2014.09.23.

Készült magyar és sierra leonei koprodukcióban

Aktuális híreinkben partneriskoláink második közös projektjeiről olvashatsz. Vízvizsgálat, iskolakert, csipszbrigád - tudj meg róluk többet! November 25-én pedig szeretettel várunk Észak-Dél projektünk nemzetközi szakmai konferenciájára, ahol a iskolai partnerséggel és az iskolába bevihető globális témákkal foglalkozunk majd.

image003.jpg

Nagyító alatt a víz

Minket érintő dolgokról tanulni hasznos, de még élvezetesebb azt közelről megvizsgálni: vízvizsgálatot szervezett a partnerség egyik magyar iskolája, az Apáczai Gimnázium.  A szennyvíztisztító meglátogatása után biológiai és kémiai módszerekkel vizsgálták a vizet a diákok, a Petrik Szakközépiskola közreműködésével. Mindeközben az afrikai partneriskola egy víztisztító üzembe látogatott, ahol a palackos víz kinti verziója, a zacskós víz készül – mindezzel megoldva az ivóvíz problémáját, de kreálva egy műanyaghulladék kérdést. A vízvizsgálatról készült, diákok által készített előadást megnézheti ITT

Plasztik - újra!

Ami a sierra leonei vizes-zacskó, az körülbelül a csipszes-zacskó Magyarországon – már ami a hulladékot illeti. A két partneriskola diákjai a műanyag zacskók újrahasznosításával foglalkoztak. A kreatív foglalkozások, akciók során csipsz-brigádot hoztak létre (Arany Gimnázium), és a konyhakert palántáinak hasznosították újra a zacskókat (Murray Town Iskola). Másik két partneriskola is dolgozott a témán: a makói iskola a hulladékgyűjtés klasszikus módját választotta: papírgyűjtést szervezett és a Te szedd! nemzetközi akcióhoz is csatlakozott. Bravó! A diákok előadása a hulladékról, mint globális problémáról ITT

Mindennapi étel

'Általában napi háromszor eszem.' - Miskolcon és Freetownban is így kezdődik a legtöbb diák étkezési naplója. A továbbiak azonban sokban különböznek - mit, mikor, milyen mennyiségben esznek az emberek, mennyire könnyen, mennyiért és hol jutnak hozzá. Ez csak az egyik dimenziója a közös munkának - a fenntartható és egészséges táplálkozás volt a témája további két partneriskola közös projektmunkájának.

Előzetes: KONFERENCIA!

Az iskolai partnerséggel és az iskolába bevihető globális témákkal foglalkozik az a nemzetközi konferencia, amely november 25-én kerül megrendezésre Budapesten. A konferencián rövid, érdekes témafelvetéseket, és kerekasztal-beszélgetést lehet hallani, valamint egy kapcsolódó kiállítást is megnyitunk. Bővebb információk hamarosan a honlapunkon.

komment

Címkék: oktatás kiállítás globális nevelés iskolai partnerség

süti beállítások módosítása