2014.09.23.

Európa Jövője nem lehet a gyűlöleté! Tényleg nem!

Szeptember 22. fontos nap azoknak, akiknek számít az, hogy Európa, és ezen belül Magyarország milyen üzenetet küld a világnak – és leginkább saját magának - az együttélésről, a Másik tiszteletéről, a békéről, egy egész régió világképéről és önképéről. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tegnap közölte, „elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát”.  Az állásfoglalás azt is leszögezi, hogy „a magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a tervezett radikális konferenciától is. A konferenciát a szélsőséges körök arra akarják felhasználni, hogy lejárassák Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt, ami elfogadhatatlan.”

Racists_kicsi.jpg

Az állásfoglalást üdvözöljük, hiszen egy héttel ezelőtt civil kezdeményezés is indult annak érdekében, hogy a magyar parlamenti pártok határolódjanak el azoktól a fajgyűlölet szítására alkalmas eszméktől, amelyek népszerűsítését a konferencia célozza.

Ugyanakkor továbbra is kérjük az eddig az ügyben még nem nyilatkozó pártokat, hogy szólaljanak meg, beleértve a Jobbikot is, akinek képviselője az esemény egyik meghívott előadója. A kormánytól pedig azt várjuk, hogy amennyiben valóban megengedhetetlennek tartja a konferencia megrendezését, tegye nyilvánvalóvá azt is, hogy milyen további lépésekre készül az üggyel kapcsolatban.

Az ügy hátteréről

Augusztus elején röppentek fel az első hírek arról, hogy „The National Policy Institute” nevű amerikai szervezet orosz és magyar meghívottakkal „Európa Jövője” címmel konferenciát szervez Budapesten, október 3. és 5. között. Az ártatlan cím mögött egy, a fehér faj felsőbbrendűségét nyíltan hirdető, a fajelmélet mellett kiálló és a fajvédelmet szorgalmazó szervezet áll.

Augusztus óta több sajtóorgánum reagált a hírre, anélkül, hogy ez a magyar politikai- és közéletben jelentős visszhangra talált volna.

A témában eddig megjelent cikkek közül:

http://444.hu/2014/08/04/%E2%80%8Bamerikai-fajvedok-es-orosz-nacionalistak-budapesti-kongresszusan-ad-elo-a-jobbikos-gyongyosi-marton/

http://nepszava.hu/cikk/1029646-a-szelsojobbos-konferencia-lemondasara-szolit-fel-az-egyutt-pm

http://mandiner.hu/cikk/20140807_az_egyutt_pm_a_szelsojobboldali_konferencia_lemondasara_szolitja_fel_a_jobbikot#comments

http://nol.hu/belfold/fajvedo-konferencia-helyszine-lesz-budapest-1478115

http://hvg.hu/itthon/20140804_Fajvedo_sztarokkal_rendeznek_kongresszust

http://www.atv.hu/videok/video-20140808-fajvedo-konferencia-lesz-budapesten

Tudomásunk szerint az Együtt PM volt az egyetlen párt, amelyik az első pillanattól kezdve elhatárolódott az eseménytől, és nyíltan követelte annak megakadályozását.  Ám a mai napig nem került a birtokunkba egyetlen olyan hír sem, amelyik arról számolt volna be, hogy milyen hivatalos választ kapott az Együtt PM a követelésére.

Ezért egy héttel ezelőtt 20 civil szervezet úgy döntött, saját kampányt kezd, amelyben felszólítja a parlamenti pártokat, hogy nyilvánosan határolódjanak el az eseménytől. A célunk az volt, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, hogy aki ma a fajelméletet szeretné feleleveníteni, annak eszméi morális határokat sértenek, tudományos értelemben badarságokat beszél, és általában véve veszélyezteti a közjót. Hogy a kérdésnek milyen fontosságot tulajdonít a közvélemény,  azt jól mutatja, hogy alig öt nap alatt több, mint 200 magánember és 7 új civil szervezet csatlakozott a kampányhoz.

A civil kezdeményezésen túl az elmúlt két napban két fontos közlemény látott napvilágot. Az egyik arról számol be, hogy az Együtt PM a parlamenti pártok közös állásfoglalását kéri – a nyílt levél aláíróihoz hasonlóan.

A másik a kormány üzenete a Külügyminisztériumon keresztül.

A konferencia a szervezők honlapján megjelent hírek szerint október 3-án kezdődik.  A köztes időben továbbra is figyeljük a sajtót, a pártok és a kormány megnyilatkozásait, és hírt adunk róluk. A nyílt levelet szeptember 30-án adjuk postára az addig meg nem szólaló pártok képviselőinek.

Az aláírásgyűjtést pedig folytatjuk!

komment

Címkék: rasszizmus fajvédő konferencia

süti beállítások módosítása