2014.10.19.

Könnyedén iskolából munkába – Ifjúsági kompetencia központ

2014 szeptembertől indítottuk a Könnyedén iskolából munkába – Ifjúsági kompetencia központ című, NCTA pályázati forrásból támogatott programunkat, melynek keretében húsz, oktatási- és munkaerő-piaci területen dolgozó szakember módszertani képzése valósul meg, képzők képzése valamint DÉT-szakértői képzések során. Emellett budapesti és vidéki szakiskolás tanulók munkaerő-piaci elhelyezkedését célzó programokat is megvalósítunk, melyek a képzések részeként szakmai gyakorlati lehetőséget is szolgálnak a résztvevők számára.

DÉT logó.jpg

Képzők képzése: A résztvevők elsajátítják az iskolai programban használt speciális képzési technikákat, módszereket, megismerik a különböző tematikákat. A képzés végére a résztvevők képessé válnak az iskolai program teljes körű megvalósítására.

Modulok:

  1. Alapozó képzés
  2. Képzők képzése: az képzések tematikájának és levezetésének elsajátítása
  3. Szakmai gyakorlat: iskolai szolgáltatáscsomag moduljaiban való részvétel és hospitálás

DÉT-szakértői képzés (Digitális Életpálya Térkép – egyéni kompetencia beazonosítás és fejlesztés terv készítésére szolgáló eszköz)

Az egy éves, szakértői minősítést adó képzéssorozat a képzők képzésével párhuzamosan valósul meg.

A képzéssorozat négy, akkreditált képzési modulból épül fel:

1.) DÉT - Alapozó

2.) DÉT - Szakmai gyakorlat1.: kezdő színt

3.) DÉT – Képzés haladóknak

4.) DÉT - Szakmai gyakorlat2.: haladó színt

Munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő iskolai program

A komplex szolgáltatáscsomag 16-24 év közötti, szak- és szakképző iskolai valamint gimnáziumi tanulók számára lett kifejlesztve. Az iskolai program segíti a résztvevők életpálya-építését, munkaerő-piaci érvényesülését, magabiztosabbá és célirányosabbá teszi őket.

Az iskolai szolgáltatáscsomag a következő elemekből áll:

1.) Alapozó képzés (csoportos képzés)

2.) DÉT-kompetencia beazonosítás és fejlesztési terv készítése (egyéni)

3.) Önéletrajz és motivációs levél író képzés (csoportos)

4.) Állásinterjú technikák (csoportos)

5.) Állásinterjú szimuláció (egyéni)

6.) Szakmai tapasztalatszerző modul (egyéni)

Pályázati adatok:

Pályázati azonosító szám: NCTA-2014-8195-D

Megvalósítás időtartama: 2014. szeptember 1. – 2016. április 30.

Kapcsolat: Németh Andrea, andrea.nemeth@artemisszio.hu, +36 70 420-7362

hosszú logo.jpg

komment

Címkék: ifjúsági programok DÉT kompetencia központ Iskolából munkába

süti beállítások módosítása