás különböző szereplői? Milyen kreatív pedagógiai módszerek vannak, és milyen szakpolitikai intézkedések szükségesek a globális témák iskolai bevezetésére?

Moderátor: Mihalicz Csilla (újságíró)
Résztvevők:
Külgazdasági és Külügyminisztérium, képviselője pontosítás alatt; Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, résztvevő pontosítás alatt;
Varga Attila (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet);
Dimitar Lazarov (Center for Inclusive Education, Bulgária);
Csanády Szilvia (Arany János Általános Iskola és Gimnázium);
Csontos Bence (Nemzeti Ifjúsági Tanács)

14.30-14.45 Kávészünet

14.45-16.15 Párhuzamos műhelyek

1.    Recyclart, Cellux csoport

A Cellux Csoport művészeti programjainak fő célja a környezettudatos gondolkodás átadása. Alapanyagaink a háztartási és városi hulladékok, eszközünk pedig az újrahasznosítás. Ezúttal a műhely keretében jegyzetfüzeteket és tárcákat készíthetnek a résztvevők irodai papírhulladékokból, izgalmas csomagolóanyagokból, mint például a kávészacskók és az üdítős kartonok. Célunk, hogy praktikus és esztétikus használati tárgyak készüljenek az alkotóműhelyben.

2.     Az iskolai partnerség mint módszer , Kristine F. Tolborg (Global School Partnerships Denmark)

A műhely célja, hogy európai, afrikai, ázsiai és közel-keleti iskolai partnerségek tapasztalatait megossza, konkrét eseteket, oktatási projekteket, praktikus ötleteket mutasson be. A határokon és kontinenseken átívelő iskolai partnerségek kihívásait, és az azokban rejlő lehetőséget járjuk körbe, valamint magáról a módszerről is beszélgetünk.

3.    Globális dimenzió az iskolai mindennapokban, Bán Dávid és Nagy Balázs Anthropolis Egyesület

Az Anthropolis Egyesület műhelye a globális dimenzió oktatási gyakorlatba való beépítéséről szól. Hogyan jeleníthető meg a tágan értelmezett fenntarthatóság elve az iskolában tantárgytól függetlenül? Hogyan közelíthetők meg tanóra keretében egyszerű eszközökkel a globalizáció komplex hatásai a mindennapi életre? A foglalkozás a résztvevők aktív közreműködésére épül.  Többek között egy szimulációs játék segítségével dolgozzuk fel az együttműködés és versengés társadalmi, környezeti, gazdasági hatásait.

16.15-16.30 Zárás

Az Észak-Dél Kapcsolat elnevezésű iskolai partnerség oldala ITT található

komment

Címkék: konferencia aktuális globális nevelés iskolai partnerség

süti beállítások módosítása