2014.10.10.

Módszertani filmvetítés az Artemisszióban

2014. szeptember 30-án levetítettük a FOTEL projekt kisfilmjeit az érdeklődőknek, amit egy izgalmas beszélgetés követett.

vetítés.png

A résztvevők szerint a módszer azért hiteles, mert egyrészről megerősíti a diákokat személyiségükben, ami hosszú távon jó hatással lesz az életükre, másrészt erősíti a csoport kohéziót, ami a kutatások szerint is az egyik legfontosabb benntartó erő az iskolában. Elhangzott az is, hogy pontosan azért működik ilyen jól ez a módszer, mert az előadott történet mindenkié, nem nehezedik egy személyre személyes tragédiájának terhe. Mindenki úgy érezte, hogy a lényeg nem is a végső eladás, hanem a fejlődési és tanulási folyamat, amelyen a gyerekek keresztül mennek. Mivel a projekt egyértelmű tetszést aratott, a hozzászólókban felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne ezt a módszert, illetve az ehhez hasonló jó gyakorlatokat átvinni a közoktatásba, hiszen a tanárok számára is akkor működhetne, ha tantervi keretek között folyhatna. 

A vetített filmek itt megtekinthetők.

Varga Dóra

komment

Címkék: színház fórum színház FOTEL

süti beállítások módosítása