2014.09.15.

Három nap a sokszínűség jegyében

Szeptember 18-20. között „Art as a Medium” címmel háromnapos fesztivált szerveznek a kultúrák közötti párbeszédet népszerűsítő Anna Lindh Alapítvány magyarországi tagszervezetei. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megrendezésre kerülő ingyenes programsorozat kiállításokkal, műhelyfoglalkozásokkal, filmvetítésekkel, szakmai konferenciával, zenei programokkal és ételkóstolóval várja a világra nyitott látogatókat. Az Artemisszió Alapítvány szeptember 19-én és 20-án tart műhelymunkát a szociális cirkusz és a fórum színház módszerek alkalmazásáról az iskolában az ifjúsági munkában.

Art-as-a-Medium-web2_kicsi.jpg

A nemzetközi civil hálózatként működő Anna Lindh Alapítvány magyarországi tagszervezetei második alkalommal fogtak össze, hogy közösségi programok keretében bemutassák az euro-mediterrán – Dél-Európát, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát magában foglaló – kultúrkör sokszínűségét és felhívják a figyelmet a kultúrák közötti párbeszéd, migráció és kisközösségek, esélyegyenlőség és emberi jogok kérdéskörére. Az „Art as a Medium” fesztivál változatos programkínálata elsősorban a különböző művészeti ágakon – képzőművészeten, filmeken, zenén – keresztül igyekszik a különböző kultúrák közeledését és értékeik közvetítését elősegíteni. A programok másik alappillérét a személyes megtapasztalást lehetővé tevő interaktív foglalkozások, workshopok és gyermekprogramok adják. A részvétel a csütörtöki jazzkoncert kivételével minden programon ingyenes.

A fesztivál három napján végig láthatóak a tagszervezetek által rendezett kiállítások: Jahan Matboo iráni képzőművész festményei, Székely Róbert grafikus kortárs vizuális reflexiói a zsidó kultúrkör szimbolikájára, valamint a Gláser Jakab Emlékalapítvány Teleki téri imaházat bemutató fotókiállítása. A zene szintén átível a teljes programon, minden nap egy-egy koncerttel zárul: csütörtökön a Bohém Ragtime Jazz Band koncertjét, pénteken a Csángálló moldvai-gyimesi csángó népzenéjét, szombaton pedig a Saïd Tichiti és a Chalaban együttes marokkói berber és gnawa zenei hagyományokból építkező ethno-jazz koncertjét hallhatja a közönség.

A fesztivál első napja, szeptember 18. csütörtök a különböző kisközösségek életébe nyújt betekintést. Az egész napos programban – melyre iskolai csoportok jelentkezését is várják a szervezők –műhelybeszélgetésekkel kísért dokumentumfilmek, a globális nevelés eszméjét bemutató érzékenyítő foglalkozás, a budapesti muszlim közösségekről szóló műhelymunka és playback színházi workshop kapott helyet.

A programsorozat következő része „A párbeszéd és a párbeszéd hiánya - kihívások az EuroMed térségben” című konferencia. A szeptember 19. pénteki nap folyamán három szekcióban olyan aktuális témákat dolgoznak fel neves egyetemek, külpolitikai intézmények és civil szervezetek előadói, mint a kultúrák találkozása, a szomszédságpolitika, a migráció és társadalmi változások az Euro-Mediterrán térségben, valamint az arab világban zajló folyamatok az “Arab Tavasz” után. A konferencián előadást tart az Anna Lindh Foundation ügyvezető igazgatója, Andreu Claret is, aki először látogat Magyarországra.

Szeptember 20. szombat a fesztivál Családi Napja, melynek programját iráni és arab kézműves gyermekprogramok, hennafestés, cirkuszi játszóház, tánc-cirkuszi mesejáték előadás és mesekészítő műhely, marokkói ételkóstoló színesítik, a világzene-barátokat pedig hangszersimogató és keleti ütőhangszeres workshop várja.

Részletes program: www.alf.org.hu

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/831869960191096/

komment

Címkék: kiállítás aktuális cirkusz fórum színház

süti beállítások módosítása